Szerzőink

Baranyi Bertold
Gáli Csaba
Hoffman István
Ságvári Ádám
Sepsi Tibor


Ha szívesen jelentkeznél önkéntes szerzőnek, írj nekünk a Facebookon!

A blogot az Így írnánk mi blog szerzői szerkesztik

Visszautasítások, válogatva

2013.02.19. 09:22 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

Kedves Olvasóink!

Úgy ítéljük meg, hogy az Alkotmánybíróság honlapjának új keresőjével, amely az ügy tárgyát minden esetben feltünteti, valamint a röviden indokolt visszautasítások rendszerével, a visszautasítások túlnyomó többségét nem érdemes ezen a blogon megjelentetni. Úgyhogy a jövőben a visszautasító végzésekből csak néhány fontos, érdekes mondatot közlünk. Az AB-gyakorlat formálásában irányadó visszautasításokat a korábbi gyakorlatunknak megfelelően érdemben feldolgozva közöljük. 

Ennek alapján lássuk a visszautasításokat a 3014/2013-3040/2013 AB végzés intervallumban.

3014/2013. (I.28). AB végzés - "Az Alaptörvény sem a sértett, sem más harmadik személy számára nem biztosít alanyi jogot a bűncselekmény elkövetőjének megbüntetésére. Mindezek alapján a Btk. 233. § (1) bekezdésében foglalt hamis vád bűntette miatt indult büntetőeljárásban a pótmagánvádlói fellépést kizáró bírói döntés az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében foglalt, az alapjogok tekintetében történő hátrányos megkülönböztetés kételyét nem veti fel. Ilyen okból a pótmagánvád jogintézménye és a hátrányos megkülönböztetés alaptörvényi tilalmát megfogalmazó szabály közötti összefüggés nem értékelhető olyan alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként sem, amely érdemi alkotmánybírósági eljárást indokolna."

3021/2013. (I. 28.) AB végzés - "Az Alkotmánybíróság megítélése szerint – ellentétben az indítványozó érvelésével – nincs helye az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasz benyújtásának, ha a Kúria a felülvizsgálati kérelmet például azért utasítja el, mert a hiánypótlás (a konkrét esetben a jogi képviselő meghatalmazásának csatolása - a szerk) vagy kiegészítés kétségkívül elmaradt."

3036/2013. (II. 12.) AB végzés - "Az Alkotmánybíróság a 10/2007. (III. 7.) AB határozatában megállapította, hogy “[a]z előzetes letartóztatásról szóló, a személyes szabadság elvonásával járó bírói döntés a terhelt szempontjából az eljárás során hozható legsúlyosabb »közbenső« határozat.” (ABH 2007, 211, 221.) A jelen ügyben támadott, az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról rendelkező végzést helybenhagyó döntés tehát nem az adott büntető ügyet érdemben lezáró végső döntés, ezért az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 27. §-ában előírt követelménynek."

Címkék: visszautasított válogatva

Bokros Lajosék alkotmányjogi panaszával érdemben nem foglalkozott az Alkotmánybíróság

2013.02.06. 13:06 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezései (2011. december 31.) a kommunista diktatúrából a demokráciába való átmenetről szóló része (preambuluma) 4. pontja, 11. cikkének (1)–(4) bekezdései, 16. cikke és 27. cikke

A Szabadság és Reform Intézet Alapítvány indítványozó közvetlenül hatályosuló jogszabály elleni alkotmányjogi panaszt nyújtott be, mert álláspontja szerint a támadott rendelkezések sértik az Alaptörvény C) cikk (2) bekezdését, amely szerint senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására.

Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt. Álláspontja szerint az alkotmányjogi panasz tartalmában absztrakt normakontrollra irányul, de egyébként sem állapítható meg az indítványozó érintettsége.

(IV/2909/2012. ideiglenes címe)

Az Alkotmánybíróság az indítvány többi elemét a 3012/2012. (VI. 21.) AB végzésében utasította vissza.

Címkék: politika visszautasított

Alkotmányos követelmény, hogy az adó megfizetésére örökösként kötelezett személy a vele szemben indult eljárásban hozott külön határozat ellen jogorvoslattal élhessen

2013.01.30. 21:09 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. számú törvény 251. § (1) bekezdése (Pp.), az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 35. § (2) bekezdés a) pontja (Art.)

Az indítványozó örökhagyójával szemben az adóhatóság nagy összegű adóhiányt állapított meg, és ahhoz kapcsolódóan adóbírságot, valamint késedelmi pótlékot szabott ki. Az örökhagyó az adóhatósági határozattal szemben keresettel élt, amelyet követően a megyei bíróság ítéletében megállapította, hogy az adóhatóság döntése megalapozatlan és jogszabálysértő, ezért a közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezte, valamint az alperes adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Az ítélet ellen az adóhatóság felülvizsgálati kérelemmel fordult a Legfelsőbb Bírósághoz, a kérelem érdemi elbírálását megelőzően azonban az örökhagyó elhunyt. A Legfelsőbb Bíróság végzésével a pert megszüntette, és a Pp. 251. § (1) bekezdése alapján a megyei bíróság elsőfokú határozatát is hatályon kívül helyezte. A Legfelsőbb Bíróság döntésével az adóhatóság az örökhagyót fizetésre kötelező másodfokú határozata – az örökhagyó örököseivel szemben – ismét hatályossá vált. Az indítványozók e határozat ellen keresetet indítottak, a per az Alkotmánybíróság döntésekor folyamatban volt.

Az indítványozó a támadott rendelkezések megsemmisítését kérte, a konkrét ügyben alkalmazhatóság kimondását, valamint alkotmányos követelmény megállapítását. Álláspontja szerint ugyanis sérül a bírósághoz fordulás joga, a jogorvoslathoz való jog, valamint az Alaptörvény azon rendelkezése, miszerint a közigazgatási határozatok törvényességéről a bíróság dönt [25. cikk (2) bekezdés a) pont] amiatt, hogy az adóhatóság az Art. 35. § (2) bekezdése alapján az örökhagyó nem vitatható adókötelezettségét kívánja megfizettetni az örökösökkel.

Az Alkotmánybíróság elutasította a rendelkezések megsemmisítésére és alkalmazhatóságuk kizárására irányuló indítványt.
Álláspontja szerint nem sérül az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdésének a) pontja, mert az örökhagyónak volt lehetősége a vele szemben fizetési kötelezettséget megállapító döntést tartalmazó közigazgatási határozatot bíróság előtt megtámadni, és éppen az e határozattal szembeni kereset alapján helyezte hatályon kívül a bíróság a kötelezettséget megállapító határozatot.
Álláspontja szerint nem sérül a bírósághoz fordulás joga sem, hiszen az Art. 35. § (2) bekezdését alkalmazhatónak vélő másodfokú közigazgatási hatóság döntésével szemben keresettel éltek, amelynek eredményeként a Fővárosi Törvényszék előtt jelenleg is per van folyamatban.
Álláspontja szerint nem sérül a jogorvoslathoz való jog sem, mert a jogorvoslati fórumrendszer igénybevételét nem gátolták és akadályozták meg sem a támadott normák, sem más jogszabályi rendelkezések, sőt a fórumrendszer teljes körű kimerítésére került sor az alapügyben, az indítványozók esetében pedig egy, még folyamatban lévő eljárásról van szó. A szabályozás – tekintettel a jogi normában tételesen felsorolt, speciális jogviszonyban lévő személyek körében – mögöttes felelősségi jelleggel olyan megfizetésre kötelezést tesz lehetővé, amely eredetileg nem a megfizetésre kötelezettekkel szemben keletkezett, de a kapcsolatuk jellegéből adódóan megfizetésre kötelezésüknek ésszerű indoka van és a kötelezés előfeltétele jogerős közigazgatási vagy bírói döntés, amely olyan eljárásban keletkezett, ahol az eredetileg kötelezett személy élt vagy élhetett volna jogorvoslati jogával. Az Art. 35. § (2) bekezdése alkalmazhatóságának egyértelmű és elengedhetetlen feltétele egy, az ezt megelőző közigazgatási vagy peres eljárás eredményeként keletkezett jogerős és végrehajtható hatósági vagy bírói döntés. Az alkalmazási előfeltételként meghatározott „esedékes adó” meg nem fizetése félreérthetetlenül, határozottan és kimondottan a követelés jogerős és végrehajtható, továbbá lejárt minőségét jelenti. Ennek az alapfeltételnek eleget tevő határozat egy megszüntető végzéssel zárult közigazgatási eljárás eredményeként természetesen nem állhat elő. Ezzel egyezően értékeli és értelmezi az Art. 35. § (2) bekezdésének jelentését és tartalmát a Legfelsőbb Bíróság is

Az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként állapította meg, hogy adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 35. § (2) bekezdésének, valamint a 131. § (1) és (3) bekezdéseinek, továbbá a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 157. §-ának és 251. § (1) bekezdésének alkalmazása során az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből, valamint XXVIII. cikk (7) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény, hogy az adó megfizetésére örökösként kötelezett személy a vele szemben indult eljárásban hozott külön határozat ellen jogorvoslattal élhessen, és ennek keretében vitathassa az Art. 35. § (2) bekezdésében meghatározott feltételek fennállását is. 

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ugyanis a hatályban lévő vonatkozó szabályok helyes alkalmazása esetén az indítványozó jogsérelme nem következne be, és a jövőben esetleg előforduló ilyen és hasonló eseteket meg kell előzni. A legfelsőbb bírói fórum számos alkalommal foglalt már állást a jelen üggyel azonos vagy hasonló tárgyú ügyekben és ennek ellenére az indítványozók által panaszolt eljárásban a jogsérelem bekövetkezte mégis reális. Ez támasztja alá azt, hogy – elsősorban a közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazó munkája egységességének, a jogbiztonság alkotmányos alapelvének és a jogorvoslathoz való jognak az érvényre juttatása érdekében – indokolt és szükséges a hatályos jog kíméletének hangsúlyozása mellett alkotmányos követelmény meghatározása.

(a 2/2013. (I. 23.) AB határozat)

Címkék: adózás elutasított helyt adott alkotmányos követelmény jogrvoslathoz való jog

Unortodox eljárásihatáridő-számítás + Az eljárási kegyelemből nem következik, hogy az érintettek elkövették a bűncselekményt

2013.01.28. 14:19 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

a közkegyelem gyakorlásáról szóló 2012. évi XII. törvény 1. §-ának az „elkövetett, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti személyi szabadság megsértése bűntette miatt (Btk. 175. §)” szövegrésze, valamint a 2. és a 4. §-ai

Az indítványozók szerint „a jogszabály megfogalmazása okozza” az alaptörvény-ellenességet, „amely a bűntett elkövetésének tényként kezelésével […] sérti az indítványozók jó hírnévhez való jogát […], valamint vonatkozásukban az ártatlanság vélelmét”. Álláspontjuk szerint a törvény „állításával” szemben ezek az eljárások a bíróság előtt „nagy valószínűséggel” az indítványozók felmentésével végződtek volna. 

Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt. Álláspontja szerint a törvényt nem lehet úgy érteni, hogy az  maga eldönti: az indítványozók elkövették a bűncselekményt. A jogszabály téves értelmezésére alapított alkotmányjogi panasz viszont nem vet fel új, alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést.

Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy az indítvány elkésetten érkezett be. A 2012. március 10-én hatályba lépett Tv. esetében az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a 180 napos határidő 2012. szeptember 5-én járt le, és a panasz 2012. szeptember 6-án érkezett az Alkotmánybíróságra. Figyelemre méltó, hogy ez a határidőszámítás úgy jön ki, hogy a törvény hatályba lépésének napján is telik már a határidő. A tárgyban részletes elemzést itt nyújtunk, az igyirnankmi blogon.

(3011/2013. (I. 21.) AB VÉGZÉS, 3012/2013. (I. 21.) AB VÉGZÉS, 3013/2013. (I. 21.) AB VÉGZÉS)

Címkék: fontos visszautasított

2013. január 15-ei visszautasítások

2013.01.26. 20:09 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

3004/2013. (I. 21.) - az indítványozó a Kúria ítéletének vizsgálatát nem alkotmányossági szempontból kérte, hanem azt kívánta elérni, hogy az eljárásjogi szabályok értelmezése tekintetében kialakított álláspontot változtassa meg az Alkotmánybíróság. A Kúria ugyan választhatott volna más jogi megoldást, de az Alkotmánybíróságnak kizárólag arra van hatásköre, hogy alkotmányossági szempontból vizsgálja felül az eléje tárt bírói döntést, az alkotmányjogi panasz intézménye tehát nem jelenti a bírói szervezeten belüli, további jogorvoslattal már nem támadható döntések által okozott jogsérelmek általános orvoslásának eszközét.

3005/2013. (I. 21.) - az indítványozó a támadott bírósági ítéleteket azért kifogásolta, mert szerinte a bíróságok nem állapították meg a „tényleges” tényállást. Egyes tényekről az ítéletek indokolása egyáltalán nem szól, emellett véleménye szerint a bíróságoknak kötelessége lett volna megvizsgálni az alkalmazandó jogot, mivel az ügyben külföldi elem is szerepelt, az „ítéletek nem teljesek”, nem tisztességes eljárás zajlott le, és a jogorvoslati eljárásban is jogait korlátozó, egyoldalú döntések születtek. Az Alkotmánybíróság szerint az indítványozó a bírósági ítéletek vizsgálatát nem alkotmányossági szempontból kérte, hanem azt kívánta elérni, hogy a tényállás megállapítása, valamint a tények értékelése, és az abból levont következtetések tekintetében elfoglalt bírói álláspontot változtassa meg az Alkotmánybíróság. 

3006/2013. (I. 21.), 3008/2013. (I. 21.), 3010/2013. (I. 21.) - az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján benyújtott panasz nem csak Alaptörvénybe ütközést, hanem az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközését is állítja, és ezért az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 37. § (1) bekezdése alapján nincs hatásköre az indítványt elbírálni. Ilyen esetekben az indítványt át kell tenni az eljárásra hatáskörrel rendelkező Kúriára.

3007/2013. (I. 21.) - a panaszos nem indokolta meg kellőképpen, hogy a támadott rendelkezés miért ellentétes az Alaptörvény felhívott rendelkezéseivel: csak általánosságban utalt a szerzett jogok védelme elvének sérelmére, továbbá – az M) cikkel kapcsolatban – arra, hogy a kifogásolt rendelkezés egy „nagyon szűk csoport érdekét” szolgálva, adminisztratív eszközökkel akadályozza a tisztességes gazdasági versenyt.

3009/2013. (I. 21.) - az alkotmányjogi panasz által felvetett vitás kérdésről nem a megtámadott kúriai ítélet döntött, hanem a Legfelsőbb Bíróság egy korábbi eljárásban, a kúria döntésének indokolásában azt ténybeli kérdésként ítélt dolognak minősíti. Az Abtv. értelmében az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség esetén fogadja be. Jelen esetben az indítványozó által állított alaptörvény-ellenesség nincs összefüggésben a megtámadott kúriai ítélettel.

Valamennyi visszautasítás teljes szövege.

Címkék: tömören visszautasított

A "szélső eseteket kivéve" a perköltség összege nem alkotmányossági kérdés

2013.01.21. 20:31 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

3001/2013. (I. 15.) AB végzés - az indítvány ténylegesen az illetékekről szóló törvény 26. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására irányult (Abtv. 26. § szerinti eljárásban megállapítható), azonban az Alkotmánybíróság hatáskörét a bírói ítélet alkotmányellenességére alapította (Abtv. 27. §). Ugyanakkor ez utóbbi hatáskörben nem bírálható el érdemben a panasz, ugyanis az indítványozó jogi személy az őt meg nem illető emberi méltósághoz fűződő jogra hivatkozik, a visszamenőleges jogalkotás tilalma viszont szintén csak az Abtv. 26. §-a szerinti hatáskörben vizsgálható.

3002/2013. (I. 15.) AB végzésa  panaszos szerint a kirívóan magas perköltség megállapítása a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét eredményezheti, ami jelen esetben a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességnek tekinthető. Annak a megítélése azonban – a szélső eseteket kivéve – nem alkotmányossági kérdés, hogy a bíróságok mérséklési jogosultságuk gyakorlásának eredményeként megállapított perköltség-összeg nem eltúlzott-e. Annak ugyanis nincs alkotmányossági mércéje, hogy az így előálló fizetési kötelezettség a peres felekre milyen mértékű terhet ró. A végzés alapján megállapítható tehát, hogy három fokú eljárásban 9 millió forintos perköltség gazdasági társaság közgyűlési határozata érvénytelenségének megállapítására irányuló eljárásban nem "szélső eset".

3003/2013. (I. 15.) AB végzés - az indítvány tartalma valójában arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg, hogy az eltérő (először elítélő, később felmentő) büntetőbírósági ítéletek miatt az indítványozónak a bírósági jogkörben okozott kárát meg kellett volna téríteni. Egymagában az a körülmény, hogy a bíróság határozatának meghozatala utóbb tévesnek bizonyult, nem vezethet a kártérítési felelősség megállapítására, az ilyen bírói tévedések nem tesznek egy eljárást tisztességtelenné. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszában sem hivatkozott olyan kirívóan súlyos jogalkalmazási tévedésre, amely a bíróság kártérítési felelősségét megalapozná.

Címkék: tömören formai visszautasított

Nem alkotmánysértő, hogy nem lehet ügyvéd minden szakvizsgázottból

2013.01.13. 17:19 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 13. § (3) bekezdés d) pontja és (7) bekezdése

Az indítványozó szerint a támadott rendelkezés alapján el van zárva az ügyvédi hivatástól, mivel a kamarai tagságnak – mások mellett – legalább egy éves ügyvédjelölti, alkalmazott ügyvédi gyakorlat elvégzése a feltétele. Ez a rendelkezés az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése sérelmére hátrányosan megkülönbözteti a jogi szakvizsgával rendelkező jogászokat aszerint, hogy milyen területen szerezték joggyakorlatukat, és kizárólag azokat engedi az ügyvédi kamara tagjai közé felvenni, akik az ügyvédi pályán szereztek legalább egy éves gyakorlatot. A rendelkezés az ügyvédi kamarai tagságra pályázók foglalkozás szabad megválasztásához való jogát [Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdés] is sérti, mert elzárja az ügyvédi hivatás választása elől azokat a szakvizsgázott jogászokat, akik az egyéb képzettségi feltételeknek megfelelnek.

Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt. Álláspontja szerint a támadott jogszabályok nem teszik objektíve lehetetlenné az ügyvédi kamarai tagság feltételeinek teljesítését a jelentkezők számára. Éppen ellenkezőleg, az egy éves ügyvédjelölti vagy alkalmazott ügyvédi gyakorlat letöltésének lehetősége minden – egyéb feltételnek megfelelő – személy számára megkülönböztetés nélkül nyitva áll, így a kamarai tagságért folyamodó személy akaratától függ, hogy a feltételeket teljesíteni kívánja-e. Az indítványozó azon hivatkozása, amely szerint sem lakóhelyén, sem attól távolabb nem talált olyan ügyvédet, aki őt a megfelelő ideig foglalkoztatta volna, nem befolyásolja az ügyben elfoglalt alkotmányossági álláspontot. Ahhoz ugyanis valóban minden ügyvédnek megvan a joga, hogy az általa szabadon választott ügyvédjelöltet, alkalmazott ügyvédet vegye alkalmazásba, másik oldalról ne kössön munkaszerződést olyan személlyel, akit alkalmazni nem kíván. Mivel senkinek „sincs abszolút joga a meghatározott foglalkozás, illetve valamely foglalkozásnak az általa kiválasztott formában történő gyakorlásához", alkotmányossági szempontból az a releváns kérdés, hogy az ügyvédi kamarai tagság feltételét, mint valamely foglalkozás választásához való jogot a jogalkotó más alapvető jog vagy alkotmányos érték védelme érdekében a feltétlenül szükséges mértékben és az elérni kívánt céllal arányosan korlátozta-e. Az Alkotmánybíróság a korábbi gyakorlatában elfogadott érvek alapján az ügyvédi hivatás magas szintű szakmai kvalitásainak fenntartását, ezáltal közvetetten az ügyfelek védelmének érdekét olyan értéknek tekinti, amely indokolhatja azt, hogy egy bárki által elvégezhető, kötelezően megkívánt speciális gyakorlati idő teljesítéséhez kösse a jogalkotó a kamarai tagságot. Az egyéves időtartam pedig nem tekinthető aránytalannak az elérni kívánt céllal összevetve, különös tekintettel arra is, hogy az ügyvédi munkára jellemző egyéni felelősségvállaláson túl mások mellett az elektronikus ügykezelés állandóan változó és alakuló rendjén át, az etikai szabályok kellő elsajátítására és internalizálására stb. ez az időszak alkalmas. Eképpen biztosítható, hogy a kamara tagjává vált ügyvéd az ügyfél érdekeinek magas szintű képviseletéhez szükséges tárgyi tudáson túl – amelyet a szakvizsga letétele igazol – a gyakorlati ismeretekkel is kellően tisztában van, feladata ellátásának első pillanatától kezdve. Az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatával összhangban megállapította azt is, hogy „az ügyvédek – tevékenységük és az arra vonatkozó eltérő szabályozás folytán – nem képeznek homogén csoportot más jogászi hivatást gyakorló személyekkel, még kevésbé a felsorolt más foglalkozások gyakorlóival", ezért az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésének sérelme a támadott jogszabály alapján nem állapítható meg.

A határozathoz Bragyova András különvéleményt fűzött. Álláspontja szerint a korlátozás több okból sem szükséges. Egyrészt a törvényalkotói cél nem igazolható objektív módon: az ügyvédi foglalkozás szabad pálya lévén, a pályán lévők számát a piacnak kell szabályoznia, azaz a piaci versenynek kell eldöntenie, hány ügyvéd és kik képesek megmaradni a pályán. Ennek korlátozása az Alaptörvényben garantált piacgazdasággal és versenyszabadsággal – mint intézményi garanciával – ellentétes. Másrészt nem igazolható a korlátozás alkalmassága sem, azaz az, hogy az egyéni ügyvédi pályára lépni kívánó, ügyvédi képesítéssel (szakvizsgával) rendelkező, de addig nem ügyvédként működő jogász – bíró, ügyész, jogtanácsos – magasabb színvonalú ügyvédi, azaz jogi szakmai, munkát fog végezni, ha egy évet alkalmazott ügyvédként dolgozik. Különösen arra tekintettel, hogy az ügyvédi foglalkozás önálló űzésére a valamennyi jogi foglalkozásra egységes jogi szakvizsga képesít. A törvény szerint az ügyvédi kamarába fel kell venni azt, aki – egyéb feltételek mellett – magyar jogi szakvizsgát tett. Mivel a szakvizsga egységes, a jogi munkaterületek – az ügyvédi foglalkozáson belül is – pedig változatosak, a szakvizsgán túl külön, speciálisan az ügyvédi tevékenységben eltöltött gyakorlat megkövetelése nem lehet alkalmas arra, hogy az újonnan belépők szakmai színvonalát javítsa. Álláspontja szerint továbbá a korlátozás aránytalan is. A jogi szakvizsgával rendelkező nem ügyvéd jogásznak ugyanis egy évi alkalmazotti ügyvédi tevékenység teljesítéséhez egy másik (már legalább egy évvel hosszabb ideje működő) ügyvédi irodára van szüksége, amely alkalmazza. Az alkalmazott ügyvéd munkaviszonyban áll, így természetesen nem egyedül rajta múlik, hogy képes-e teljesíteni az önálló ügyvédi működéshez szükséges feltételt. Felmerülhet, hogy esetenként ez csak úgy teljesíthető, hogy az alkalmazott ügyvéd hoz anyagi áldozatot, azért, hogy alkalmazzák. A feltétel teljesítése aránytalanul terheli az önálló jogászi működésre képesített leendő ügyvédet, összevetve azzal, aki hasonló képzettséggel már volt, mondjuk ügyvédjelölt.

A különvéleményhez Szívós Mária csatlakozott.

(3380/2012. (XII. 30.) AB határozat)

Címkék: ügyvéd diszkrimináció elutasított foglalkozás szabad megválasztása

2012 utolsó visszautasításai

2013.01.13. 16:32 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

3385/2012. (XII. 30.) AB végzés - az indítványozó valódi célja az Ítélőtábla végzésének nem alkotmányossági szempontú, hanem ténykérdésekben való felülvizsgálata és megváltoztatása. Az indítványozó arra törekszik, hogy az Alkotmánybíróság az Ítélőtábla által jóváhagyott csődegyezséget mintegy harmadfokú bíróságként vizsgálja felül és az Ítélőtábla álláspontjától eltérően értékelje.

3387/2012. (XII. 30.) AB végzés - az indítványozó a tisztességes eljáráshoz fűződő jogának sérelmére hivatkozva kifogásolta a bizonyítékoknak az eljáró bíróságok áltai értékelését. Az indítványozó ugyanakkor nem állította, hogy a polgári perrendtartásról szóló törvénynek a bizonyítási eljárásra vonatkozó szabályai nem érvényesültek (pl. nem hivatkozott arra, hogy akadályoztatva lett volna például abban, hogy tényelőadást tegyen, a rendelkezésére álló bizonyítékokat a bíróság rendelkezésére bocsássa, bizonyítást indítványozzon, az ellenfél kérelmeit és nyilatkozatait megismerhesse, azokra nyilatkozhasson, illetve a tárgyalásokon részt vegyen, az iratokba betekinthessen). Az indítványozó hivatkozott a tulajdonjogának sérelmére is, de a bírósági eljárás éppen a tulajdonjog megállapítására irányult, márpedig az Alkotmánybíróság szerint a tulajdonhoz való jog csak egyértelmű jogcím esetében biztosít jogot a tulajdonszerzésre, olyan eljárásban nem, amikor éppen ez a jogcím a per tárgya.

3388/2012. (XII. 30.) AB végzés - önmagában az, hogy a Törvényszék a kereseti kérelmét elutasította, nem eredményezi az indítványozó alapvető jogainak a sérelmét. Az indítványozó alanyi jogainak vélt sérelme egyáltalán nem eredményez alapjogi sérelmet.

3389/2012. (XII. 30.) AB végzés - a panasz az ügyben hozott bírósági döntés tartalmi, nem alkotmányossági jellegű kritikája. A fő kérdés ugyanis az, hogy a vizsgált esetben az indítványozó mint harmadik személy javára szóló szerződésről van-e szó (ez az indítványozó álláspontja), vagy a törvényes képviselő által az indítványozó nevében kötött megállapodásról (ez a bíróságnak az álláspontja). Ennek megítélése egyértelműen jogalkalmazási és nem alkotmányossági kérdés.

3390/2012. (XII. 30.) AB végzés - az indítványozó jogorvoslati lehetőségeit nem merítette ki. A Fővárosi Törvényszék támadott végzése egy kártérítés iránt indított perben első fokon meghozott ítéletet hatályon kívül helyező, és az első fokon eljáró bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasító döntés, tehát nem minősül érdeminek, és az az eljárást befejező egyéb döntésnek sem tekinthető. Az alkotmányjogi panasz benyújtásának a lehetősége csak a megismételt eljárásban – az ügy érdemét érintően – hozott jogerős döntés ellen nyílik majd meg.

3391/2012. (XII. 30.) AB végzésaz indítványozó szerint sérti a tisztességes eljáráshoz való jogát, hogy az eljárás minden szakaszában hiába kifogásolta azt, hogy a bíróság a kibocsátott bírósági meghagyást a törvényi feltételek hiányában helyezte hatályon kívül, s bocsátkozott a per érdemi tárgyalásába, „a jogsérelmet az eljáró bíróságok nem orvosolták.” Az Alkotmánybíróság szerint az indítványozó valódi célja a Kúria ítéletének, valamint az azt megelőző eljárásnak nem alkotmányossági, hanem törvényességi szempontú felülvizsgálata. Az indítványozó arra törekszik, hogy az Alkotmánybíróság a Kúria által véglegesen eldöntött ténykérdés (a kártérítési felelősség fennállta vagy hiánya) tekintetében ismételt vizsgálatot tegyen lehetővé. Az indítványozó sem a Kúria eljárásával, sem az ítélet érdemével kapcsolatosan nem állított olyan alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként vagy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességként lehetne értékelni.

3392/2012. (XII. 30.) AB végzésaz indítványozó alkotmányjogi panasza lényegében a kifogásolt ítélet, és az azt megelőző bírósági eljárás felülbírálatára, és a bizonyítékok újbóli mérlegelésére irányul. Az indítvány tartalma alapján a Kúria ítéletének nem alkotmányossági szempontú, hanem ténykérdésekben való felülvizsgálatára és megváltoztatására irányul.

 

Címkék: tömören visszautasított

2013. január 4-ei visszautasítások

2013.01.11. 15:18 | Lucius Moesianus | Szólj hozzá!

3419/2012. (2013. I. 4.) AB végzés - az indítványozó a Debreceni Ítélőtábla bírósági jogkörben okozott kár megállapítása iránti ügyben hozott jogerős, keresetet elutasító döntése ellen nyújtott be alkotmányjogi panaszt. Álláspontja szerint önmagában annak a ténynek, hogy az első- és másodfokú bíróság bűnösséget megállapító ítéleteit később a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette, meg kellett volna alapoznia a bíróságok polgári kárfelelősségét. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ennek a polgári jogi felelősségnek az alapja a töretlen bírói gyakorlat szerint csak kirívóan súlyos jogértelmezési és jogalkalmazási tévedés lehet, amelyre az indítványozó indítványában nem hivatkozott. Egymagában az a körülmény, hogy a bíróság határozatának meghozatala utóbb tévesnek bizonyult, nem vezethet a kártérítési felelősség megállapítására, az ilyen bírói tévedések nem tesznek egy eljárást tisztességtelenné, s ezzel alaptörvény-ellenessé.

3303/2012. (2013. I. 4.) AB végzés - az indítványozók úgy vélték, hogy a kirívóan magas perköltséget megállapító fővárosi bírósági (fővárosi törvényszéki), ítélőtáblai és kúriai ítéletek a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét eredményezhetik, ami jelen esetben a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességnek tekinthető. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint annak a megítélése – a végzésben pontosan meg nem határozott szélső esetek körét kivéve – nem alkotmányossági kérdés, hogy a bíróságok mérséklési jogosultságuk gyakorlásának eredményeként megállapított perköltség-összeg nem eltúlzott-e. Annak ugyanis nincs alkotmányossági mércéje, hogy az így előálló fizetési kötelezettség a peres felekre milyen mértékű terhet ró. Az AB ezzel összefüggésben kiemelte, hogy nincs hatásköre azonban a rendes bíróságok jogalkalmazásának felülbírálatára, így a bizonyítékok felülmérlegelésére, a tényállás megállapítására vagy a jogvitát lezáró határozat tartalmi kritikájára.

3355/2012. (2013. I. 4.) AB végzés - az indítványozó a Kúria közigazgatási (adóügyi) ítélete ellen nyújtott be alkotmányjogi panaszt, s jelezte, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 26. § (2) bek. alaptörvény-ellenességének megállapítása is szükséges lehet. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz formai szempontú vizsgálata alapján megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem fogadható be, az ugyanis tartalma alapján az Itv. módosított 26. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására irányult. Ebből következően az indítvány indokolása a sérelmezett bírósági döntés (az ebben foglalt jogértelmezés/jogalkalmazás) alaptörvény-ellenességét nem támasztja alá. A panaszos pedig nem terjesztett elő az alkotmánybírságról szóló törvény követelményeinek megfelelő, határozott kérelmet az Itv. hivatkozott rendelkezésének a megsemmisítésére, és alkalmazásának az egyedi ügyében történő kizárására. Az AB azt is jelezte, hogy a jogi személy indítványozó az Alaptörvény alapján nem rendelkezik emberi méltósághoz való joggal, az ugyanis csak az embert, mint természetes személyt illeti meg. 

Címkék: visszautasított

A választási eljárás szabályainak a választási részvételt kell elősegíteniük

2013.01.05. 01:17 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

alkotmányellenes rendelkezések: a választási eljárásról szóló, az Országgyűlés által 2012. november 26-án elfogadott törvény (a továbbiakban: Törvény) 82. § (2) bekezdése, 88. § (1) bekezdése, 92. §-a, 106. §-a, 151. §-a, 152. § (5) bekezdése, 154. § (1) bekezdése és 353. §-(4) bekezdése

előzetes normakontroll köztársasági elnöki vétó alapján

Az indítványozó köztársasági elnök a Törvény következő rendelkezéseinek felülvizsgálatát kérte:

a) a központi nyilvántartás tartalmára vonatkozó szabályok közül a hazai lakcímmel rendelkező választók csak a lakcímük szerinti jegyzőnél regisztrálhatnak személyesen (88. §, a választójog sérelme), a Magyarországon élő, de itt lakcímmel nem rendelkező választópolgárok – a lakcímmel rendelkezőktől eltérően – személyesen nem regisztrálhatnak, levélben viszont igen (92. §, a diszkriminációs tilalom sérelme),

b) a kampányszabályok közül azt, hogy politikai reklám csak a közszolgálati médiában tehető közzé, a szavazás előtti 48 órában még így sem (151. §), a filmszínházakban nem tehető közzé politikai hirdetés [152. § (5) bekezdés], a szavazást megelőző hat napban nem tehető közzé közvélemény-kutatás [154. § (1) bekezdése], mind a négy esetben a vélemény-nyilvánítás szabadságának sérelme miatt, valamint

c) a választói regisztrációs szabályok első alkalmazására vonatkozó átmeneti szabály [353. § (4) bekezdése, az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseibe beillesztetett szabályokkal és a jogállamisággal való ellentét].

A köztársasági elnök kifejezetten kérte, hogy az alkotmánybírósági vizsgálat terjedjen ki a támadott rendelkezésekkel szoros tartalmi összefüggésben álló más rendelkezésekre is, továbbá, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Törvény vonatkozásában az Alaptörvény rendelkezéseit érvényre juttató alkotmányos követelményeket is. Az államfő indítványához mellékelte a DK, a Jobbik, az LMP és az MSZP hozzá eljuttatott észrevételeit.

1. Az Alkotmánybíróság a Törvénynek a magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárok előzetes regisztrációjára vonatkozó rendelkezéseit a szabad választójoggal ellentétesnek találta.

 Az AB a vizsgálandó kérdések tisztázása során azt állapította meg, hogy az elnöki indítvány mindenekelőtt az Alaptörvényben garantált választójog korlátozásának vizsgálatát kezdeményezte, amivel összefüggésben a korlátozás szükségességét az elnök maga azért nem vizsgálta, mert a korlátozás alapjai szerepeltek az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseiben. E korlátozó körülmény azonban már nem áll fenn, mivel a 45/2012. (XII. 29.) AB határozat az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseiben szereplő érintett szabályokat megsemmisítette. Az AB az elnököt indítványa kiegészítésére nem hívta fel, mivel az elnöki indítvány nem volt visszavonható, az AB maga is dönthet a vizsgálatnak az eredetileg támadottal szoros összefüggésben álló rendelkezésekre való kiterjesztéséről, végül mert így nem tudta volna tartani az előírt harmincnapos határidőt. A testület ugyanakkor az eredeti indítvány alapján is úgy látta, hogy az önkéntes választói feliratkozás szabályaival összefüggésben a választójog korlátozásának alkotmányosságát általában is vizsgálnia kell, s e körben a korlátozás szükségességének vizsgálata megkerülhetetlen. Így az AB az indítvány alapján mindenekelőtt a választójog gyakorlásának a Törvény által létrehozott központi névjegyzékbe vétel iránti kérelemhez kötését, s annak kapcsán a névjegyzékbe vétel kérelmezésének szükségességét is vizsgálta.

1.1. Az AB megállapította, hogy a központi nyilvántartás létrehozásával az Alaptörvénynek az aktív és passzív választójogot szabályozó rendelkezéseihez képest a Törvény több helyen a választójog gyakorlásának feltételeként szabályozza azt, hogy a választópolgár kérje a központi névjegyzékbe való felvételét, így alapvető jog gyakorlását egy törvényi többletfeltételtől teszi függővé.

1.2. A vizsgálat nemzetközi vonatkozásai kapcsán egyfelől az AB az Alaptörvény vonatkozó szabályára is fenntartotta a nemzetközi jog és a belső jog viszonyára vonatkozó szabály azon korábbi értelmezését, amely szerint az Alkotmányt és a belső jogot úgy kell értelmezni, hogy a nemzetközi jog általánosan elfogadott szabályai valóban érvényesüljenek. Másfelől nem látta szükségét az ügyben nemzetközi összehasonlítás elvégzésének (külföldi példák elemzésének), kimondva, hogy – bár egy szabályozási megoldás megítéléséhez segítséget jelenthet a külföldi tapasztalatok figyelembe vétele is – nem tekintheti meghatározónak önmagában valamely külföldi ország példáját az Alaptörvénnyel való összhang vizsgálata kérdésében. Erre tekintettel az AB a vizsgálatot az alaptörvényi rendelkezések, az eddigi AB gyakorlat, valamint „az indítványban foglaltak alapján, Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeire is figyelemmel” folytatta le.

1.3. A testület e nemzetközi jogi kötelezettségek közül az Emberi Jogok Európai Egyezménye 1. Kiegészítő Jegyzőkönyve szerinti szabad választásokhoz való jog értelmezése során elemezte a Velencei Bizottság Code of Good Practice in Electoral Matters című dokumentumát, amely az AB megállapítása szerint a hivatalbóli névjegyzékbe vezetés elismerése mellett nem zárja ki a kérelemre történő névjegyzékbe vétel intézményét sem, azonban arra nem fogalmaz meg további részletes szempontokat. Az Emberi Jogok Európai Bírósága joggyakorlatában azonban megjelennek ilyen szempontok: a Bíróság feladata vizsgálni, hogy a korlátozások nem fosztják-e meg a választójogot ténylegességétől, jogszerűek-e, illetve nem aránytalanok vagy önkényesek-e. Az aktív választójog gyakorlásának elősegítése állami kötelezettség, és a szabályozásnak egy XXI. századi demokratikus államban azt kell elősegítenie, hogy e jogot minél szélesebb körben gyakorolják. Korlátozások, így bizonyos csoportok kizárása vagy helybenlakási követelmény fenntartása lehetségesek ugyan, azonban ezek nem akadályozhatják a törvényhozás megválasztásában az emberek szabad akarat-kifejezését, tükrözniük, és nem akadályozniuk kell az eltökéltséget a választási eljárás integritásának és hatékonyságának fenntartásában.

Ezen általános követelményeken túl a testület iránymutatónak tekintette a választói regisztráció kérdésében a Grúz Munkáspárt kontra Grúzia ügyben 2008. október 8-án hozott strasbourgi ítéletet, amely nem találta egyezménysértőnek az aktív regisztráció grúziai bevezetését. A döntés az eset sajátos körülményein, így elsősorban azon alapult, hogy az előző parlamenti választás kudarca a megfelelő választói névjegyzék hiányára volt visszavezethető (központi választói névjegyzék nem volt, a helyi névjegyzékek megbízhatatlanok voltak), a választásokig hátralevő néhány hónapban pedig irreális lett volna optimális rendszert kidolgozni, ugyanakkor regisztrálni még a szavazás napján is lehetett. A bíróság az ügyben kimondta ugyanakkor, hogy ugyanazon jogintézmény megítélése a választási rendszertől függően eltérő lehet, valamint hogy a választások alapvető szabályait, így a névjegyzésre vonatkozó szabályokat nem helyes gyakran módosítani.

Az AB az elemzett gyakorlat alapján általános érvénnyel mondta ki, hogy a választójog gyakorlásának aktív regisztrációhoz kötése az Emberi Jogok Európai Egyezménye szerinti szabad választáshoz való jogot korlátozza. Ilyen korlátozás csak legitim cél elérése érdekében tekinthető indokoltnak. Kizárólag kellő indok legitimálhatja a korlátozást, bejáratott, működő választói névjegyzék mellett pedig az aktív regisztráció bevezetésének ilyen kellő súlyú legitim indoka nem állapítható meg. Mindezek ellenére sem mondta ki az AB a Törvény feliratkozási szabályainak nemzetközi szerződésbe ütközését, azonban a megállapított követelményeket az alaptörvény-ellenesség vizsgálata során figyelembe vette. A testület az Emberi Jogok Európai Egyezményére és a strasbourgi gyakorlatra mint a döntés alapjára külön is hivatkozik, azonban rögzíti, hogy nem tartotta szükségesnek a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatát lefolytatni, mivel a jelen ügyben az Alaptörvény alapján egyértelmű döntést tudott hozni.

1.4. Az AB saját korábbi gyakorlatát a kérdés elbírálásakor – az Alaptörvény és az Alkotmány rendelkezéseinek tartalmi azonossága okán – alkalmazhatónak tekintette. Így fenntartotta azon korábbi megállapításait, hogy a választójog egyenlőségének és általánosságnak korlátozása csak igen jelentős elvi indokból fogadható el, s hogy egy ilyen korlátozás egyben a demokrácia és a népszuverenitás elveit is korlátozza. Fenntartotta továbbá, hogy a választójog alanyi jogként a választásra jogosult állampolgár azon szabadsága, amelynek birtokában jogosult eldönteni, hogy gyakorolja-e a választójogát, illetve, hogy kire adja le szavazatát, s hogy e jog gyakorlását az államnak aktívan kell segítenie. Az Alkotmánybíróság a korábbi gyakorlatot összegezve kimondta, hogy az állam alapvetően széles mérlegelési lehetőséget élvez a konkrét szabályozás területén, a választójog gyakorlásának feltételei azonban nem nehezíthetik meg a népakarat szabad kifejezését, továbbá nem gátolhatják a választójogban kiteljesedő döntési szabadságot.

Az AB a korlátozás feltételeit vizsgálva megállapította, hogy az Alaptörvény a választójognak a központi névjegyzékbe történő felvételre irányuló kérelem előterjesztéséhez kötését mint kizáró feltételt nem ismeri. A választójogból való kizárás alkotmányos feltételei azonban a korábbi AB-gyakorlat szerint zárt rendszert alkotnak, így egy ilyen korlátozásnak is az Alaptörvény szövegéből kellene kitűnnie. Az Alkotmánybíróság ezt a követelményt az Alaptörvény alapján is megerősítve látta, így azt irányadónak tekintette. Szintén korábbi gyakorlata alapján mondta ki azonban a testület, hogy a választójog gyakorlását törvény az alapjog korlátozására vonatkozó alaptörvényi szabályok betartásával feltételhez kötheti, illetve korlátozhatja. Így az előzetes választói regisztrációs szabályok alkotmányosságát az AB az alapjogi teszt alapján bírálta el.

1.5. Az AB az alapjogi teszt alkalmazása során megállapította, hogy a központi névjegyzékbe vétel iránti kérelem hiányában a Törvény alapján a választójog nem gyakorolható, így e kötelezettség az alapjog gyakorlásának korlátozását jelenti. Ennek alkotmányossága akkor lenne megállapítható, ha van olyan alapvető jog vagy alkotmányos érték, amelynek védelme feltétlenül szükségessé teszi a regisztrációt. Ez a feltétel azonban az AB szerint a magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgárok esetében nem teljesül: magából a Törvényből is megállapítható, hogy az állam számára egyéni kérelmek nélkül is rendelkezésére állnak a magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgárokra vonatkozóan a központi névjegyzék összeállításához szükséges adatok, minthogy a szavazóköri névjegyzék összeállításánál mindenképpen fel kell használnia a polgárok személyi és lakcím adatait tartalmazó nyilvántartást, ami a kérelemben foglalt adatokat is tartalmazza. A névjegyzékbe vételi kérelem így választók túlnyomó többsége esetében csak olyan adatot tartalmaz, amelyek meglévő nyilvántartásból megismerhetőek, így a kérelem előterjesztése nem tekinthető a választójog gyakorlásához minden választópolgár vonatkozásában feltétlenül szükséges korlátozásnak. Az állam ráadásul maga is alkalmasnak tartja a meglévő nyilvántartásokat a választások megszervezésére: a kérelemben foglalt adatokat a lakcím-nyilvántartási adatok alapján ellenőrzik, míg a jelöltállítás, a szavazókörök kialakítása vagy a névjegyzékbe vétel feltételeiről szóló tájékoztatás eleve egy, a lakcím-nyilvántartás alapján álló másik nyilvántartás alapján történik.

Az AB azt is megállapította, hogy a regisztráció annak érdekében sem szükséges, hogy a választójog egyenlőségének biztosítását elősegítse, illetve azt biztosítsa, hogy az egyéni választókerületekben a választásra jogosultak száma a lehető legkisebb mértékben és csak megfelelő alkotmányos indokkal térjen el egymástól. Ezzel összefüggő problémát az AB a hosszabb távon, munkavállalás vagy tanulás miatt külföldön tartózkodó, de magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok szavazásával összefüggésben látott, mivel az ő hollétükről az állami szerveknek nincs hivatalos tudomása, viszont részvételi hajlandóságuk várhatóan az átlagosnál jóval alacsonyabb lesz. A testület azonban ezzel kapcsolatban kimondta, hogy az arányosítás eleve a megelőző választás választásra jogosultjainak száma, nem pedig a regisztráltak száma alapján történne, s hogy az utóbbi alapul vétele az arányosításnál figyelembe vett időpont alapján eleve kizárt: egy adott választásnál a regisztrációs időszak még el sem kezdődik, amikor a választókerületi határok módosíthatóságának időszaka már lezárult.

1.6. Az AB a vizsgálat során figyelembe vette, hogy a Magyarországon élő választópolgárok az 1990-es országgyűlési választáskor és azóta is aktív regisztráció nélkül gyakorolhatták választójogukat, ami a választási eljárás állandósult elemévé vált. A választójog gyakorlásának kialakult részjogosultságaiból azonban indokolatlanul visszavenni nem lehet, a felelős, tudatos állampolgári magatartás állami elősegítése önmagában nem lehet a jogkorlátozás kellő súlyú legitim indoka.

Mindezekkel összhangban az AB kimondta, hogy a választójog gyakorlását megalapozó központi névjegyzékbe vételt előzetes feliratkozáshoz kötő szabályok ellentétesek a szabad választójoggal, ezért azokat a törvényalkotó felülvizsgálni köteles. Ez azonban a központi névjegyzék felállítását és az abba való feliratkozás lehetőségét – minthogy azok alkotmányosságát az AB nem is vizsgálta – nem érinti. Ugyanakkor a testület kimondta, hogy a választójognak a határon túl élő magyar állampolgárokra való kiterjesztése indokolja a választói névjegyzékre vonatkozó szabályok módosítását is, mivel a jelenlegi a személyiadat- és lakcímnyilvántartás alapján hivatalból vezetett névjegyzékben nem szerepel a választójogosultak összes csoportja. A magyarországi lakóhellyel nem rendelkezők esetében így éppen a választójog gyakorlását teszi lehetővé, illetve segíti elő a kérelemre történő nyilvántartásba vétel, vagyis éppen a választójog gyakorlásának előfeltétele. Ugyanígy kérelemre történő nyilvántartásba vételt feltételez a nemzetiségi képviselet biztosítása is.

1.7. Az Alkotmánybíróság a lakcímadatok teljességével és megbízhatóságával összefüggő, az indítványban hivatkozott ombudsmani megállapítások kapcsán rámutatott arra, hogy a központi névjegyzék adatait a kérelmektől függetlenül folyamatosan frissíteni kell, többek közt a lakcímnyilvántartás alapján, tehát a kérelmekben foglalt adattartalom nem lesz közvetlenül alapja a nyilvántartásnak. Az AB megállapította, hogy az ombudsman által feltárt, általa a lakcím-nyilvántartási szabályok felülvizsgálatával orvosolni javasolt működési zavarok jogellenes gyakorlat eredményeként alakultak ki, és bár azok orvoslása választójogi szempontból is alkotmányossági követelmény, de – a lakcímadatot nem is tartalmazó – regisztrációs kérelmek a probléma megoldását nem eredményezték volna. A választójog gyakorlását szolgálja a lakcímnyilvántartás megfelelő működése, és nem fordítva. Az AB ennek alapján megállapította, hogy a választójogi klauzulából fakadó alkotmányos követelmény, hogy a választási eljárás szabályai a választójog gyakorlását segítsék elő, valamint, hogy az állam által vezetett nyilvántartás alapján minden választójoggal rendelkező személy szükséges adatát felvegyék a központi névjegyzékbe, s ezáltal minden választójoggal rendelkező személy számára egyformán biztosítsák a választójog gyakorlásának lehetőségét.

1.8. Az Alkotmánybíróság az államfő indítványa által támadott két rendelkezést már a fentiekre figyelemmel vizsgálta.

A központi névjegyzékbe vételre irányuló kérelem előterjesztését a lakcímhez kötő szabály ugyan a magyarországi lakóhellyel rendelkező választók esetében a regisztrációs kötelezettség alaptörvény-ellenessége miatt már nem okozna jogsérelmet, azonban a szabály által érintett többi kérelmezőt (nemzetiségi hovatartozást, szavazási segítségre vonatkozó igényt bejelentők) továbbra is érintené. Ezeket a korlátozásokat az AB szükségesnek, azonban aránytalannak találta és alaptörvény-ellenesnek nyilvánította, mivel a bejelentett lakóhellyel és tartózkodási hellyel rendelkező személyek számára csak az előbbi szerinti jegyzőnél tette volna lehetővé a kérelem benyújtását.

A testület a Magyarországon élő, lakcímmel rendelkező, illetve lakcímmel nem rendelkező választópolgárok közötti megkülönböztetéssel összefüggő indítványt abban a körben látta az aktív regisztrációs szabályok alaptörvény-ellenességének megállapítása mellett is relevánsnak, amelyben az érintettek a lakcímnyilvántartás alapján nem kerülnek automatikusan a névjegyzékbe. Az AB ennek kapcsán kimondta, hogy a Magyarországon élő, lakcímmel nem rendelkező választópolgárok esetében a személyes regisztráció lehetőségének törvényi kizárása a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárokhoz képest indokolatlan, ezért alaptörvény-ellenes. A törvény ugyanis tartalmaz olyan megoldást, amely a személyes regisztrációt a kérelemben szereplő – a személyazonosság megállapítását nem érintő – adatai tekintetében fennálló bizonytalanság esetén is lehetővé teszi. A levélben történő regisztráció lehetőségével összefüggésben ugyanakkor az AB hátrányos megkülönböztetést már nem tartott megállapíthatónak.

2. Az Alkotmánybíróság az indítvány által támadott kampányszabályokat a szólás és a sajtó szabadságával ellentétesnek találta.

2.1. Az első támadott szabály szerint kampányidőszakban kizárólag a közszolgálati médiaszolgáltatásban tehető közzé politikai reklám, ami azzal jár, hogy a politikai reklámozás lehetősége éppen a társadalomhoz legszélesebb körben eljutó médiumok esetében szűnik meg. A tiltás ezért az AB szerint a politikai véleménynyilvánítás jelentős korlátozása, amely elsősorban a nép akaratának kialakításában és kinyilvánításában közreműködő pártok épp e tevékenységük körébe tartozó megszólalásait korlátozza. Mellettük azonban a korlátozás minden más személy és szervezet, továbbá a közszolgálatinak nem minősülő médiaszolgáltatások szólásszabadságát is érinti. Végül a korlátozás az információszabadságot is érinti, mivel a reklámoknak szerepe van abban is, hogy a választópolgárok a választáson indulók nevét, célját, tevékenységét, jelszavát, emblémáját megismerjék.

A választási kampánnyal kapcsolatban az Alkotmánybíróság gyakorlata már elismert olyan indokokat, amelyek a média működését korlátozhatják: ilyen indok volt korábban a kampánycsend, amelyet azonban a Törvény megszüntet, a választási kampánytevékenységet tág korlátok mellett a szavazás napján is megengedve. A médiaszolgáltatások kiemelkedő befolyásoló hatására tekintettel ugyanakkor a törvényhozónak akkor is lehetősége van – a választáson induló politikai pártok esélyegyenlőségét tiszteletben tartva – többletkötelezettségek megállapítására, ha egyébként a kampánytevékenységet általában nem korlátozza. Azonban súlyosan aránytalan korlátozás a politikai reklám közzétételének a közszolgálati médiaszolgáltatásokra való korlátozása, különösen akkor, amikor egyébként a törvényhozó jelentős mértékben leépíti a kampánytevékenységek korlátait.

A kiegyensúlyozott tájékoztatás biztosítása ugyan megalapozhatna korlátozást, azonban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a korlátozás kifejezetten azzal ellentétes eredményre vezethet, minthogy éppen a választópolgárokhoz legszélesebb körben eljutó médiatípus esetében tiltja meg – a választói akarat befolyásolásán túl – a tájékoztatást is megvalósító politikai reklámok közzétételét. Végül a kampány költségeinek csökkentését azért nem fogadta el a testület a korlátozás alapjául, mert a korlátozás önmagában nem áll közvetlen összefüggésben a kampány költségeivel, különös tekintettel arra, hogy a többi kampányeszköz költségcsökkentő használatát a Törvény nem szabályozza, továbbá annak – ha ez volt a törvényalkotó célja – van a szólás- és sajtószabadságot kevésbé korlátozó eszköze.

2.2. Az indítvány támadta azt a rendelkezést, amely a szavazást megelőző 48 órában a közszolgálati médiában is tiltotta politikai hirdetés közzétételét. Az Alkotmánybíróság ugyan kimondta, hogy a médiaszolgáltatások kiemelkedő befolyásoló hatására tekintettel a médiaszolgáltatók választási kampányban való részvételére akkor is előírható kampánycsend-jellegű kötelezettség, ha amúgy az általános kampánycsend megszűnik. Emellett az AB azt is kimondta, hogy a 48 órás korlátozás önmagában nem aránytalan, azt a választói akarat befolyásmentes kinyilvánításának célja indokolhatja. Minthogy azonban szabály elválaszthatatlanul összefüggött a már alaptörvény-ellenessé nyilvánított általános korlátozással, az AB ennek alaptörvény-ellenességét is megállapította.

2.3. A harmadik vizsgált kampányszabály szerint filmszínházakban politikai hirdetés közzététele a kampányidőszakban tilos. Az AB szerint ebben az esetben még azok a speciális korlátozási indokok sem állnak fenn, mint a médiaszolgáltatások esetében. Így a politikai hirdetések tilalmának nincs alkotmányos indoka, ezért a rendelkezés alaptörvény-ellenes.

2.4. A közvélemény-kutatások közzétételére vonatkozó korlátozás alaptörvény-ellenessége tekintetében az indítvány maga is a korábbi választási eljárási törvény hasonló szabályát megsemmisítő 6/2007. (II. 27.) AB határozatra hivatkozott. Az AB az e határozat indokolásában foglalt megállapításait a maguk egészében fenntartva megállapította, hogy a korábban megsemmisített szabályhoz képest érdemi különbség annyiban áll fenn, hogy nem a kampányidőszak utolsó nyolc napján, hanem az utolsó hat napon áll fenn a tilalom, viszont az korábbi szabály szerinti tilalom a korábbi kampánycsend idejére is kiterjedt. Az AB ennek kapcsán megállapította, hogy a választások zavartalan lebonyolításának legitim érdeke által indokoltan, így nem szükségtelenül, de csökkentett tartamával is aránytalanul korlátozza a szólás- és sajtó szabadságát a rendelkezés.

3. Az átmeneti szabály alaptörvény-ellenességére vonatkozó indítvány az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseiben foglalt, időközben megsemmisített rendelkezésekkel való ellentéten alapult. Ez ugyan már nem állapítható meg, ám az AB a jogbiztonság követelményére tekintettel lefolytatta a rendelkezés vizsgálatát, megállapítva, hogy az az Átmeneti rendelkezések tárgybeli szabályára vonatkozó merev hivatkozásra tekintettel alkalmazhatatlanná vált, ezért szintén alaptörvény-ellenes.

* * *

Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolása a strasbourgi gyakorlat tartalmának és az AB korábbi gyakorlatán alapuló kötőerejének mélyebb elemzését végzi el, kiemelve, hogy a szabad választásokhoz való jog korlátozásának feltétele Orujov c. Azerbajdzsán ügyben hozott ítélet alapján úgy foglalható össze, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének 1. kiegészítő jegyzőkönyve vonatkozó szabályát illetően 1) az államoknak nagyobb a mozgásszabadságuk, mint a szabadságok tekintetében, 2) az esetleges korlátozások jogszerűségének az alapkritériumai voltaképpen a következőek: (i) a korlátozás célja világos és legitim legyen, (ii) a korlátozások nem lehetnek sem önkényesek, sem aránytalanok, (iii) nem foszthatják meg a választói jogot lényegétől és ténylegességétől. Az alkotmánybíró - mintegy szimulálva a strasbourgi eljárást - ez utóbbi kritériumok fennállását vizsgálta. A legitim indok tekintetében megállapította, hogy a kormányzat hivatalos célként a népesség-nyilvántartás kapcsán felmerült problémák megoldását, az új, részben határon túl élő szavazópolgárok integrálását és infrastrukturális kiszolgálását, a választások tisztaságának biztosítását jelölte meg, egy egységes rendszer kiépítésének szándékával. E célokat ugyan önmagukban összeegyeztethetőnek tartja a strasbourgi gyakorlattal, azonban a korlátozást aránytalannak tartja, minthogy az aktív regisztráció intézményét egyáltalán alkalmazó államok mindegyikénél súlyosabb korlátot jelent a négyévenként ismétlődő, kizárólag személyesen elvégezhető regisztráció. Végül a harmadik kizáró feltétel fennállását is megállapíthatónak tartja az alkotmánybíró, minthogy a szabályozás nem ad garanciát annak elkerülésére, hogy a regisztrációs időszak végére várható tömeges bejelentkezés nem jár egyes választók esetén azzal, hogy nem tudnak majd regisztrálni, s így szavazni sem.

Balsai István alkotmánybíró különvéleményében a többségi álláspont azon elemével nem ért egyet, hogy a választójog sérelmével jár az előzetes regisztráció. Az aktív regisztrációs szabályokat eljárási típusú követelményke tekinti, amelyek alkotmányosságát két szinten vizsgálja. A választójogból való, csak az Alaptörvényben lehetséges kizárásnak a szabályozást azért nem minősíti, mert a regisztrációs kérelem új jogintézménye a választási eljárás szabályai között, a választójog gyakorlásának egyik eljárásjogi természetű, adminisztratív jellegű feltételeként jelenik meg, "csakúgy mint az a korábban is ismert feltétel, amely szerint a szavazást megelőzően a választópolgár igazolja személyazonosságát". A kérelem a választójog általánosságát azért nem töri meg, mert azt minden választópolgárra azonos feltételek mellett teheti meg, ezért az nem jelent objektív kizáró akadályt sem, így cenzusként nem értékelhető. Eljárási feltételként viszont azért nem látja Balsai alkotmánybíró önmagában alaptörvény-ellenesnek a regisztrációt, mivel álláspontja szerint a korábbi alkotmánybírósági gyakorlat az Alaptörvénynek a határon túli magyarokra is kiterjedő új politikai közösség formálódására utaló rendelkezései, a választásra jogosultak körének megváltozása alapján,az európai integrációból fakadó migrációs jelenség miatt, illetve az állampolgári felelősség alkotmányi szintű előírására tekintettel már nem alkalmazható azonos tartalommal. Ezen új szempontok alapján - és tekintettel arra is, hogy regisztráció számos más jogállamban működik - viszont álláspontja szerint a korlátozás szükségessége már fennáll, így a többségi határozatnak az egyes regisztrációs formákat kellett volna azok arányossága tekintetében vizsgálnia.

Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró különvéleménye a köztársasági elnök eredeti indítványával érintett két rendelkezés alaptörvény-ellenessé nyilvánításának kivételével a regisztrációval összefüggő megállapításokat összességükben vitatja. Eljárási szempontból azért, mert a hatalommegosztás oldaláról nézve rendkívül aggályosnak tartja, hogy az Alkotmánybíróság – a formai megsemmisítésére alapozva – tartalmi álláspontot nyilvánít ki az alkotmányozót megelőzve olyan kérdésben, amelyre a köztársasági elnök nem kért előzetes normakontrollt, s az alkotmányozó hatalom pedig még nem nyilvánulhatott meg. A döntés tartalmával pedig azért nem ért egyet, mert szerinte a választási regisztráció nem jelenti a választásra jogosultság korlátozását, így alkotmányellenes sem lehet. A választás tisztaságának biztosítása már önmagában is kellő indoka a központi nyilvántartás létrehozásának, s az a választópolgár személyi adatai és egyáltalán létezésének azonosítása mellett lehetőséget ad a hiányos lakcímnyilvántartás adataival való egybevetésre is. A regisztráció ugyanakkor semmiképpen nem tekinthető az állampolgárok által aránytalan nehézségek árán végrehajtható kötelezettségnek. Végül Dienes-Oehm alkotmánybíró is hivatkozik az Alaptörvény azon rendelkezésére, miszerint lehetőségei szerint mindenki köteles az állami és közösségi  feladatok ellátásához hozzájárulni. Ennek alapján szerinte  az állampolgároktól is elvárható az a minimális, hosszabb idő alatt egyszeri és rövid időtartamú elfoglaltságot igénylő erőfeszítés, hogy egy – nagyobb közösségben az életükre is kiható döntés létrehozásához, a népakarat minél pontosabb kifejezésre juttatásához – személyes közreműködést fejtsenek ki.

Lenkovics Barnabás alkotmánybíró különvéleménye a kampányszabályok alaptörvény-ellenességének megállapítása tekintetében utasítja el a többségi álláspontot. Szerinte a kampánykorlátozásokkal összefüggő alapjogok tartalmának vizsgálata során kell tekintettel lenni az alapjogok felelősségi oldalát meghatározó alaptörvényi szabályokra, köztük arra, hogy a választójog kötelezettséget is jelent, illetve hogy a hatékony politikai demokráciának előfeltétele a választójog hatékonysága, a választói döntés megfontoltsága. Ezeket pedig szerinte a szabályozásnak nem csak az egyéni jogosultság, hanem a a közösség többi tagjára gyakorolt hatásai miatt is védenie kell. Lenkovics alkotmánybíró szerint a politikai piac működése elmúlt húsz évének tapasztalatai alapján a támadott korlátozások alkotmányosan indokolhatóak és megfogalmazhatóak. Végül a különvélemény kifejezetten megerősíti, hogy a választási regisztrációt csak a többségi döntés által is meghatározott körben, a lakcímnyilvántartásban nem szereplő választókra látja szükségesnek.

Pokol Béla alkotmánybíró különvéleménye a regisztráció szükségességének vizsgálata tekintetében vitatja a többségi álláspontot. Az előbbi tekintetében eljárási hibát lát abban, hogy az AB nem hívta fel indítványa pontosítására az elnököt az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseit érintő korábbi döntés után, mivel - bár az elnök kérte a kapcsolódó rendelkezések felülvizsgálatát, de ezt még abban a tudatban tette, hogy a regisztráció szükségessége nem képezheti a vizsgálat tárgyát. Pokol alkotmánybíró emlékeztet arra, hogy hasonlóan járt el az AB az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseivel összefüggő ombudsmani indítvány esetében, tagadja, hogy az indítvány visszavonhatatlansága érintené a felhívás megtételének kötelezettségét, végül szerinte az eljárási határidő ez esetben újrakezdődött volna. Tartalmilag már azt is vitathatónak tartja, hogy a regisztráció korlátozná a választójogot, mivel az az unión belüli munkavállalás tömegességére tekintettel egyre inkább funkcionális feltétel, szerinte emiatt a ma figyelembe vett adatok fiktív lakosságszámokon alapulnak. Erre az egyre nagyobb léptéket öltő jelenségre azonban véleménye szerint a lakcímnyilvántartás adattartalmának felülvizsgálata nem jelenthet megoldást, így az szükségessé teszi az önálló választói nyilvántartásba vételt. S minthogy funkcionális feltételről van szó, annak alaptörvény-ellenességét általánosságban nem mondhatta volna ki a testület, ehelyett az egyes regisztrációs módok esetében kellett volna az arányosságot vizsgálni. Szerinte is felül kellett volna vizsgálni a korábbi alkotmánybírósági gyakorlatot, minthogy úgy látja, hogy az Alaptörvény úgy látja, hogy az Alaptörvény új alapra helyezte az alapjogok gyakorlását. Ennek részeként a Nemzeti Hitvallásból "az egyes polgárok nemzeti közösségbe befogott létezésén és országos rendjén alapuló" nemzeti együttműködést látja levezethetőnek, míg az egyén önmagáért való felelősségre vonatkozó szabályt úgy értelmezi, hogy az egyes alapvető jogok gyakorlását generális módon az egyén képességei és tehetsége szerinti közösségi feladatokhoz hozzájárulás kötelezettségéhez köti. Pokol alkotmánybíró a politikai kampányokat a közmédiára korlátozó rendelkezést sem tartja alaptörvény-ellenesnek: a rendelkezés szerinte a választási kampány legköltségesebb tételét képes radikálisan csökkenteni, és a politikai korrupció egyik legfőbb oka épp a választási kampányokhoz szükséges összegek előteremtése. A korlátozást így a demokratikus politikai akaratképzés tisztasága mint alaptörvényi érték a legnagyobb mértékben igazolja, a kormánypártok és az ellenzék közti esélyegyenlőségre gyakorolt hatást pedig ugyan a tapasztalatok alapján célszerűnek látszik később megfontolni, addig azonban a jelenlegi rendelkezések "elegendőnek látszanak". Mindazonáltal a filmszínházakban alkalmazott hirdetési tilalom még az ő álláspontja szerint is alaptörvénysértő.

Szívós Mária alkotmánybíró különvéleménye szerint a többségi döntés egésze ellentétes az Alaptörvény tartalmával, az eljárás pedig annak szellemével. Eljárási hibát lát a vizsgálatnak a nem támadott rendelkezésekre való kiterjesztésében, minthogy az indítványhoz kötöttség elvét álláspontja szerint csak abban az esetben, a jogbiztonság érdekében lehetett volna túllépni, ha a nem támadott rendelkezések a támadottak alaptörvény-ellenessége esetén inkoherenssé váltak volna. Emellett szerinte is nyilatkoztatni kellett volna a megváltozott körülményekre tekintettel a köztársasági elnököt, aki Szívós alkotmánybíró meggyőződése szerint bizonyosan kiegészítette volna az indítványát, s erre a többségi döntés vonatkozó megállapításától eltérően szerinte az eljárási határidőn belül mód is lett volna. Ő is megjegyzi, hogy az AB a kapcsolódó ügyben az ombudsman számára biztosította ugyanezt a lehetőséget. A regisztráció tekintetében a többségi álláspontot tartalmilag is megalapozatlanak tartja: szerinte sincs szó a választójog korlátozásáról, ugyanis kizárólag az jelenti egy alapjog korlátját, ami annak gyakorlásától megfoszt, így a szükségességi-arányossági teszt nem alkalmazható. Megítélése szerint a regisztráció csupán egyszerű, csekély jelentőségű adminisztratív feltétele a választójog gyakorlásának. A kérelem előterjesztése nem jelent nagyobb megterhelést, "mint egy postai csekkbefizetés, avagy egy reggeli bevásárlás". A többségi döntés ezért tévesen tekinti azt a választójog korlátjának, ennyi erővel ugyanis a szavazókörben való megjelenéssel összefüggő terhek, illetve a napi/heti programnak a meghatározott időpontban történő szavazás miatti átalakítása is korlátnak minősülne. Ráadásul aki nem regisztrál, az "egyúttal azt a szándékát is kifejezésre juttatja, hogy a választás jogával nem kíván élni, gyakorolni nem kívánt jog tekintetében pedig a jogkorlátozás logikailag fel sem merülhet". Szívós alkotmánybíró álláspontja szerint a döntés abban is megalapozatlan, hogy nem látja fennállni a regisztráció szükségességét, ugyanis az elnöki vétó által hivatkozott ombudsmani jelentés igazolja, hogy a lakcímnyilvántartás számos esetben hiányos, illetve tartalmaz téves adatot, így a regisztráció szükséges a választójog azonos feltételek melletti gyakorlásához. Elismeri ugyanakkor, hogy a lakcímadatot a regisztrációs kérelem nem tartalmazza, de álláspontja szerint az Alkotmánybíróságnak ezért legfeljebb ezt a problémát  lett volna indokolt jeleznie a törvényhozó felé. Ugyancsak a regisztráció indokoltságát támasztja alá az állampolgárok közügyek iránti érdeklődésének megerősítése, ezáltal a közhatalom gyakorlásában történő részvétel iránti igény, illetve a választói döntés megalapozottságának elmélyítése. Szívós Mária nem ért egyet a határozatnak a kampányszabályokkal kapcsolatos megállapításaival sem: álláspontja szerint a kereskedelmi médiára, illetve az utolsó két napra vonatkozó reklámtilalomra vonatkozó korlátozások azért megalapozottak, mert a korlátozás megfelelő alkotmányos indokait fennállni látja. Ezek: a politikai versenyben a jelölő szervezetek számára biztosított valódi esélyegyenlőség, valamint a választói vélemény kialakításának védelme a fogyasztói társadalom logikája szerint működő kereskedelmi média marketing-és bulvárszemléletétől, a politikai korrupció elleni hatékony küzdelem. Végül a többségi határozat fennmaradó pontjai kapcsán eltérő álláspont kifejtése nélkül jelzi, hogy az azokat alátámasztó levezetéseket elégtelennek tartja, végül az átmeneti szabály tekintetében az Alaptörvény átmeneti rendelkezései vizsgálatakor tett különvéleményt tartja fenn.

 (az I/3653/2012. AB határozat teljes szövege)

Címkék: választójog véleménynyilvánítás választási eljárás

2012. XII. 15-ei visszautasítások

2013.01.04. 21:22 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

3368/2012. (XII. 15.) AB végzés3369/2012. (XII. 15.) AB végzés3370/2012. (XII. 15.) AB végzés - az indítványozó a Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott, a másodfokú döntést helyben hagyó ítélete ellen nyújtott be alkotmányjogi panaszt. Tekintettel arra, hogy a jogerős ítélet a közigazgatási hatósági ügyben eljáró hatóságot új eljárásra utasította, a Kúria döntése nem az eljárást befejező és nem is az ügy érdemében hozott döntést, ezért alkotmányjogi panasszal nem támadható. Az alkotmányjogi panasz benyújtásának a lehetősége csak a megismételt eljárásban – az ügy érdemét érintően – hozott jogerős döntés ellen nyílik majd meg.

3371/2012. (XII. 15.) AB végzésa bírói indítványban felvetett kérdés nem dönthető el az indítvánnyal érintett önkormányzati rendeletek magasabb szintű jogszabályokkal való összevetése nélkül és tárgya nem kizárólag az Alaptörvénnyel való összhang megállapítása, az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre a kérdés eldöntésére, és azt a Kúriához kell áttenni.

3372/2012. (XII. 15.) AB végzés - az indítványozó alkotmányjogi panaszában előadta, hogy 1991-ben egy társegyházközség jogelődei volt egyházi ingatlanokat igényeltek vissza. 1995-ben az illetékes miniszter a tulajdoni igényeket határozatával elutasította, tekintettel arra, hogy a kérdéses ingatlanok nem tartoztak a törvény hatálya alá, mivel azok a törvény hatálybalépésekor már nem voltak állami, önkormányzati tulajdonban. Az alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó nem merítette ki a miniszteri döntés ellen nyitva álló bírósági jogorvoslat lehetőségét. A bírói felülvizsgálat lehetőséget biztosított volna annak megállapítására, hogy a miniszteri döntés ellenére, a kérdéses ingatlanok mégis a törvény hatálya alá tartoznak. A törvény fentebb idézett rendelkezései egyértelművé teszik, hogy a bírói út igénybevétele hatékony jogorvoslati eszköz lett volna az indítványozó esetében.

3373/2012. (XII. 15.) AB végzés - az indítványozó szerint a perújítás tárgyában hozott végzések elleni felülvizsgálat kizártsága sérti a jogbiztonságot [Alaptörvény B) cikk (1) bekezdés], a tulajdonhoz és örökléshez való jogot [Alaptörvény XIII. cikk], az indokolt hatósági döntéshez való jogot [Alaptörvény XXIV. cikk], a panaszjogot [Alaptörvény XXV. cikk], a tisztességes eljáráshoz való jogot [Alaptörvény XXXVIII. cikk (1) bekezdés] és a jogorvoslathoz való jogot [Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdés] nem felelnek meg továbbá az Alaptörvény 25. és 28. cikkében foglaltaknak [bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el, a Kúria biztosítja a jogegységet, a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályokat elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik]. Az Alkotmánybíróság szerint részben ítélt dologról van szó, részben nem merült fel olyan új alapvető alkotmányjogi kérdés, amely megalapozná az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálását. 

3374/2012. (XII. 15.) AB végzés - az indítványozó az 1991. augusztus 10-én hatályba lépett kárpótlási törvényt támadta, a 2012. június 28-én benyújtott panasz azonban kifutott a 180 napból. Az indítványozó álláspontja szerint ugyan Magyarország folyamatos jogsértést követ el, mivel „elmulasztotta azon kötelezettségét, hogy a Panaszost teljes kártalanításban részesítse (részleges kárpótlás helyett)", akinek a „tulajdonhoz való joga folyamatosan sérül”, ebből fakadóan „az alkotmányjogi panasz beadására is folyamatosan van lehetőség” – az Alkotmánybíróság azonban nem osztotta az érvelést.

3375/2012. (XII. 15.) AB végzésaz indítvány az Alaptörvény hivatkozott rendelkezéseivel összefüggésben semmilyen alkotmányjogi jelentőségű kérdést nem vet fel, alkotmányjogilag értékelhető indokolást nem ad elő. Az alkotmányjogi panasz tartalmát tekintve nagyrészt megegyezik a felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal. Az indítványozó valódi célja, hogy az Alkotmánybíróság a Kúria által eldöntött kérdéseket mintegy harmadfokú bíróságként vizsgálja felül és a Kúria álláspontjától eltérően értékelje.

3377/2012. (XII. 15.) AB végzés - az indítványozók kizárólag a jogbiztonság sérelmére hivatkoztak, erre azonban (a kivételes esetektől eltekintve) nem lehet alkotmányjogi panaszt alapozni. Az indítványozók indítvány-kiegészítésükben azt is állították, hogy a Kúria ítélete sérti az Alaptörvény Q) cikk (3) bekezdését is, mert az véleményük szerint ellentétes az „európai bírósági ítélkezési gyakorlattal", e rendelkezés azonban szintén nem alapjogot deklarál.

3379/2012. (XII. 15.) AB végzés - a panasz egyértelműen az ügyben született bírósági döntés tartalmi kritikája, ezt támasztja alá az is, hogy az indítványozó elsődleges érve az Alaptörvény R) cikkének a sérelme, tehát a bírósági döntés jogszabálysértő jellege. Az indítványozó alapjogi sérelmet nem állít: az Alaptörvény felhívott B), O), R) és T) cikkei nem alapjogi rendelkezések. Az indítványozó anélkül kritizálja a bírósági jogértelmezést és jogalkalmazást, hogy ennek az alkotmányossági vizsgálatot lehetővé tévő alapjogi összefüggéseit valószínűsítené. Tehát valójában a támadott bírósági ítélet hagyományos értelemben vett, és nem alkotmányossági szempontú felülvizsgálatát várja az Alkotmánybíróságtól.

Címkék: tömören visszautasított

Választási ügyben csak utólag és csak a választópolgár nyújthat be alkotmányjogi panaszt

2013.01.04. 20:59 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 10. § (2) és 11. § (2) bekezdése

Az indítványozó szerint a támadott rendelkezések - amelyek értelmében a fővárosi közgyűlés általános választása során a jelölő szervezeteknek lehetőségük van fővárosi lista és közös lista állítására, amennyiben a fővárosi kerületek több mint a felében kompenzációs listát állítottak - sértik az Alaptörvény XXIII. cikkét (választójog), valamint 35. cikk (4)–(5) bekezdéseit, mert  időközi választás esetén nem áll fenn azon előfeltétel, hogy a jelölő szervezetek minden kerületben, azonos időben kompenzációs listát állíthassanak – emiatt nem lehet megtartani a fővárosi közgyűlés tagjainak időközi választását, a feloszlott vagy feloszlatott testület pedig a következő általános választásokig elláthatja feladatát, gyakorolhatja hatáskörét. Az előbbieken túl az indítványozó általánosságban azt is sérelmezte, hogy a fővárosi közgyűlés tagjainak listás választási rendszere ráépül a fővárosi kerületek vegyes választási rendszerén belül a kompenzációs listaállítás rendszerére és ezzel egyedülálló módon kiiktatja a főváros választópolgárainak ajánlási rendszerét – ez ellentétes a választópolgárok szabad akaratának kifejezését biztosító választási rendszer követelményével. Az indítványozó az Alkotmánybíróság hatáskörének és saját indítványozási jogosultágának alapjaként az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) pontját és az Abtv. 26. § (2) bekezdését jelölte meg. Érintettségének igazolásaként az indítványozó előadta, hogy jogvédő és érdekképviseleti egyesület, így az egyesület Budapesten lakó tagjainak és a „tagság jogsérelmét összefogó Egyesület vélelmezett jogsérelm[e]” alapozza meg eljárás-indítási jogosultságát: a „hibás” jogszabályi rendelkezések folytán a jelölő szervezetek, közte az indítványozó egyesület és a választópolgárok is jogsérelmet szenvednek.

Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt. Álláspontja szerint az indítványozó egyesület egyrészt olyan alapjogi sérelemre hivatkozik panaszában, amely őt nem – hanem a nagykorú magyar állampolgárokat – illeti meg. Az Abtv. szerint az alkotmányjogi panasz benyújtása szempontjából az tekinthető érintettnek, akinek az Alaptörvényben biztosított joga sérült [vö. Abtv. 26. § (1) bekezdés a) pont és (2) bekezdés a) pont, 27. §]. Másrészt az indítványozót a támadott jogszabályi rendelkezések aktuálisan nem érintették, tényleges jogsérelem nem következett be, csak egy jövőbeli eshetőleges („vélelmezett”) jogsértéssel hozta azokat összefüggésbe. A választásra irányadó jogszabály alkalmazása folytán a választójog sérelemének tényleges bekövetkezése esetén az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján a jogosultnak a jogorvoslati lehetőségei kimerítését követően lehetősége lenne alkotmányjogi panasz benyújtására [vö. Abtv. 26. § (1) bekezdés b) pont, Ve. 77–85. §].

3367/2012. (XII. 15.) AB végzés

Címkék: választás fontos formai követelmények visszautasított

Az utalószabályt nem teszi alkotmányellenessé, hogy az általa alkalmazni felhívott rendelkezés alkotmánysértő

2013.01.04. 20:30 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény 2004. május 1-je és 2007. november 20-a között hatályos 75. § (1) bekezdés b) és j) pontja

Az indítványozó Fővárosi Törvényszék bírája az előtte 13.K.34.220/2007. számon folyamatban lévő eljárásban azért kérte a hivatkozott rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását, mert e rendelkezés alkalmazandónak nyilvánítja a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény végrehajtásáról szóló 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 218/B. §-át, amelyről az Alkotmánybíróság a 467/B/2005. AB határozatában kimondta, hogy hatálybalépésétől, 2003. január 1-jétől a hatályon kívül helyezéséig, 2004. április 30-ig alkotmányellenes volt. Sérti a jogbiztonságot és a jogforrási hierarchiát az a körülmény, hogy a Vtv. támadott rendelkezése kifejezetten előírta az AB határozat közzétételét megelőzően keletkezett jogviszonyok tekintetében a rendelet alkotmányellenesnek minősített rendelkezésének alkalmazását. A jogbiztonság sérelmét okozza továbbá a közigazgatási és hatósági eljárásról szóló 2004. évi CXL. törvény ügyfélegyenlőségre vonatkozó alapelvének megszegése, mivel ugyanarra a jogi helyzetre egy már alkotmányellenesnek minősített jogszabályt kell alkalmazni. Úgyszintén sérül az Alaptörvény XIII. cikke, mivel az utaló jogszabály alapján alkalmazandó jogszabályok lehetővé teszik az alkotmányellenesnek minősített tulajdonelvonást.

Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt. A törvény támadott rendelkezése nem egyedileg utal egy másik jogszabályi rendelkezésre, hanem hatályon kívül helyezett jogszabályok egész körét rendeli alkalmazni bizonyos feltételek fennállása esetére. Az indítványozó által felhívott alaptörvényi rendelkezések és a Vtv. támadott rendelkezései között az indítványozó indokolása alapján érdemi alkotmányossági összefüggés tehát nem állapítható meg.

Az Alkotmánybíróság az indítvány vizsgálatakor észlelte az indítványozói szándékot arra nézve, hogy az Alkotmánybíróság által a 467/B/2005. AB határozatában alkotmányellenesnek minősített Vhr. 218/B. §-ának az alapul fekvő ügyben eljáró bíróságon 13.K.34.220/2007. számon folyamatban lévő perben történő alkalmazhatósága kizárásra kerüljön. Az indítványozónak az erre vonatkozó, Abtv. 25. §-ára alapított határozott kérelme hiányában azonban az Alkotmánybíróság nem járhatott el.

3378/2012. (XII. 15.) AB végzés

Címkék: jogbiztonság elutasított bírói kezdeményezés

Nem alkotmánysértő, hogy az ügyész a vád tárgyává tett és azokkal összefüggő tények tekintetében módosíthatja a vádat

2013.01.04. 20:03 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 310. § (1) bekezdése

A Pesti Központi Kerületi Bíróság indítványozó bírája az előtte 25.B.XIV.34.071/2012. szám alatt folyamatban lévő büntető ügyben azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert álláspontja szerint a hivatkozott törvényi rendelkezés sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében rögzített tisztességes eljáráshoz való alapjogot, mivel a közvádló számára „korlátlan” vádkiterjesztési (megváltoztatási) lehetőséget enged. Álláspontja szerint amennyiben az eredeti vádban szereplő tényállás oly mértékben alakul át, hogy az eredeti vád lényeges elemeivel való kapcsolata megszakad, akkor ez teljesen új tényállásnak minősül, az ezt tartalmazó új vádat új nyomozásnak, a törvényes vád alátámasztását célzó új eljárásnak kell megelőznie. Ellenkező esetben a terhelt olyan helyzetbe kerül, hogy az addigi védekezése értelmét veszti, büntetőjogi felelőssége az eljárás befejezésekor egy új cselekmény miatti új eljárásban kerül megállapításra, azt alátámasztó, tisztességes, törvényes vád nélküli eljárásban. 

Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt. Álláspontja szerint a hatályos szabályozás a korábbinál több garanciát biztosít: tartalmi és időbeli feltétele van, valamint eljárási szabályok biztosítják a terhelt megfelelő felkészülését. Az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatában szükséges és arányos korlátozásként határozta meg a szabályozást. A vádkiterjesztés korlátlanságát maga a normaszöveg cáfolja, kizárólag az eredeti vádban eleve szereplő tényekkel összefüggő tényeket engedi a vádkiterjesztés körébe vonni. A Be. ezen garanciális szabálya pedig éppen a tisztességes eljáráshoz való alapjog érvényesülését szolgálja, amennyiben nem teszi lehetővé a vádhatóság számára az eljárás nyomozati és vádelőkészítési szakaszában feltárt adatokon és körülményeken túli, azaz az eljárás tárgyát képező bűncselekménnyel össze nem függő (térben, időben és tárgyban eltérő), tehát merőben más (új) tények miatti vádkiterjesztést. Ez ugyanis megfosztaná a terheltet a bírósági szakaszt megelőző eljárásban őt megillető garanciális jellegű jogosítványok gyakorlásának lehetőségétől. Ebből fakadóan az indítványozó bíró azon állítása is téves, miszerint a szóban forgó szabályozás eredményeképpen „az egzisztenciális, erkölcsi és lelki megterhelést okozó eljárásban a terhelt addigi védekezése hirtelen értelmét veszti, büntetőjogi felelőssége az eljárás befejezésekor egy új cselekmény miatti új eljárásban kerül megállapításra, azt alátámasztó, tisztességes, törvényes vád nélküli processzusban.” Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben megállapítja, hogy az (eleve korlátozott körben érvényesülő) ügyészi vádmódosítással összefüggő törvényi szabályozás a védekezéshez, a tisztességes eljárásához való jog alkotmányos tartalmával összhangban áll.

3376/2012. (XII. 15.) AB határozat

Címkék: büntetőeljárás elutasított bírói kezdeményezés

Nem alkotmánysértő, hogy a népszámlálás eredménye alapján dől el, hol tartható nemzetiségi önkormányzati választás

2012.12.24. 12:33 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény

Az alapvető jogok biztosa indítványozó szerint az, hogy az Njtv. 56. §-a szerint a települési nemzetiségi önkormányzati képviselők választására akkor kerül sor, ha az adott településen a legutóbbi népszámláláson legalább 30 fő vallotta magát az adott nemzetiséghez tartozónak, ellentétes az Alaptörvénnyel, és egyben nemzetközi szerződésbe is ütközik, mert szükségtelenül és aránytalanul korlátozza a nemzetiséghez tartozók önrendelkezési jogát, valamint a nemzetiségi közösségek helyi nemzetiségi önkormányzat létrehozására vonatkozó jogát. Álláspontja szerint hiteles népszámlálási adatok hiányában ez a jogi megoldás nem alkalmas a szabályozás alkotmányos céljának elérésére. Hivatkozik arra is, hogy „számos társadalmi és politikai tényezőtől függ, hogy hányan készek megvallani a népszámláláskor nemzetiségi hovatartozásukat, valamint arra, hogy a 2011. évi népszámlálás adatainak gyűjtésekor nem volt ismert, hogy milyen „választójogi következménye” lesz a nemzetiségre vonatkozó adatok megvallásának, illetőleg az attól való tartózkodásnak.

Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt. Álláspontja szerint a kisebbségi önkormányzatok létrehozásának a népszámlálási adatokhoz kötése az egyéni önrendelkezési jogot nem sérti, és nem is tudja megsérteni. Az egyéni önrendelkezési jog ugyanis az egyén joga, amelynek gyakorlása nem vonhat maga után az egyénre nézve semmilyen hátrányos jogkövetkezményt.  Az Njtv. az ún. identitás megvallás jogát illetően nem eredményezett hátrányosabb helyzetet a korábbinál, a kisebbségi önkormányzat létrehozása jogának a megvalláshoz kötése inkább az adott településen élő, valamely nemzetiséghez tartozó állampolgárokat arra ösztönözheti, hogy – legalábbis a népszámlálások során – éljenek a nemzetiségi identitás megvallásának jogával. A „nemzeti közösségek helyi nemzetiségi önkormányzat létrehozására vonatkozó jogának” esetleges sérelmét illetően az Alkotmánybíróság jelentőséget tulajdonított annak, hogy az Alaptörvény XXIX. cikkének (2) bekezdése – a korábbiakhoz hasonlóan – kollektív természetű jogot tartalmaz, amelynek alanya a helyi önkormányzat létrehozását illetően az adott nemzetiségnek a településen élő része, míg az országos önkormányzat esetében az adott nemzetiség egésze. Álláspontja szerint a kisebbséghez tartozásról szóló valótlan nyilatkozat tömegméretekben történő megtétele zavarhatja a kisebbségi önkormányzatok létrehozását. Az ilyen gyakorlat kialakulásával szemben szükség lehet megfelelő jogszabályok kidolgozására. Alkotmányértelmezéssel azonban nem határozható meg, hogy az információs önrendelkezési jog milyen korlátozása fogadható el alkotmányosnak a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozásról szóló nyilatkozat valódiságának (milyen alapon, kik által, milyen eljárásban történő) ellenőrzése érdekében. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány értelmezésével nem veszi át a jogalkotó feladatát. Az Alaptörvénnyel egyaránt összeegyeztethető olyan megoldás, amely ezt az aktivitást a népszámlálási anonim adatokból vezeti le, mint az, ami más formához (regisztráció, kezdeményezési küszöb, eddigi markáns, a nemzetiségi identitás megóvására irányuló tevékenység stb.) köti.

Az alapvető jogok biztosa indítványozó szerint továbbá a közhivatal viseléséhez való alkotmányos jog szükségtelen és aránytalan korlátozása, hogy az Njtv. – a 2014. évi általános nemzetiségi önkormányzatok választása kitűzésének napján hatályba lépő – 107. §-a szerint a képviselői minőséggel összeegyeztethetetlen, ha a képviselő nem teljesíti a felszámolási eljárásban ki nem elégített követelésekért a bíróság által megállapított kötelezettségét. 

Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt. Álláspontja szerint a jogkövető magatartás – és ennek keretében a bíróság által megállapított kötelezettség teljesítése is – elengedhetetlen feltétele a közmegbízatás betöltésének. Ebből a szempontból az nem releváns, hogy a kötelezettség köztartozás, vagy más jogviszonyból származik-e.

A határozathoz Stumpf István különvéleményt fűzött. Álláspontja szerint alapjog (legyen az egyéni vagy kollektív) gyakorlása nem köthető előre nem látható feltételhez, olyanhoz pedig végképp nem, amivel kapcsolatban a törvény alapján arra lehet következtetni, hogy nincs joghatása. Másrészt a jogalkotó a hatályos szabályozás érintetlenül hagyásával, arra tekintettel, hogy a népszámlálás ritkábban van, mint önkormányzati választás – az országon belüli lakosságmozgásból, illetve demográfiai folyamatokból eredő változásokat figyelmen kívül hagyva – akár több választási ciklusra is kizárhat közösségeket a nemzetiségi választásokból. Ezért az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna állapítania az Njtv. 56. § (1) bekezdésének alkotmányellenességét.

[41/2012. (XII. 6.) AB határozat]

Címkék: önkormányzat ombudsman különvélemény nemzetiségek elutasított

A bíróságok jogalkalmazására vonatkozó alaptörvényi rendelkezésből alapjog nem vezethető le - válogatott visszautasítások

2012.12.21. 14:21 | alászolgája | Szólj hozzá!

IV/3407/2012. (XII. 17.) AB végzés - Az indítványozó a Debreceni Ítélőtábla által hozott végzésével szemben terjesztett elő alkotmányjogi panaszt. Indítványában gyakorlatilag a fellebbezését ismételte meg. Eszerint az adós elleni csődeljárásban — a bírói gyakorlatot követve — mind az első-, mind a másodfokú bíróság arra hivatkozva tagadta meg a csődegyezség érdemi, tartalmi vizsgálatát, hogy a Cstv. 21/A. § (3) bekezdésében foglalt jogszabályi rendelkezés szerint a bíróság vizsgálati hatásköre korlátozott, és — bár a csődegyezség bírói jóváhagyáshoz kötött — a bíróság csak azt vizsgálhatja, hogy a csődegyezség a Cstv. vonatkozó rendelkezéseinek megfelel-e. Álláspontja szerint az Alaptörvény törvény előtti egyenlőségre, diszkriminációtilalomra, a tisztességes eljárás követelményére, valamint a jogorvoslathoz való jogra vonatkozó rendelkezéseit. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ügyben a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség nem merült fel, ezért az indítványt visszautasította.

IV/879/2012. (XII. 17.) AB végzés - Az indítványozó nem ügyvédként bejegyzett jogi képviselővel, hanem jogtanácsossal eljárva terjesztette elő utólagos normakontroll indítványát, illetve tartotta fenn azt alkotmányjogi panaszként. Az Abtv. 51. § (3) bekezdése alapján az alkotmánybírósági eljárásban csak a jogi személy és egyéb gazdálkodó szervezet jogtanácsosát illeti meg az ügyvéd jogállása, a természetes személyt nem. Az indítványozó nem hivatkozott és nem bizonyította azt sem, hogy olyan jogi szakvizsgával rendelkező személy lenne, aki saját ügyében jogi képviselő nélkül is eljárhat az Alkotmánybíróság előtt. Emiatt az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 51. § (3) bekezdése szerinti formai feltételnek. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt, mint a törvényi feltételeknek nem megfelelőt az Abtv. 64. § d) pontja alapján visszautasította.

IV/835/2012. (XII. 17.) AB végzés - Az indítványozó az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium és az Országos Választási Iroda által kiadott „Tájékoztató a szavazatszámláló bizottságok részére a 2008. évi országos népszavazáson” című kiadványt támadta, az az alapján hozott bírósági végzés megsemmisítését, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte. Az indítványozó a 2008. évi országos népszavazáson kívánt választójogával élni, a szavazatszámláló bizottság azonban ezt feljegyzésben visszautasította, mert lejárt a személyi igazolványa és nem volt lakcímkártyája, ehelyett útlevelét és vezetői engedélyét mutatta be. A Területi Választási Bizottság másodfokú döntésével, valamint Somogy Megyei Bíróság végzésével a szavazatszámláló bizottság döntését helybenhagyta. Az indítványozó álláspontja szerint az eljárásban sérült a törvény előtti egyenlőséghez való joga, valamint a választójoga. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Somogy Megyei Bíróság nem alkalmazta a Tájékoztató hivatkozott rendelkezéseit, így az alkotmányjogi panasz nem felel meg a formai követelményeknek.  Az Alkotmánybíróság emellett megállapította, hogy csak 2012. január 1-től nyílt meg a valódi alkotmányjogi panasz előterjesztésének a lehetősége, így a 2008-ban keletkezett ügyben annak nincs helye. A testület a fentiek alapján valamennyi indítványt visszautasított.

IV/3362/2012 (XII. 17.) AB végzés - Az indítványozó önkormányzat Szolnoki Törvényszék jogtalanul igénybe vett támogatás visszafizetésével összefüggő közigazgatási határozat felülvizsgálata tárgyában hozott ítélete ellen nyújtott be alkotmányjogi panaszt. Az indítványozó álláspontja szerint a bíróság nem tett eleget az Alaptörvény 28. cikkében előírt kötelezettségének, figyelmen kívül hagyott több alkalmazandó jogszabályi rendelkezést, illetve hibásan értelmezte azokat, nem tárta fel a tényállást, összességében nem orvosolta a törvény és Alaptörvény-ellenes közigazgatási határozat által okozott jogsérelmet. Ezért a támadott ítélet sérti az Alaptörvény N) cikkében rögzített kiegyensúlyozott és kiszámítható költségvetési gazdálkodáshoz fűződő jogát, valamint hatásában a diszkrimináció tilalmát és a gyermekek jogait. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alaptörvény 28. cikke  a jogalkalmazói tevékenységben alkalmazandó értelmezési szabály, amelynek címzettjei a bíróságok, így az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának nem tekinthető. A testület emellett megállapította, hogy az indítványozó nem jelölte meg az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének a lényegét, és az indítványt visszautasította.

IV/2877/2012. (XII. 17.) AB végzés - Az indítványozó a Legfelsőbb Bíróság ítélete ellen terjesztett elő alkotmányjogi panaszt. Kérelmében a munkavállaló egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez való jog, az egészséghez való jog biztosításának állami kötelezettsége, továbbá az egészséghez való jog biztosításának állami kötelezettségeként a munkavédelem biztosítása kötelezettségének, valamint a magán- és családi élethez való jognak a sérelmére hivatkozott. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességre nem hivatkozott, ezért az indítványt visszautasította.

IV/3564/2012. (XII. 17.) AB végzés - Az indítványozó által előterjesztett alkotmányjogi panaszban a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét állította egy kúriai ítélettel és az alapjául fekvő eljárással szemben. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a megjelölt tisztességes eljáráshoz való jog alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés, azonban az indítványozó alkotmányjogi panaszában ténylegesen a Kúria eljárását, a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak a Kúria általi értékelését sérelmezi és lényegében a bizonyítást vitatja. A tényállás tisztázása és a bizonyítékok értékelése ugyanakkor az eljáró bíróság feladata. Erre tekintettel az indítványt a testület visszautasította.

Címkék: tömören visszautasított bírói jogalkalmazás

Az Országos Környezetvédelmi Tanáccsal való egyeztetés hiánya alaptörvény-ellenességre vezet

2012.12.21. 13:20 | alászolgája | Szólj hozzá!

[a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet]

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa indítványozta, majd az alapvető jogok biztosa fenntartotta, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 358/2008. (XII. 31.) Korm. rendeletet, mert azt az Országos Környezetvédelmi Tanáccsal nem véleményeztették, ami a Kormánynak a rendelet megalkotásakor hatályos Alkotmányból eredő társadalmi szervezetekkel való együttműködési kötelezettségének (Alkotmány 36. §) megszegését jelenti. Az indítványozó hivatkozott emellett az alaptörvény környezetvédelemre vonatkozó rendelkezéseire [Alkotmány 18. § és 70/D. §, Alaptörvény XX. cikk és XXI. cikk (1) bekezdés]. Álláspontja szerint a jogalkotó azzal, hogy a korábban telepengedélyhez kötött tevékenységek végzését bejelentéskötelessé tette, megszűnt e tevékenységek tekintetében a környezet védelmét biztosító garanciarendszer, hiszen a bejelentés alapján történő nyilvántartásba vétel során az eljáró hatóság nem vizsgálja a jogszabályban rögzített környezetvédelmi követelményeknek való megfelelést. Emellett a bejelentés ellen jogorvoslatnak sincs helye. Emiatt az indítványozó szerint sérül a jogorvoslathoz való jog és a jogállamiság követelménye is. Az indítványozó továbbá kérte a fent megjelölt hiányosságok miatt mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megállapítását is.

Az Alkotmánybíróság az indítványnak részben helyt adott és a rendeletet megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság határozata szerint a jogalkotási eljárás részét képező jogszabály-előkészítés során olyan mértékben megszegték az eljárási követelményeket, hogy az a jogállamiság és a jogbiztonság követelményeinek sérelme miatt az egész jogszabály érvénytelenségét idézte elő, amely másként nem orvosolható, mint a jogszabály megsemmisítésével.

Az Alkotmánybíróság az Országos Környezetvédelmi Tanács közhatalmi jellegét már a 30/2000. (X. 11) AB határozatában megállapította. Az Alkotmánybíróság e határozatában is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jogszabály által kifejezetten és konkrétan megnevezett, egyetértési, illetve véleményezési jogkörrel rendelkező szervezetek – a demokratikus döntéshozatali eljárásban betöltött szerepük miatt az egyeztetési kötelezettség vonatkozásában – közhatalminak, így a jogalkotó számára megkerülhetetlennek minősülnek.

A testület ezt követően azt vizsgálta, hogy az egyeztetési kötelezettség elmulasztása egyúttal sértette-e a kormányrendelet megalkotásakor hatályos Alkotmány valamely rendelkezését. E körben megállapította, hogy a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény rendelkezései egyértelműen előírják a Kormány számára az Országos környezetvédelmi Tanáccsal való egyeztetést, ami a jogalkotási törvény általános egyeztetési kötelezettségéhez képest a környezetvédelmi jogalkotásra vonatkozó speciális és erősebb érvényességi követelményt jelentenek.

Az Alkotmánybíróság emellett rámutatott arra is, hogy a Kormány a rendelet megalkotása során magasabb szintű jogszabály rendelkezéseit hagyta figyelmen kívül.

Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy a rendelet megsemmisítésére a hatályos Alaptörvény rendelkezései is alapot adtak volna, ha alkalmazhatóak.

A rendelet megsemmisítésére pro futuro, 2013. február 28-i hatállyal került sor. A jogalkotónak tehát két és fél hónapja maradt az új jogszabály megalkotására.

Hangsúlyozni szükséges, hogy az Alkotmánybíróság tartalmi szempontból nem vizsgálta a rendelet alkotmányosságát. A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt, mint nem jogosulttól származót visszautasította.

(a II/782-6/2012. számú határozat teljes szövege)

Címkék: környezetvédelem jogállamiság jogbiztonság megsemmisítés jogalkotási eljárás

A felülvizsgálati eljárásban hozott ítélet ellen is nyújtható be panasz - fontos formai döntés!

2012.12.13. 12:44 | Kelsen és Coase | 3 komment

Az indítványozó a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.20.087/2012/2. számú végzése ellen nyújtott be alkotmányjogi panaszt. A Kúria hivatalból elutasította az ügyben előterjesztett felülvizsgálati kérelmet; az indokolás szerint a támadott másodfokú végzés nem vonható a Pp. 270. § (2)–(3) bekezdésében írt – felülvizsgálati kérelemmel támadható – döntések körébe.

Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt. Döntésében elvi éllel állapította meg a jogerős döntések és a felülvizsgálati eljárásban hozott döntések alkotmányjogi panasszal támadhatóságára vonatkozó szabályokat.

1. Egyedi ügyben folytatott bírósági eljárásban alkalmazott jogszabály Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálata vagy az alaptörvény-ellenes bírói döntés vizsgálata akkor is kezdeményezhető, ha az ügy érdemében hozott vagy a bírósági eljárást befejező egyéb jogerős döntés ellen a törvény lehetővé teszi felülvizsgálati kérelem vagy indítvány benyújtását.

2. A Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott döntése ellen benyújtott alkotmányjogi panasz is befogadható (feltéve, hogy az indítványozó a jogerős döntést az Alkotmánybíróság előtt nem támadta meg), amennyiben az ügy érdemében hozott vagy az eljárást befejező egyéb döntés a) a megtámadott határozatot hatályában fenntartja, vagy b) a jogerős határozatot egészben vagy részben hatályon kívül helyezi és helyette, illetve az elsőfokú határozat helyett új és a jogszabályoknak megfelelő határozatot hoz, vagy c) a jogerős határozatot megváltoztatja és a törvénynek megfelelő új határozatot hoz, vagy d) a megtámadott határozatot hatályon kívül helyezi és az eljárást megszünteti.

3. Nincs helye ugyanakkor alkotmányjogi panasz benyújtásának, ha a Kúria a felülvizsgálati kérelmet, illetve indítványt például azért utasítja el, mert az nem a jogosulttól származik, vagy felülvizsgálatnak nincs helye, illetve a hiánypótlás vagy kiegészítés elmaradt. Az alkotmányjogi panasz lényege és célja ugyanis az Alaptörvényben biztosított jogok védelme, az említett esetekben azonban a Kúria alapjogokkal összefüggő érdemi kérdéseket nem dönt el.

(3358/2012. (XII. 5.) AB végzés)

Címkék: fontos befogadás formai követelmények visszautasított

13 + 1

2012.12.13. 11:51 | Kelsen és Coase | 2 komment

3351/2012. (XII. 5.) AB végzésaz indítványozó a bírósági ítéletek érdemével kapcsolatosan nem állított a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, illetve alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést sem vetett fel. Indokolása csak érintőlegesen tartalmaz alapjogi érvelést: tulajdonhoz való jogát annyiban érzi sérülni, amennyiben nem kap teljes kártérítést. Ténylegesen azt vitatja, hogy a bíróság milyen szakértői bizonyítást vett igénybe, és annak megállapításait hogyan értékelte; azaz kérelme döntően arra irányul, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja felül a bizonyítást és a bizonyítékok bírói mérlegelését.

3352/2012. (XII. 5.) AB végzés - az indítvány a felülvizsgálati eljárás kizártságát megállapító Kúria-döntés ellen került benyújtásra, az eljárást befejező, az ügy érdemében döntő jogerős ítélet ellen nem volt indítvány.

(3354/2012. (XII. 5.) AB végzés - az eljárás megszüntetéséről szóló végzés a támadott ítélet hatályon kívül helyezésére tekintettel)

3355/2012. (XII. 5.) AB végzés - az indítványozó nem fejtett ki alkotmányjogilag értékelhető okfejtést a bírói döntés alaptörvény-ellenességére vonatkozóan. Indítványa valójában a bíróságok eljárását kifogásolta, sérelmezve azt, hogy az eljáró bíróságok nem a „józan észnek”, a „társadalmi erkölcs szerinti elvárásnak megfelelő tisztességes módon” döntöttek. Ez a hivatkozás az alaptörvény-ellenesség részletes indokolása nélkül mindazonáltal nem alkalmas annak alátámasztására, hogy maga a bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény hivatkozott rendelkezéseivel.

3356/2012. (XII. 5.) AB végzés - az indítvány nem tartalmaz indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseivel. Alkotmányjogi érvelést az indítvány nem tartalmaz, az Alaptörvény rendelkezéseinek csak a felhívása történt meg az indítványozó részéről.

3357/2012. (XII. 5.) AB végzés a panasz érdemi vizsgálatra nem alkalmas. A kérelem elsősorban a bírósági döntések (érdemi ítélet, perújítás tárgyában hozott végzés) tartalmi kritikája, és hiányzik belőle a támadott jogszabályok, illetve bírósági döntések, valamint a sérülni vélt alaptörvényi rendelkezések közötti konkrét összefüggéseknek az alkotmányossági vizsgálatot lehetővé tévő, egyértelmű leírása.

3359/2012. (XII. 5.) AB végzés - az indítványozó arra törekszik, hogy az egyes törvények által részére biztosított alanyi jogainak vélt sérelmét alapjogsérelemként értékelje az Alkotmánybíróság, és ekként az Ítélőtábla által eldöntött ténykérdéseket mintegy harmadfokú bíróságként vizsgálja felül és a megyei bíróság, valamint az Ítélőtábla álláspontjától eltérően értékelje. A bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének (annak, hogy a rendes bíróságok egy-egy tényt miként értékeltek), valamint a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára azonban nem rendelkezik hatáskörrel.

3360/2012. (XII. 5.) AB végzés - a panasz pusztán az ügyben született bírósági ítéletek tartalmi kritikája: az indítványozó úgy véli, hogy a bíróság helytelenül értelmezte a Távhő tv. egyik rendelkezését. Azon túlmenően, hogy az ezzel kapcsolatos jogi érvelése sem meggyőző, az indítványozó anélkül kritizálja a bírósági jogértelmezést, hogy ennek alkotmányossági összefüggéseit – az Alaptörvény felhívott XXVIII. cikkével való kapcsolatot, a vélt alapjogi sérelem mibenlétét – feltárná. Önmagában az a tény, hogy az indítványozó a bíróság döntésének alapjául szolgáló jogértelmezést vitatja, nem ad alapot alkotmányossági szempontú felülvizsgálatra.

3361/2012. (XII. 5.) AB végzés - az indítványozó a Legfelsőbb Bíróság ítéletét támadta arra tekintettel, hogy az megállapította, hogy a Kincstári Vagyon Igazgatóság úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, amikor a törvényi kötelezettség ellenére nem kötött meg egy szerződést, hanem informális utasítás miatt a hatályos jogot nem alkalmazta, és 15 hónapon át egy esetleges jogszabály-módosításra várakozott. Az indítványozó szerint az ítélet megfosztotta őt jogot tulajdonától ill. azzal egyenértékű kártérítési igényétől, ezért tulajdonhoz való joga sérült. Az Alkotmánybíróság szerint a  törvényalkotó az Abtv. hatályba lépése előtt már jogerősen lezárt bírósági eljárások tekintetében nem kívánta megnyitni a valódi alkotmányjogi panasz lehetőségét.

3362/2012. (XII. 5.) AB végzés - az indítványozó nem tett eleget hiánypótlási kötelezettségének, az indítvány nem tartalmazza annak a törvényi rendelkezésnek a megjelölését mely az Alkotmánybíróság hatáskörét és az indítványozó jogosultságát megalapozza, valamint nem tartalmazza az állított Alaptörvényben biztosított jog sérelmének kibontását, sem indokolást nem tartalmaz arra nézve, hogy a támadott végzés és a BKv. 90. mennyiben és milyen módon sérti az Alaptörvényben biztosított jogokat.

3363/2012. (XII. 5.) AB végzésaz indítványozó által megjelölt két alaptörvényi cikkely egyike (az Alaptörvény 25. cikke arról, hogy a bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el és az Alaptörvény 28. cikke a bírósági jogértelmezés módjáról) sem tartalmaz az indítványozóra vonatkoztatható Alaptörvényben biztosított jogot.

3364/2012. (XII. 5.) AB végzés - az indítványozó Almássy Kornél  az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében biztosított jó hírnév tiszteletben tartásához való alapjogára hivatkozott, de nem ad elő olyan érvelést, amely megindokolná a felülvizsgálati eljárásban hozott bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet. Egy ehhez hasonló, személyiségi jogi perben szükségképpen kerül szembe egymással az egyik peres fél jóhírnév védelméhez való joga és az ellenérdekű fél szabad véleménynyilvánításhoz való joga, és a bírói ítélet meghozatala után az egyik jog szükségképpen dominálni fog a másik joghoz képest. Azonban ezen jogok szembenállása és a jogvita eldöntése önmagában nem eredményez Alaptörvénnyel összefüggésbe hozható helyzetet.

3365/2012. (XII. 5.) AB végzés - az indítványozó a tisztességes eljáráshoz fűződő joga sérelmeként elsősorban azt adja elő, hogy a Kúria tévesen értékelte a rendelkezésre álló bizonyítékokat. A bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és annak megítélésére, hogy a rendes bíróságok egy-egy tényt miként értékelnek, az Alkotmánybíróság nem rendelkezik hatáskörrel.

3366/2012. (XII. 5.) AB végzés - az indítványozó alkotmányjogi panaszában ténylegesen a tényállás vizsgálatát, ezen belül a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak a lefolytatott revízió során a közigazgatási hatóság és a jogorvoslati eljárásban eljáró bíróság általi értékelését sérelmezi.  Sem a bíróságok eljárásával, sem a bírói ítéletek érdemével kapcsolatosan nem állított olyan pontosan körülírt alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely felvetné a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.

Címkék: visszautasított

Rehabilitációs ellátás mellett is végezhető keresőtevékenység

2012.12.07. 02:42 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

megsemmisített rendelkezés: a  megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény (a továbbiakban: Mmmtv.) 7. § (4) bekezdése,

további vizsgált rendelkezés: az Mmtv. 13. § (2) bekezdés d) pontja

utólagos normakontroll

Az indítványozó általános ombudsman a rokkantsági ellátások átalakításával összefüggésben megállapított mindkét rendelkezést ellentétesnek tartotta a jogállamiság követelményén alapuló bizalomvédelem elvével, mivel az Mmtv. jelentősen, rövid időn belül, az új jogszabályi környezetre való felkészülést lehetővé tévő átmeneti szabályok hiányában változtatta meg a rokkantak ellátásának jogszabályi kereteit anélkül, hogy annak különös indoka lett volna. Ebben a tekintetben – kezdeményezésre irányuló hatáskör híján – megfontolásra javasolja a mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenesség megállapítását.

Emellett álláspontja szerint az esélyegyenlőségi klauzulát sérti, hogy az Mmtv. 7. § (4) bekezdése nem teszi lehetővé a rehabilitációs pénzbeli ellátás folyósítását abban az időszakban, amikor az ellátott keresőtevékenységet végez, közfoglalkoztatásban vesz részt vagy keresőképtelen. Ez a szabály a rendkívül alacsony összegű támogatás mellett, a kereset összegétől függetlenül zárja ki a munkavállalás lehetőségét. A megváltozott munkaképességű személyek keresete ráadásul jellemzően kevesebb, mint más munkavállalók bére. Ugyanezen alkotmányos rendelkezéssel tartja az indítvány ellentétesnek az Mmtv. 13. § (2) bekezdés d) pontját, amelynek alapján meg kell szüntetni a rokkantsági ellátást, ha az ellátott keresőtevékenységet folytat, és jövedelme három egymást követő hónapra vonatkozó havi átlaga meghaladja a minimálbér 150 százalékát. Az ombudsman szerint a szabály alkalmas arra, hogy eltántorítsa az érintetteket a munkavégzéstől, mivel a rokkant ellátásra jogosult személyek esetében a munkalehetőség korlátozott és eshetőleges, így szociális biztonságuk szempontjából aránytalan kockázatot jelent számukra az ellátás elvesztése.

Az ombudsman álláspontja szerint a támadott rendelkezések vizsgálatát a költségvetési tárgykört érintő AB-hatásköri korlátozás nem érinti, e rendelkezések esetleges megsemmisítéséből sem következne ugyanis a költségvetési törvény módosítása, és a megsemmisítés nem járna a költségvetési gazdálkodás jelentős módosulásával. Az Alaptörvény Átmeneti rendelkezéseiben szereplő, az öregségi nyugdíjkorhatárt megelőzően folyósított nyugellátások átalakítására és megszüntetésére vonatkozó szabályok szintén nem teszik önmagában alkotmányossá a szabályozást, külön hivatkozik viszont az indítvány a fogyatékkal élők külön intézkedésekkel történő védelmét alátámasztó alaptörvényi rendelkezésre.

 1. Az Alkotmánybíróság a rehabilitációs ellátás folyósítását bármely csekély jövedelem esetén felfüggesztő szabályt megsemmisítette, a rokkantsági ellátást a minimálbér másfélszeresét elérő jövedelem esetén megszüntető szabályt azonban alkotmányosnak találta, így utóbbi részében az indítványt elutasította.

1.1. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy hatásköre a költségvetési kérdéseket érintő hatáskörszűkítés ellenére is fennáll az ügyben.

 A testület fenntartotta a hatáskör-korlátozó szabályt értelmező korábbi döntéseiben foglaltakat, és kimondta, hogy a vizsgált rendelkezések formai értelemben nem tartoznak vizsgálat alól részben kizárt törvények közzé, ugyanakkor vizsgálni kell, hogy a költségvetésről szóló törvény fogalma alá vonhatók-e. Itt viszont szintén fenntartotta az AB azt a gyakorlatát, amely a korábbi, népszavazási tárgyú döntésékben alkalmazott költségvetési tesztet veszi kiindulópontnak, amely szerint egy kérdés akkor nem bocsátható népszavazásra, ha a kérdés a költségvetési törvény módosítását tartalmazza, vagy a kérdésből okszerűen következik a tiltott tárgykörként megjelölt törvények megváltoztatása, illetve ha a kérdés arra irányul, hogy a választópolgárok pontosan határozzanak meg jövőbeli költségvetési törvényben szereplő egyes kiadásokat. E feltételeket azonban az AB azzal tekintette az ügyben irányadónak, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányvédelmi szerepéből és funkciójából következően a hatáskörkivételt megszorítóan kell értelmezni.  Mindezekre tekintettel a költségvetésről szóló törvény tartalmi érintettségét az ügyben úgy értelmezte, hogy valamely költségvetésben szereplő nem minden előirányzat módosulása vagy módosítása vonja maga után szükségszerűen magának a költségvetési törvénynek a módosítását. A központi költségvetésről szóló törvénynek egyedül a költségvetési előirányzatokat meghatározó, és az államszervezeten belüli pénzfelhasználási felhatalmazást tartalmazó törvény tekinthető. Az Mmtv. törvény nem ilyen. Az állami kiadás jogcíme itt az Mmtv. személyi hatálya alá tartozók ellátásra való jogosultsága, „központi költségvetésről szóló törvény” pedig  az e kiadások fedezetéről szóló költségvetési előirányzat lenne, az indítvány azonban azt nem támadta. A hatáskör megállapítását végül azzal is alátámasztja a határozat, hogy az esélyegyenlőség mindkét támadott rendelkezése kapcsán felhívott alkotmányos elve a hatásköri korlátozás alól amúgy is kivételt képező emberi méltósághoz való jog részét képezi.

1.2. Az Alkotmánybíróság az Mmtv. átmeneti szabályaival összefüggésben nem látott alapot mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség kimondására.

A testület elemezte a 2011. december 31-ig hatályos Alkotmánynak a szociális biztonsághoz való jogra vonatkozó értelmezését (az alapjogi katalógusból a megélhetési minimumon túl nem következtek alanyi szociális jogok, a biztosítási elemet nem tartalmazó szociális ellátásoknál a meglévő jogosultságoknál a bizalomvédelem, egyéként pedig a kellő felkészülési idő kérhető számon), illetve ezen belül bemutatta, hogy korábban a rokkantsági ellátás milyen alkotmányjogi védelemben részesült. (A munkaképesség-csökkenés miatti, biztosítási elemet is tartalmazó szociális ellátás volt.) Végül megvizsgálta, hogy az Alaptörvénynek az Alkotmányhoz képest érdemben átalakul szövege alapján mennyiben tarthatóak fenn ezek a követelmények, és megállapította,  hogy az Alaptörvény jelzi a nyugellátások rendszerének módosítására, adott esetben szociális ellátássá történő átalakítására vonatkozó szociálpolitikai törekvést. Lényeges változást jelent, hogy az Alaptörvény szociális biztonságról szóló cikke nem jogokról, hanem jellemzően állami kötelezettségekről és államcélokról rendelkezik. Még explicitebbé tette a szociálpolitikai változtatás szándékát az Alkotmány 2011. június 6-án beiktatott rendelkezése, amely kifejezetten feljogosította a törvényhozót, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátást csökkenthesse,. Az AB megállapítja, hogy ezt követően, illetve az ezen alkotmányi rendelkezés 2012 végéig történő továbbalkalmazásáról szóló, az Átmeneti rendelkezésekben elhelyezett szabály felhatalmazása alapján fogadta el az Országgyűlés az Mmtv. támadott rendelkezéseit. Ezek a megváltozott munkaképességű személyek számára nem nyugellátást, hanem egészségbiztosítási ellátást biztosítanak, úgy, hogy a pénzbeli ellátások jövedelempótló jellegűek. Az új szabályok nemcsak a 2012. január 1-jét követően benyújtott kérelmekre vonatkoznak, hanem a már korábban megállapított pénzbeli ellátásokat is érintik, a folyósított eljárás mértékében és feltételeiben azonban a teljes érintetti körnek csak egy része, a 57 évnél fiatalabb, korábban III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban vagy rendszeres szociális járadékban részesült személyek tekintetében történt változás. Ők 2012. március 31-ig kérhették egészségügyi állapotuk komplex újraminősítését, ezért az AB álláspontja szerint esetükben nem állítható tehát, hogy az Mmtv. semmiféle átmeneti szabályt ne tartalmazna, hiszen az életkort és az egészségkárosodás korábban megállapított mértékét, továbbá az addigi ellátási formákat figyelembe véve rendelkezik a 2012. január 1-jétől folyósítandó ellátásokról. Az AB megállapította, hogy a meglévő átmeneti szabályok (illetve az Mmtv. egészének) alkotmányossági vizsgálatát és megsemmisítését az alapvető jogok biztosa nem kérte. Tekintettel arra is, hogy az átmeneti szabályok már teljesedésbe mentek, utólag nem látta indokoltnak az átmeneti szabályok hiánya miatti mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megállapítását.

1.2. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány esélyegyenlőségi klauzulájával összefüggő korábbi gyakorlatát az Alaptörvény megváltozott szövegezésű, ám értelmezése szerint koncepcionálisan változatlan tartalmú (a fogyatékosok csoportjára immár egy példálózó felsorolás részeként utaló) rendelkezésére tekintettel is fenntartotta. Ennek alapján a klauzula azt követeli a törvényhozótól, hogy a társadalomban igazságtalanul hátrányos helyzetbe került személyek esélyegyenlőtlenségének kiküszöbölésére különféle intézkedéseket hozzon. Az AB mindazonáltal az ügy szempontjából különös jelentőségűnek tekinti, hogy  az Alaptörvény kifejezetten nevesíti a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének biztosítását, illetve külön is tiltja a fogyatékosság szerinti hátrányos megkülönböztetést, ezért ennek kapcsán értelmezte a fogyatékosság fogalmát. A testület ennek eredményként az Alaptörvény értelmezésekor a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény definícióját alkalmazta, amely szerint fogyatékossággal élő személy minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását.

E személyek mint rászorulók mielőbbi, teljes, és másokkal (az arra rá nem szoruló személyekkel) egyenlő mértékű társadalmi részvételének elősegítése ugyan állami kötelezettség, ám az esélyegyenlőségi céllal bevezetett „külön intézkedésekre” senkinek nincs alapvető joga, így az AB ilyen intézkedések kapcsán a jogállamiságból következő garanciákat (a jogbiztonságot, a  normavilágosságot, az intézkedések változásakor a kellő felkészülési idő követelményét) veszi csak figyelembe.

Az AB a rehabilitációs ellátás feltételeire vonatkozó szabály ennek megfelelő vizsgálata során azt állapította meg, hogy ez egy, a legkevésbé súlyos károsodással élő, 57 évnél fiatalabb, rehabilitálható jogosultak számára folyósított ellátás, amelynek esetében keresőtevékenység léte önmagában, a keresmény nagyságától függetlenül a folyósítás szüneteltetését eredményezi. Ezzel viszont a rendelkezés az AB álláspontja szerint éppen az Mmtv. kifejezett céljával, a megváltozott munkaképességű személyek munkaerőpiacra való visszavezetésével ellentétes hatást ér el, mivel passzivitásra ösztönöz. Az AB szerint a szabályozás azért nem felel meg maradéktalanul a jogbiztonság követelményének, mert nemhogy nem segíti elő a rászorulók munkába állását, hanem kifejezetten egyenlő mértékű társadalmi részvételük ellenében hat, amikor akkor is szüneteltetni rendeli a támogatást, amikor a megváltozott munkaképességű személy rászorultsága még fennáll, a megélhetési minimumot jelentő jövedelme nem biztosított. Így az AB a rendelkezést a határozat közzétételét követő nappal megsemmisítette.

Végül az Alkotmánybíróság a rokkantsági ellátás megszüntetésére vonatkozó szabály alkotmányosságát vizsgálva megállapította, hogy rokkantsági ellátásban a nem rehabilitálható ellátottak, a legsúlyosabb egészségkárosodással élők, illetve az alacsonyabb rokkantsági fokúak közül az 57. életévüket betöltöttek részesülhetnek. Az ellátás mellett keresőtevékenység a támadott szabály szerint folytatható egészen addig, amíg az abból származó jövedelem három egymást követő hónapra vonatkozó havi átlaga nem haladja meg a minimálbér 150 százalékát, azaz a 139.500 Ft-ot. Az AB megállapítja, hogy a rokkantsági ellátás keresetkorlátjára vonatkozó korábbi szabály alkotmányosságát az Alkotmány több rendelkezése (jogbiztonság, szociális biztonsághoz való jog, az egyenlő munkáért egyenlő bér elve) alapján vizsgálta már, de az alkotmányellenességet állító indítványokat a 239/B/2009. AB határozat és az 1228/B/2010. AB határozat is elutasította. Az alaptörvény-ellenességet az AB ebben az esetben sem látta fennállni, mivel a rokkantsági ellátás jövedelempótló jellegű ellátás, amely abban az esetben segíti a megváltozott munkaképességű személyt, ha az állapota miatt egyáltalán nem képes vagy csak a megélhetési minimumot el nem érő mértékben képes arra, hogy keresőtevékenységet folytasson. Így a támadott szabály a rászorultság megszűnéséhez, valamint a megélhetési minimumot biztosító jövedelem meglétéhez kötötte a jogosultság megszűnését, ezért az AB az indítványt ebben a részében elutasította.

Balsai István alkotmánybíró – Szívós Mária csatlakozása mellett – csatolt különvéleménye szerint a rehabilitációs ellátás folyósítását kizáró feltétel megsemmisítése a jogintézmény rendeltetésének félreértelmezésén alapul, ugyanis az – szemben a rokkantsági ellátással – táppénzszerű, a munkaképtelenné vált személy kieső jövedelmének pótlására irányuló ellátás, amelynek célja, hogy a rehabilitált meggyógyuljon, felépüljön, a munkaképessége helyreálljon, amihez orvosi kezelések, rehabilitációs egészségügyi ellátások, vagy éppen a pihenés szükségesek. Ezek mellett álláspontja szerint a keresőtevékenység végzése éppen ellenkező hatású lehet, azaz gátolja a felépülést, és a „beteg” akár vissza is eshet, és állapotromlást szenvedhet el. Emellett álláspontja szerint szükségtelen volt a fogyatékosságnak önálló alkotmányjogi fogalmat adni, minthogy azt – például, hogy a cukorbetegek fogyatékosnak minősülnek-e – továbbra is törvényalkotói mérlegelésre kellett volna bízni. Végül úgy látja, hogy a megsemmisítésből a szándékkal ellentétes eredmény következik, mivel az eddig szüneteltetést megalapozó feltétel így az ellátás megszüntetésének okává válhat.

Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró különvéleményében az alkotmánybírósági hatáskör fennállását vitatja, minthogy a költségvetés rövid- és középtávú finanszírozhatóságának államcélja alapján az alkotmányozói akarat helyes értelmezése – összhangban a szociális jogok ennek részben alárendelt, a többségi döntésben szerinte helyesen értelmezett korlátozásával – ezt alapozta volna meg. Emellett a többségi döntés megsemmisítést kimondó részével tartalmilag sem ért egyet, mert a két vizsgált eljárás feltételrendszerét – Balsai Istvánnal egyetértve – ő sem tartja összehasonlíthatónak.

 (II/3283/2012 AB határozat teljes szövege)

Címkék: esélyegyenlőség fogyatékosok jogállamiság jogbiztonság szociális biztonság megsemmisítés

Minden hajléktalannak visszajár a pénzbírság!

2012.12.05. 11:51 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

Az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva kiegészítette 38/2012. (XI. 14.) AB határozatát, amelyben megsemmisítette a közterületen való életvitelszerű lakhatás tilalmának megsértésére vonatkozó szabálysértést, és elrendelte  jogerős határozattal lezárt szabálysértések felülvizsgálatát.

A kiegészítésben az Alkotmánybíróság úgy határozott, hogy az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény  45. §-ának (6) bekezdése alapján rendelkeznie kellett volna a jogerős határozattal lezárt szabálysértések felülvizsgálatáról. Ezt a mulasztását most pótolta.

A határozathoz Pokol Béla különvéleményt fűzött. Álláspontja szerint az Alkotmánybíróság az eredeti határozatban nem semmisséget mondott ki, hanem a határozat kihirdetésétől számítva semmisítette meg a rendelkezést. A felülvizsgálatot eredményező joghatást a visszamenőleges megsemmisítéssel kellett és lehetett volna elérni. Ez a döntés álláspontja szerint a korábbi határozat megmásítása.

(II/1477/2012. AB határozat)

Címkék: kiegészítés

Egy tucat visszautasítás

2012.12.04. 16:49 | sagvariadam | 3 komment

IV/2447/2012. (XI. 26.) - az indítványozó által megjelölt alaptörvényi cikkelyek egyrészt nem tartalmaznak az indítványozóra vonatkoztatható Alaptörvényben biztosított jogot, másrészt a kérelem nem határozott, azaz nem jelöli meg egyértelműen az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét sem, illetve nem tartalmaz indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével.

IV/3264/2012. (XI. 26.) - a kisajátítási kártalanítás összegszerűségének alapjául szolgáló szakértői véleményt, illetve annak a közigazgatási hatóság és a bíróság részéről történő elfogadását sérelmező indítvány nem tartalmaz alkotmányjogi érvelést, az Alaptörvény rendelkezéseinek csak a felhívása történt meg az indítványozó részéről. Az Alkotmánybíróság feladata az Alaptörvény védelme, a bizonyítékok értékelését, a tényállás megállapítását a rendes bíróságok végzik.

IV/1433/2012. (XI. 26.) - az indítvány hiánypótlásra történt felhívás ellenére sem tartalmazza annak a törvényi rendelkezésnek a megjelölését, amely az Alkotmánybíróság hatáskörét és az indítványozó jogosultságát megalapozza. Emellett sem a 2011-ben előterjesztett indítvány, sem a 2012-ben előterjesztett indítvány-kiegészítés nem tartalmazza az állított Alaptörvényben biztosított jog sérelmének kibontását, sem indokolást arra nézve, hogy a támadott végzés és az abban hivatkozott BK vélemény mennyiben, és milyen módon sérti az Alaptörvényben biztosított jogokat.

IV/1476/2012. (XI. 26.) - az alkotmányjogi panasz előterjesztésére irányadó határidő alól kizárólag azok az indítványozók kaptak felmentést, akik a 2012. január 1-je előtt benyújtott absztrakt utólagos normakontroll kérelmüket terjesztették elő újra alkotmányjogi panaszként, az indítványozó azonban nem ilyen volt.

IV/3060/2012. (XI. 26.) - nincs az ügyet érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, illetve az indítvány nem vet fel alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, mivel az indítványozó a jó hírnévhez való joga vélt sérelmét nem érvelte meg, illetve nem támasztotta alá értékelhető módon. A tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmeként előadottak, azaz a bírói döntés irányának és a bizonyítékok bírói mérlegelésének megítélésére az Alkotmánybíróság pedig nem rendelkezik hatáskörrel.

IV/2975/2012. (XI. 26.) - személyiségi jogi perben szükségképpen szembekerül egymással a jóhírnév védelméhez való jog és a szabad véleménynyilvánításhoz való jog, ez azonban önmagában nem eredményez Alaptörvénnyel összefüggésbe hozható helyzetet. Az Alkotmánybíróságnak csak a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére van jogköre, a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára azonban nem rendelkezik hatáskörrel.

IV/3004/2012. (XI. 26.) - nem alkotmányjogilag értékelhető okfejtés, hogy az eljáró bíróságok nem a „józan észnek”, a „társadalmi erkölcs szerinti elvárásnak megfelelő tisztességes módon” döntöttek. Az indítványozó hivatkozása az alaptörvény-ellenesség részletes indokolása nélkül nem alkalmas annak alátámasztására, hogy maga a bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény hivatkozott rendelkezéseivel.

IV/1431/2012. (XI. 26.) - az új Abtv. hatályba lépése (2012. január 1-je) előtt már jogerősen lezárt bírósági eljárások tekintetében nem nyílt meg a valódi alkotmányjogi panasz lehetősége, emellett a Legfelsőbb Bíróság, illetve az alsóbb fokú bíróságok által elfogadott kollégiumi vélemények nem tartoznak az Alkotmánybíróság által alkotmányjogi panasz alapján vizsgálható körbe, ráadásul az indítványozó által hivatkozott probléma: „az élő jog és az írott jog konfliktusa” nem alkalmas érdemi vizsgálatra.

IV/3296/2012. (XI. 26.) - az indítványozó alkotmányjogi panasza lényegében a kifogásolt ítélet – nem alkotmányossági szempontú – felülbírálatára és a bizonyítékok újbóli mérlegelésére irányul. A mulasztás megállapítása iránti indítvány esetében pedig az indítványozói jogosultság hiányzik.

IV/3122/2012. (XI. 26.) - nincs helye alkotmányjogi panasz benyújtásának, ha a Kúria a felülvizsgálati kérelmet, illetve indítványt azért utasítja el, mert az nem a jogosulttól származik, vagy felülvizsgálatnak nincs helye, illetve a hiánypótlás vagy kiegészítés elmaradt.

IV/3450/2012. (XI. 26.) - a befogadhatóság formai feltételeinek ugyan megfelelő panasz pusztán az ügyben született bírósági ítéletek tartalmi kritikája, az Alkotmánybíróság nem a bírósági szervezet feletti „szuperbíróság”.

IV/2971/2012. (XI. 29.) - a tényállás felderítése és annak vizsgálta nem az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik, az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést ezért nem vet fel.

Címkék: visszautasított

Alkotmányos a 98%-os különadó

2012.11.28. 14:33 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény 9-12/B. §-ai

Az indítványozók a végkielégítések 98%-os különadójára vonatkozó harmadszor elfogadott szabályozás alaptörvényellenességét az emberi méltóság (Alaptörvény II. cikk) sérelmével indokolták. Álláspontjuk szerint a vizsgált és a még le nem zárt adóévre, 2010-re is szóló törvény 2010. november 19-i kihirdetése, a szokatlanul magas adómérték és az adóztatott jövedelmek jellege miatt változatlanul igaz a 184/2010. (X. 28.) AB határozat azon megállapítása, amely szerint nem közteher, hanem büntető jellegű adóról van szó, amely megszégyeníti azokat az egykori szakmai, állami vezetőket, akik hosszú éveket, olykor egész pályafutásukat a közszférában töltötték. Az indítványozók egy része azt is állította, hogy személyükre a törvény 2011. május 14-től hatályos 9. § (1a) bekezdése és 12/B. §-a terjesztette ki az adókötelezettséget.

Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványokat. Álláspontja szerint a második különadós törvényt megsemmisítő 37/2011. (V. 10.) AB határozat (ABH2) kifejezetten biztosította annak a lehetőségét, hogy a 2010-es adóévre a törvényalkotó  a különadónak a 2010-es adóévre való fenntartásáról rendelkezzen. Az ABH2 alapján megismételte, hogy az emberi méltóság védelméhez való jog sérelme nem állapítható meg a visszamenőleges jogalkotásból (ez a ugyanis a jogbiztonság sérelmét jelenti), sem amiatt, hogy a törvény az adott adóévben az adóévre vagy az azt követő bevallás időszakára ír elő kötelezettséget, és nem az adókötelezettség keletkezésének az időpontját veszi figyelembe. Az adókötelezettség kiterjesztése kapcsán az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a módosítás nem új személyi körre terjesztette ki a hatályát, hanem egy vitás jogértelmezési kérdést döntött el. Az Alkotmánybíróság szerint az új szabályozás kapcsán nem merült fel olyan új körülmény, amely alapján az ABH2-ben megfogalmazottaktól el kellene térni.

IV/2312/2012. AB határozat (ideiglenesen: http://mkab.hu/download.php?h=325)

Címkék: elutasított

A Holló-tanács két visszautasítása

2012.11.27. 10:50 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

IV/3101/2012 (XII. 26.) - az indítványozó sem a bíróság eljárásával, sem az ítélet érdemével kapcsolatosan nem állított olyan pontosan körülírt alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne  értékelni, vagy amely a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet vetne fel, kérelme döntően arra irányul, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja felül a bizonyítást és a bizonyítékok bírói mérlegelését

IV/3363/2012. (XII. 26.) - az Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ügy szempontjából, az indítványozó jogvitás ügyében meghozott érdemi döntésnek — éppen a felülvizsgálatnak a Kúria által megállapított kizártsága folytán — a másodfokon eljáró bíróság jogerős határozata tekinthető. Ez utóbbi ellen viszont az indítványozó nem nyújtott be alkotmányjogi panaszt.

Címkék: tömören visszautasított

Valaki megúszta Szolnokon a parkolási pótdíjat, mert az Alaptörvény is védi a jogbiztonságot

2012.11.26. 10:53 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szolnok város helyi parkolási rendjéről szóló 17/2001. (V. 24.) számú önkormányzati rendeletének 2011. január 1-ig hatályos 5. §-a

Az indítványozó Szolnoki Városi Bíróság bírája az előtte a 5.P.20.740/2011. szám alatt folyamatban lévő ügyben arra tekintettel kérte a rendelet megsemmisítését, hogy az Alkotmánybíróság 109/2009. (XI. 18.) AB határozata 2010. június 30. napjával megsemmisítette a rendelet kiadására adott felhatalmazó rendelkezést, és ezért a rendelet 5. §-a sérti a jogbiztonságot [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] és az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésében szabályozott követelményt [az önkormányzat rendelete más jogszabállyal nem lehet ellentétes]. Az Alkotmánybíróság felhívására az indítványozó az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, a T) cikk (1) és (2) bekezdését, valamint a 32. cikk (1) bekezdésének a) pontját és (3) bekezdését jelölte meg indítványának alapjául. A támadott rendelkezés ugyan időközben hatályát vesztette, de az Alkotmánybíróság - arra tekintettel, hogy a folyamatban lévő ügyben a bíróságnak alkalmaznia kellene - lefolytatta a vizsgálatot. Az indítványozó bíró az alkalmazási tilalom kimondását nem kezdeményezte, de az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatának megfelelően úgy értelmezte, hogy a bírói kezdeményezés magában foglalja az alkalmazási tilalom kimondása iránti kérelmet is.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a rendelet 2011. január 1-ig hatályos 5. §-a alkotmányellenes volt, és a folyamatban lévő ügyben nem alkalmazható. Korábbi gyakorlatával összhangban megállapította, hogy a felhatalmazó rendelkezéseinek alkotmányellenessége okán a parkolási tárgyú önkormányzati rendeletek már megalkotásukkor sem rendelkeztek az Alkotmánynak megfelelő törvényi felhatalmazással, így azok maguk is alkotmányellenesek. A jogbiztonság alkotmányos elvét az Alaptörvény is elismeri és védi, ezért a korábbi gyakorlat az Alkotmánybíróság számára most is irányadó. Az Alkotmánybíróság nem semmisítette meg az egész rendeletet, mert az önkormányzat a korábbi határozatra tekintettel időközben módosította a rendeletet, különösen annak a felhatalmazó rendelkezésre utaló bevezető részét.

3301/2012. (XI. 12.) AB határozat

Címkék: jogbiztonság alaptörvény helyt adott bírói kezdeményezés

süti beállítások módosítása