Lex Hungarorum

az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 121/D. § (6) bekezdés  a) pontja, (9)  bekezdése „és külön jogszabályban előírt esetekben vizsgát tenni” szövegrésze, továbbá (10) bekezdése, valamint a költségvetési szervnél belső ellenőrzési tevékenységet végzők nyilvántartásáról és kötelező szakmai továbbképzéséről, valamint a költségvetési szervek vezetőinek és gazdasági vezetőinek belső kontrollrendszer témájú továbbképzéséről szóló 28/2011. (VIII. 3.) NGM rendelet

a lakóépületek és a bérbeadás útján hasznosított más épületek központi fűtéséről és melegvíz-ellátásáról szóló 2/1966. (III. 31.)  ÉM rendelet  11. § (1) bekezdése

az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi LXI. törvény (a továbbiakban: Ept.) 41. §-ával megállapított, az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Eva tv.) 9. §-a, valamint az Ept. 226. §-ának, 227. §-ának és 251. §-ának egyes rendelkezései

a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 224/A. §  a) pont első fordulata

a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbaikban: Csődtv.) 6. § (1)  bekezdésének „nemperes” és (3) bekezdésének „a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból” szövegrésze, valamint 27. § (2) bekezdése, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény hatálybaléptetése folytán szükséges rendelkezések tárgyában kibocsátott 105/1952. (XII. 28.) MT rendelet 13. § (2) bekezdése második fordulata 

A Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2010-2013 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól szóló 47/2010. (XII. 31.) VM rendelet

a Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete  16/2000. (VIII. 15.) Kt. számú önkormányzati rendeletével jóváhagyott  Budapest I. kerületi Építési Szabályzat (KÉSZ) 52. § 42. pontja, és a rendelet módosításáról és kiegészítéséről szóló 21/2003. (X. 3.) Kt. rendelet (Módr.)

Pécel Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 28/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete (Ör.)

Siófok Város  Önkormányzat Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 42/2009. (XII. 15.) számú rendeletével módosított 45/2007. (XII. 14.) számú rendelete  (Ör.) — 2011. január  1. napjáig hatályos  — 6. §  b) pontja

a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény 1. § (1) bekezdése és 25. §-a

Az indítványozó szerint sérti a jogegyenlőség (Alkotmány 70/A. §) követelményét, hogy a kötelező kamarai tagság mellett a kamarába felvételt nyerhetnek azok is, akik a kamara által képviselt tevékenységet nem folytatják, csupán az ahhoz szükséges képesítéssel rendelkeznek. Különösen azt nehezményezte, hogy a nem kötelezően kamarai tagok részt vehetnek a kamarai önigazgatásban, és ezáltal befolyásolhatják a kötelező kamarai tagok tevékenységére vonatkozó döntéshozatalt. Minderre tekintettel az indítványozó a kötelező kamarai tagságot kimondó rendelkezés megsemmisítését vagy a két típusú tagságra vonatkozó eltérő szabályozás hiányából eredő mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte.

Az Alkotmánybíróság a megsemmisítésre irányuló indítványt elutasította, míg a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására vonatkozó indítványt visszautasította. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a két – hasonlóan szabályozott – személyi kör egymással nem összehasonlítható, így a kifogásolt rendelkezés nem vet fel megalapozott alkotmányossági problémát.

(a 710/B/2010. AB határozat szövege)

a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a távhőszolgáltatás legmagasabb díjáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló 17/1999. (VI. 10.) önkormányzati rendeletének (Ör.) 1. § (5) bekezdése és 7. § (3) bekezdése

a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról, és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény egésze és azon belül annak 6. §-a

Az egyik indítványozó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte amiatt, mert álláspontja szerint a jogalkotó elmulasztotta megalkotni azokat a szabályokat, amelyek a "Balaton törvény" tulajdonhoz való jogot korlátozó rendelkezéseinek hatályba lépésével összefüggésben a tulajdonosok, vállalkozók kártalanítását szolgálják. Egy másik indítványozó a "Balaton törvény" zöldterületi terület-felhasználási egységbe sorolt ingatlanokkal kapcsolatos tulajdoni korlátozásait tekintette alkotmányellenesnek.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a "Balaton törvénynek" az érintett ingatlantulajdonosok tulajdonjogát erőteljesen korlátozó szigorú területrendezési előírásait nem ellensúlyozta megfelelő, speciális kártalanítási szabályokkal. Azaz az adott korlátozást nem követte az ezt ellensúlyozó – a korlátozás arányosságát biztosító – kártalanítás. Ugyanakkor a jogalkotó elismerte a szabályozás elégtelenségét azzal, hogy éveken keresztül napirenden tartotta a területrendezési tervekkel összefüggő kártalanítási szabályok megállapításának kötelezettségét. MIndezekre figyelemmel állapította meg az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést, s felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotási kötelezettségének 2012. június 30-áig tegyen eleget.

A zöldterületi ingatlanok területfelhasználásával kapcsolatos indítványokkal összefüggésben az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy a tulajdoni korlátozás arányosságát biztosító kártalanítással kapcsolatosan a korábbiakban megállapított mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség fennáll, az értékgarancia alkotmányos szabályozásának hiányában sérelmet szenved az érintett tulajdonosoknak az Alkotmány 13. §-ában szabályozott tulajdonhoz való joga. Az Alkotmánybíróság, tekintettel arra, hogy a Btv.-be foglalt tulajdoni korlátozásokkal – így a támadott szabállyal is – összefüggő kártalanítási igények érvényesítését szolgáló jogi szabályozás hiányosságai miatt a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet megállapította, nem látott indokot a vitatott szabályok megsemmisítésére. Ezért az alkotmányellenesség megállapítására és a rendelkezés hatályon kívül helyezésére irányuló indítványt elutasította.

(A 339/E/2009. AB határozat teljes szövege)

a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII.  törvény 61. § (3) bekezdése

Az indítványozó a kötelező biztosításról szóló törvénnyel összefüggésben mulasztás megállapítását kérte az Alkotmánybíróságtól, arra hivatkozva, hogy a törvény a Kártalanítási Alap létrehozását előírta ugyan, de nem rendelkezett arról, hogy az Alap visszaható hatállyal nyújtson fedezetet az Alap létrehozását indokoló – felszámolási eljárás alá került – MÁV Általános Biztosító Egyesület ügyfelei által okozott károkra.

Az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasította. A testület megállapította, hogy a biztosítókra és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabályi háttérrel, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ellenőrzési és felügyeleti jogosítványaival a jogalkotó megteremtette a piaci keretek között működő biztosítási rendszer jogbiztonság követelményéhez igazodó pénzügyi igazgatását és felügyeletét. Önmagában az, hogy ezek az eszközök nem bizonyultak elegendőnek egy biztosító egyesület fizetésképtelenségének elkerüléséhez, nem minősíthető alkotmányellenes súlyú mulasztásnak. A szabad piacgazdaság rendszerében működő bármely biztosító fizetésképtelenségének esetleges bekövetkezése jogszabályi eszközökkel teljes mértékben nem zárható ki. Az ilyen nem várt esetekre a jogállamiságból levezetett jogbiztonság követelményéből nem következik a jogalkotó feltétlen felelőssége.

Bár a jogalkotó nem tud minden létező helyzetre előzetes garanciát adni a polgárok felé (és ez nem is követelmény), de az szükséges, hogy amikor kötelező jelleggel előírja egy jogviszony létesítését, akkor olyan szabályozást hozzon létre, amely a jogviszony legalább minimális tartalmának megvalósítására alkalmas. A kötelező biztosítás kényszerű kockázatközössége alapján mindenki arra számíthat, hogy károkozóként nem ő, hanem a biztosítója fog fizetni, ha pedig neki okoznak kárt, a károkozó kötelező felelősségbiztosítása terhére a biztosító rendezi azt. Ennek az érvényesíthetőségét töri meg, ha nincs olyan szabály, amely alapján nem egyedül a biztosító fizetőképességétől függ a károk megtérülése. Az Alkotmánybíróság hivatalból megállapította mindezért, hogy a konkrét esetben a jog utólag sem nyújtott volna kellően hatékony védelmet a károsultaknak és a károkozóknak, és felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2012. június 30-ig tegyen eleget. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a jogalkotó többféle módon is orvosolhatja a mulasztást: például egy, a felelősségbiztosítók által a hasonló esetre képzett másik pénzalapból kielégítést lehetővé tevő szabályozással, vagy valamennyi, a volt MÁV Általános Biztosító Egyesülethez tartozó biztosított számára előírt pótbefizetési kötelezettséggel, avagy saját elhatározása alapján az állam közvetlen helytállása útján, esetleg ezeket kombinálva.

(A 482/E/2010. AB határozat teljes szövege.)

It is not unconstitutional that the Compensation Fund for the mandatory vehicle insurance is not covering retroactively the losses of customers of insolvent insurance companies. The existing law, however, does not provide sufficient protection for victims and parties causing the damage for the future, either. Therefore, the Court, acting ex officio, established an unconstitutional omission.

Article 61 paragraph 3 of the Act LXII of 2009 on the mandatory vehicle insurance

The petitioner requested the establishment of an unconstitutional omission with regard to the mandatory vehicle insurance act. He argued that although the law had prescribed the establishment of the compensation fund, there had been no provision enacted as regards the retroactivity of the Fund’s functioning in order to provide cover for damages caused by customers of the insurance association in liquidation which insolvency justified the establishment of the Fund.

The Constitutional Court rejected the petition seeking the establishment of an unconstitutional omission. Taking into consideration the legal framework regulating the insurance institutions and the mandatory vehicle insurance system, just as the supervision and control of the Hungarian Financial Supervisory Authority, the Court found that the legislature has met the requirements of the management and control of the mandatory insurance system operating in market circumstances. The fact that these tools had not been sufficient for an insurance association to avoid insolvency, cannot be considered as unconstitutional omission. An eventual insolvency of an insurance company cannot entirely be ruled out in free market circumstances. Derived from the principle of legal certainty, the legislature's responsibility does not necessarily follow such cases.

Although the legislature cannot provide prior guarantees to the citizens for every kind of potential situation (and this is not the requirement after all), it is called for a regulation suitable at least for the realization of the minimum content of a mandatory legal relationship. According to the mandatory at risk community scheme, everyone can expect as a party causing the damage, that the insurer will pay instead of him/her, and if he/she has the damage, the mandatory vehicle insurer of the other party will settle it. It is the enforceability of this scheme, that breaks, if there is no rule under which the recovery of damages is not only dependent on the insurer's solvency. Therefore, the Constitutional Court held ex officio, that in the specific case the law could have not provided sufficient protection for victims and parties causing the damage subsequently, either. The Court – formulating some methods of solution as well – called on the Parliament to eliminate the unconstitutional omission by 30th June 2012. The Constitutional Court pointed out that the legislature has several options to eliminate the omission. For instance with another fund established by the insurance companies for similar events, or with an obligation of an additional payment of all the insolvent insurance associations’ customers, or through the direct guarantee of the state, or any combination of the above-mentioned.

 a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 528. § (3) bekezdése

a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény-és állatfajok közzétételéről szóló  13/2001. (V. 9.) KöM rendelet; a természet védelméről szóló  1996. évi LIII.  törvény  4. §  a) pont „beleértve a védett természeti értéket is” szövegrésze

3/B/2008. AB végzés

az általános forgalmi adóról szóló  2007.  évi CXXVII. törvény 85. §  (1) bekezdés  g)-i) pontja

Az indítványozó szerint az általános forgalmi adóról szóló törvény támadott rendelkezései a közszolgáltató szervezetek számára biztosított adómentességgel diszkriminálják  a hasonló  tevékenységet  folytató gazdasági  társaságokat. Az Alkotmánybíróság az indítványt visszautasította, mivel az nem tartozik azoknak az Alkotmány 32/A. §-ában felsorolt rendelkezéseknek a körébe, amelyek alapján az Alkotmánybíróság a központi adónemekről szóló törvényt felülvizsgálhatja.

A 3/B/2008. AB végzés teljes szövege.

368/D/2010. AB végzés

az  illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 62. § (1) bekezdés f) pontja

Az  indítványozó  az  illetékekről  szóló  törvénynek  azt  a  pontját  támadta,  amely  a feleknek a személyek polgári jogi védelmével kapcsolatos perekben illetékfeljegyzési jogot biztosít. Az Alkotmánybíróság az  indítványt visszautasította, mivel az eljárásra az Alkotmány 32/A. §-a alapján nincs hatásköre.

A 368/D/2010. AB végzés teljes szövege.

216/B/2008. AB végzés

a Magyar Köztársaság 2008. évi  költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény 4. számú mellékletének III. 1. valamint 5-8. pontjai

Az indítványozó szerint a támadott szabályok alapján az állam az iparűzési adóerő-képességre tekintettel indirekt módon csökkenti olyan normatív állami támogatások összegét, amelyek kötelező feladatok ellátásához kapcsolódnak. Így ez a szabályozás tulajdonképpen „elvonja” az önkormányzatot teljes egészében megillető helyi adó egy részét, megsértve ezzel az önkormányzati alapjogokat. De ezt az Alkotmánybíróság hatáskör hiányában nem vizsgálhatta.

A 216/B/2008. AB végzés teljes szövege

a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 307. §-a

az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 20. § (5) bekezdése

Az indítványozó álláspontja szerint az ügyvédi törvény azon rendelkezése, amely a kamarai tagdíj meg nem fizetése miatt megszűnő kamarai tagság esetén egy évre automatikusan kizárja az újbóli kamarai felvételi kérelem benyújtását, sérti a szerzett jogokat, az esélyegyenlőséget és a munkához való jogot.

Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt. Álláspontja szerint alkotmányjogi értlemben szükséges a munkához való jogot korlátozó hátrányos jogkövetkezmény, nélküle ugyanis kiüresedne a kamarai tagdíjtartozást szankcionáló kizárás intézménye, és ezzel az ügyvédi kamara mint intézményes garancia fenntartása veszélybe kerülne. A jogkorlátozás nem tekinthető aránytalannak sem, mivel a jogászi hivatás egyéb formáitól nem, és az ügyvédségtől is csak átmeneti időre zárja el az ügyvédet. A szerzett jogok és az esélyegyenlőség tekintetében az Alkotmánybíróság nem talált alkotmányos összefüggést.

(az 58/B/2011 AB határozat teljes szövege)

 a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról szóló 2007. évi LXXXIII. törvény  45. § (2) bekezdése

az Alkotmány 44/A. §(1) bekezdésének c) pontja

Az indítványozó az önkormányzatok állami támogatásának 2010. évi költségvetési törvényben történő csökkentésével kapcsolatban mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte az Alkotmánybíróságtól, mert szerinte a jogalkotó elmulasztotta jogalkotási kötelezettségét azzal, hogy nem határozott meg olyan arányszámot a kötelezően ellátandó önkormányzati feladatokhoz, amely alatti összeg költségvetési meghatározása az önkormányzatok törvényben és Alkotmányban meghatározott feladatai ellátására nem elegendő, és az önkormányzatok működését lehetetlenné teszi.

Az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. A testület álláspontja szerint az Alkotmányból a törvényhozásnak a helyi önkormányzatok finanszírozásának intézményrendszerét megteremtő azon kötelezettsége származik, hogy az önkormányzatok számára a saját bevételi forrásoknak és a feladatarányos állami támogatásoknak olyan rendszerét alakítsa ki, amely alkalmas a törvényben meghatározott feladatok ellátásához szükséges anyagi feltételek biztosítására. Az, hogy ez a finanszírozási rendszer megfelelő módon biztosítsa az önkormányzati működés gazdasági feltételeit, az Országgyűlés politikai felelőssége körébe tartozik. A törvényhozó az önkormányzatokra háruló feladatokat, a központi költségvetés lehetőségeit, gazdasági, politikai célkitűzéseit mérlegelve szabadon dönt az önkormányzatok komplex – több jogszabályban testet öltő – finanszírozási rendjének megállapításáról.

A 1414/B/2009. AB határozat teljes szövege.

a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról szóló 2005. évi CXVIII. törvény 38. § (4) bekezdése

Az indítványozók a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai voltak, mielőtt nyugállományba vonultak. Jogviszonyuk 2004-ben szűnt meg, és munkáltatójuk a felmentési idő teljes tartamára mentesítette őket a munkavégzési kötelezettség alól. Az indítványozók emiatt a támadott törvényi rendelkezés szerint tizenharmadik havi különjuttatásuknak mindössze 1/12-ed részét kapták meg. A fennmaradó 11/12 rész megfizetését követelve volt munkáltatójukkal szemben pert indítottak, majd kérelmük jogerős elutasítását követően alkotmányjogi panasszal fordultak az Alkotmánybírósághoz. Az indítványozók a támadott rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását, valamint megsemmisítését kérték arra hivatkozással, hogy az az emberi méltósághoz való joggal összefüggésben az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében tiltott hátrányos megkülönböztetést valósít meg. A jogszabály ugyanis olyan feltételeket támaszt velük szemben, hogy a régi szabályok alapján már nem, az új szabályok szerint pedig még nem jogosultak a tizenharmadik havi külön juttatás teljes összegére, ennek pedig nincs ésszerű indoka.

Az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. A testület megállapította, hogy a 2004. február és december között megszűnt jogviszonyú érintettek csoportján belül a jogalkotó nem tett különbséget azok között, akiknek a jogviszonya ebben az időszakban szűnt meg, ezért a jogegyenlőség elvének sérelme nem állapítható meg. Ráadásul azt, hogy az indítványozók csupán  az  egyhavi  különjuttatás 1/12-ed részére  voltak jogosultak, meghatározta a tény, hogy a keresőképtelenség és a munkavégzés alóli felmentés miatt távollétük a 6 hónapot meghaladta. Így a jogviszonyuk megszűnése időpontjában hatályos szabályok szerint sem szereztek jogosultságot a 2004. évre a tizenharmadik havi juttatás fennmaradó részére. A már hatályban nem lévő szabályozás alkotmányosságát viszont az indítványozók nem vitatták, ezért az Alkotmánybíróság nem vizsgálta e rendelkezésnek az Alkotmánnyal való összhangját.

(a 1132/D/2007. AB határozat teljes szövege)

a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról szóló 2005. évi CXVIII. törvény 38. § (4) bekezdése

Az indítványozók a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai voltak, mielőtt nyugállományba vonultak. Jogviszonyuk 2004-ben szűnt meg, és munkáltatójuk a felmentési idő teljes tartamára mentesítette őket a munkavégzési kötelezettség alól. Az indítványozók emiatt a támadott törvényi rendelkezés szerint tizenharmadik havi különjuttatásuknak mindössze 1/12-ed részét kapták meg. A fennmaradó 11/12 rész megfizetését követelve volt munkáltatójukkal szemben pert indítottak, majd kérelmük jogerős elutasítását követően alkotmányjogi panasszal fordultak az Alkotmánybírósághoz. Az indítványozók a támadott rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását, valamint visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérték arra hivatkozással, hogy a rendelkezés sérti a jogbiztonság követelményének részét képező visszaható hatályú jogalkotás tilalmát.

Az Alkotmánybíróság az indítványt visszautasította. A testület megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz egyértelműen a költségvetés végrehajtásáról szóló törvény egyik rendelkezése ellen irányul, amely esetében azonban a jogbiztonság követelményét, és ezen belül a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja.

(a 1428/D/2011. AB végzés teljes szövege)

az egyes címek és rangok megszüntetéséről szóló 1947. évi IV. törvény 3. § (1) és (2) bekezdése

Az indítványozó szerint a nemesi előnév (nemesi cím) használatának általános érvényű, differenciálatlan törvényi tiltása sérti a jogbiztonság követelményét [Alkotmány 2. § (1) bekezdés], valamint az emberi méltósághoz való jogot [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] is. Álláspontja szerint ez a korláűtozás ugyanis sérti a névviseléshez való jog, mint az emberi méltóságból levezetett jog lényeges tartalmát azzal, hogy az állam indokolatlanul és aránytalanul avatkozik be a személyek magánszférájába azzal, hogy általános névhasználati tilalmat ír elő. Ezért az indítványozó a nemesi címek magánhasználati alkalmazásának tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezés megsemmisítését kérte.

Az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. Rögzítette, hogy a jelen indítványban foglalt alkotmányossági probléma kapcsán az Alkotmánybíróságnak azt kellett eldöntenie, hogy a „névjog” alkotmányos alapjogi tartalmába mi tartozik bele, továbbá, hogy ezt a tartalmat sérti-e a támadott törvényi rendelkezés. Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy a törvény által felsorolt nemesi előnevek, illetve címek ma már a hivatalos névnek nem részei. Különösen fontos ez abból a szempontból, hogy a törvényt megelőző korokban az előnévhez és címhez előjogok, többletjogosítványok kapcsolódtak és a támadott törvény éppen az ebből fakadó társadalmi egyenlőtlenségnek a megszüntetését célozta. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az emberi méltósághoz való jogból levezetett, a saját név viseléséhez fűződő alkotmányos alapjognak a fent kifejtett tartalmát a támadott jogszabályi rendelkezés nem sérti. Emiatt az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a vonatkozásban elutasította.

(A 988/B/2009. AB határozat teljes szövege)

 

Budapest Főváros Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adók bevezetéséről szóló 20/1995. (VI. 29.) sz. rendeletének 7. §-a, a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 52. § 35. pontja

Az indítványozó álláspontja szerint a helyi adókról szóló törvény 52. § 35. pontja, valamint a fenti rendelkezéssel összhangban kiadott helyi önkormányzati adórendelet azon szabályai, amelyek a közszolgáltató szervek számára adókedvezmény, illetve adómentesség biztosítását teszik lehetővé, sértik a hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalmát, ugyanis önkényesen tesznek különbséget az adóalanyok között.

Az Alkotmánybíróság a helyi önkormányzati adórendelettel kapcsolatos indítványt elutasította. Ki kell emelni, hogy bár adójogszabályról van szó, de az Alkotmány, valamint az Alkotmánybíróságról szóló törvény alkotmánybírósági hatáskört szűkítő szabályai csak a helyi adók központi feltételeiről szóló törvény felülvizsgálata tekintetében korlátozta az AB hatáskörét. Így az Alkotmánybíróság hatásköre kiterjedt a kérdés megválaszolására.

Az Alkotmánybíróság a rendelettel kapcsolatban egyrészt alkalmazni rendelte a már teljesedett rendelkezések felülvizsgálatának korlátozottságára vonatkozó gyakorlatát, másrészt korábbi határozataira építve kiemelte, hogy a jogalkotó a kedvezmények és a mentességek megállapításánál széles mérlegelési joggal rendelkezik. Az AB álláspontja szerint az adott ügyben a magánszemélyeknek nyújtott telekadó- és építményadó-kedvezmény az önkormányzat mint jogalkotó mérlegelési körébe tartozó, önmagában alkotmányossági problémát fel nem vető, helyi gazdaság- és adópolitikai kérdés. A szabályozás egy objektív tényhez — a jogalanyiság jellegéhez — kötött, nem tekinthető önkényesnek, s nem eredményezi a kedvezménnyel nem érintett adóalanyok alapjogainak korlátozását, alapjogokkal nem hozható összefüggésbe. Mindezek alapján az indítványt elutasította.

Pokol Béla alkotmánybíró a határozathoz fűzött párhuzamos indokolásában kifejtette, hogy nem ért egyet a diszkrimináció tilalmára vonatkozó korábbi AB határozatokra alapozott indokolással. Véleménye szerint az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatában az Alkotmány szövegén túlterjeszkedve, törvényi felhatalmazás nélkül kiterjesztette az AB diszkrimináció tilalom miatti felülvizsgálati jogköreit.

Bragyova András alkotmánybíró különvéleményében úgy vélte, hogy a támadott rendelkezés alkotmányellenes, mivel ellentétes a helyi adókról szóló törvény adókötelezettséget meghatározó rendelkezéseivel. Véleménye szerint ugyanis a temető üzemeltetését ellátó közszolgáltató szervezet (társasági formájától függetlenül) a helyi adókról szóló törvény 3. § (1) bekezdése alapján nem minősül adóalanynak, így nem kötelezhető adófizetésre, ezért a tekintetükben adókedvezményt megállapító rendelkezés ellentétes a törvényi szabállyal, s így az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése alapján alkotmányellenes.

A helyi adókról szóló törvény vonatkozó rendelkezésének felülvizsgálatára irányuló kérelmet az Alkotmánybíróság a hatáskörét korlátozó - általunk már többször elemzett - 2010-es szabályozás alapján visszautasította. 

(A 821/B/2009. AB határozat teljes szövege)

 a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 2010. december 31. napjáig hatályos 46. §-a