Szerzőink

Baranyi Bertold
Gáli Csaba
Hoffman István
Ságvári Ádám
Sepsi Tibor


Ha szívesen jelentkeznél önkéntes szerzőnek, írj nekünk a Facebookon!

A blogot az Így írnánk mi blog szerzői szerkesztik

A törvényellenes eljárásban megalkotott építési szabályzat felülvizsgálatát csak a kormányhivatal vezetője kezdeményezheti

2011.12.04. 11:43 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

a Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete  16/2000. (VIII. 15.) Kt. számú önkormányzati rendeletével jóváhagyott  Budapest I. kerületi Építési Szabályzat (KÉSZ) 52. § 42. pontja, és a rendelet módosításáról és kiegészítéséről szóló 21/2003. (X. 3.) Kt. rendelet (Módr.)

Az indítványozó szerint a Módr. törvényellenesen került elfogadásra, az előterjesztésben ugyanis nem szerepelt az, hogy a KÉSZ 52. §-ában a 42. tömb előírásaiból a 2. pont elmarad, így arról határozathozatal nem történt, ami ellentétes a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. § (1) bekezdés a) pontjával, amely szerint a rendeletalkotási hatáskör át nem ruházható.
Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt, álláspontja szerint a rendeletalkotás átruházásának tilalma nincs alkotmányos összefüggésben azzal, hogy az önkormányzat az előterjesztés szerinti, vagy attól eltérő szöveggel alkot-e rendeletet.

Az indítványozó szerint a Módr. elfogadása azért is törvényellenes, mert a módosításról előzetes egyeztetési eljárás sem folyt, ami sérti az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 9. §-át.
Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt, álláspontja szerint bár az önkormányzati rendelet törvénybe ütközése mindig alkotmánysértő, azért az építési szabályzat törvényellenes elfogadása miatt mégis csak a közigazgatási hivatal vezetője kezdeményezhet eljárást, mert a törvény ezt a fajta alkotmánysértést külön kezeli.

Az indítványozó szerint a kilátás védelmének eltörlése ellentétes az Étv. 7. § (1) bekezdésével és 8. § (1) bekezdés d) pontjával. 
Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt. Mivel az indítványozó a hatályon kívül helyező rendelkezés alkotmányellenességét állította, az alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést vizsgált. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Étv. 7. §-ában foglalt általános településrendezési célokból nem vezethető le a kilátásvédelem kötelezettsége. A 8. § (1) bekezdés d) pontja ugyan előírja a kilátás védelmét, de tág teret enged az önkormányzatoknak és nem vezethető le belőle az indítványozók által hiányolt tartalmú, feltétlen szabályozási kötelezettség.
 

Címkék: önkormányzat mulasztás elutasított

A bejegyzés trackback címe:

https://lexhungarorum.blog.hu/api/trackback/id/tr263435985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása