Lex Hungarorum

Az indítványozó utólagos normakontrollra irányuló indítványt tartott fenn alkotmányjogi panaszában, egyidejűleg támadva a Legfelsőbb Bíróság konkrét ügyében hozott döntését. 

Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt. Megállapította, hogy a konkrét bírói döntés tekintetében az indítvány elkésett, ezért azt bírói döntés nélkül hatályosuló jogszabályi rendelkezés ellen benyújtott panaszként bírálta el. Ugyanakkor az alkotmányjogi panaszban az indítványozó egyáltalán nem jelölte meg, hogy az alaptörvény-ellenesség mely jogszabályi rendelkezés folytán következett be. Az Alaptörvény XXVIII. cikk 1. pontjába foglalt „pártatlan és tisztességes eljáráshoz való” alapjog sérelmét – a kérelem tartalma szerint – valójában a Legfelsőbb Bíróság ítéletében a szerinte fellelhető eljárási szabálysértésekkel igazolta. Ezek azonban nem elegendők az alkotmányjogi panasz megalapozására.

(A IV/2395/2012 AB végzés teljes szövege)

Az alkotmányjogi panaszt benyújtó szervezet és annak törvényes képviselőjeként a szervezet elnöke nyújtotta be a panaszt a Legfelsőbb Bíróság másodfokú jogerős döntése ellen. 

Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt. Megállapította, hogy a panasz alapjául szolgáló bírósági eljárásban a szervezet nem vett részt, a szervezet elnöke pedig nem törvényes képviselőként, hanem személyében vett részt. Így a panasz befogadásának azon feltétele, hogy a bírósági eljárás a panaszos ügyében szülessen, nem teljesült.

(A IV/2320/2012. AB végzés teljes szövege)

a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 21. § (6) bekezdése, valamint a 35. § (1) bekezdésének harmadik mondata

Az indítványozó szerint a támadott rendelkezések sértik a tulajdonhoz való jogát, mert kotta jogosultjaként nem illeti meg a kotta másolása után reprográfiai díj. Álláspontja szerint sérti a diszkrimináció tilalmát is, hiszen más, másolható művek szerzői részesülhetnek reprográfiai díjban. 

Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt, mert a papíralapú többszörözésre vonatkozó szerzői jog gyakorlásával összefüggésben keletkezett díjigények érvényesítésének eszköze polgári jogi részletszabály, aminek nincs alapvető alkotmányjogi jelentősége.

Az indítványozó kérte mulasztás megállapítását is arra tekintettel, hogy a kották szerzői nem szerepelnek a reprográfiai díj jogosultjai között.

Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt. Elvi éllel megállapította, hogy mulasztás megállapítására irányuló indítvány az Alkotmánybíróságról szóló törvényben nem szerepel, az az Alkotmánybíróság határozatainak jogkövetkezménye. Erre tekintettel mulasztás megállapításának indítványozására senkinek nincs jogosultsága.

(A IV/2715/2012. AB határozat teljes szövege)

a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 171. § (5f) bekezdése
a távhőszolgáltatónak értékesített távhő árának, valamint a lakossági felhasználónak és a külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatás díjának megállapításáról szóló 50/2011. (IX. 30.) NFM rendelet 5. §-a, 6. § (1) és (3) bekezdése, valamint az 1. számú melléklete (a továbbiakban: R.)
az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény 1. § (2) bekezdés h) pontja (a továbbiakban: Ártv.)

I. Az indítványozók szerint alaptörvény-ellenes, hogy a villamos energiáról szóló törvény a földgázüzemű hőerőművek villamosenergia termelésének ösztönzésére kötelező átvételi rendszert hozott létre, amely alapján egyedi hatósági határozat 2015. december 31-ig lehetővé tette, hogy a villamos energiát a piaci árnál magasabb áron értékesíthessék. A Ve. 171. § (5f) bekezdése alapján a jogerős közigazgatási határozatok 2011. július 1-i hatályukat vesztették, az értékesítési jogosultságok megszűntek. Az indítványozók szerint az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdés szerinti jogbiztonság és bizalomvédelem sérült azáltal, hogy a jogalkotó a jogszerűen szerzett jogokat elvonta.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jogbiztonság sérelmére – ezen belül a visszaható hatályú jogalkotásra és a felkészülési idő hiányára – alapított alkotmányjogi panasz befogadásának a jelen ügyben nincs akadálya.

Az Alkotmánybíróság a KÁT-rendszerrel kapcsolatban nem csak a támadott rendelkezések alkotmányosságát vizsgálta, hanem a komplex jogviszony-halmazt értékelte alkotmányossági szempontból. Ennek során a szabályozással érintett felek (a villamosenergia vásárlója és eladója) közötti szerződéseket is bevonva a vizsgálódásba, megállapította, hogy a bizalomvédelem megsértésére való hivatkozás vizsgálatánál figyelemmel kell lenni a szabályozás megalkotásakor irányadó feltételek jelentős megváltozására. Elvi jelleggel állapította meg az Alkotmánybíróság, hogy az állam beavatkozása általában a piaci viszonyokba a világgazdasági, globális pénzügyi, nemzetgazdasági, államadóssági, költségvetési egyensúlyi, lakossági teherviselési szempontok miatt kivételesen lehet indokolt, az alkotmányossági vizsgálat tárgya a beavatkozás mértéke lehet, az alaptörvény-ellenességet az Alkotmánybíróság szélső esetben állapíthatja meg.

A konkrét ügyre vonatkozóan az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szabályozás utólagos hatásvizsgálata azt igazolta, hogy a szabályozáspolitikai célok nem megfelelően teljesültek, valamint tudomásul vette azt is, hogy a 2008-2009-es globális gazdasági-pénzügyi válság (melynek hatásai a mai napig érzékelhetőek) és ezzel párhuzamosan a magyar gazdasági-pénzügyi-költségvetési helyzet együttesen a körülmények olyan lényeges megváltozását eredményezték, melyek indokolttá tették a KÁT-rendszer közjogi és magánjogi elemeinek is a felülvizsgálatát és átalakítását, azaz a korábbi támogatási rendszertől eltérő támogatási szisztéma bevezetését, a távhőtermelők másfajta kompenzálását. A támogatási rendszer átalakítása tehát nem sértett szerzett jogokat, nem ellentétes a jogbiztonság elvével, és erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

II. Az indítványozók szerint az R. hatásvizsgálat elmaradása és az egy napos felkészülési idő miatt miatt közvetlenül és a jogalkotási törvénybe ütköző módon közvetve is sérti a jogállamiság követelményét.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jogbiztonság sérelmét alkotmányjogi panasz esetében csak akkor vizsgálja, ha az a visszaható hatályú jogalkotásra vagy a felkészülési idő hiányára alapul. Így az indítvány ezen részét visszautasította. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott jogszabályi rendelkezésekből közvetlen fizetési vagy más kötelezettség nem keletkezett, emiatt az azonnali hatályba léptetés miatt az indítványozóknak hátránya nem származott, és ezért az indítványt elutasította.

III. Az indítványozók szerint az R. sérti az Alaptörvény M. cikk (1) bekezdése szerinti vállalkozáshoz való jogot, mert a vállalkozás költségei ezen árak mellett nem térülhetnek meg

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jogalkotó a szabályozási rendszert megváltoztatta, ez a változtatás azonban nem eredményezte azt, hogy bárki el legyen zárva a távhőtermelő tevékenység megkezdésétől vagy folytatásától. A szabályozás korábbi szövege is utalt arra, hogy az legfeljebb a beruházás megtérülését biztosíthatja, ezért a vállalkozónak számolnia kellett azzal, hogy a szabályozás oly módon megváltozik, hogy a beruházás nem térül meg. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítvány ezen részét is elutasította.

IV. Az indítványozók szerint az R. sérti az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése szerinti egyenlő bánásmódot, mert a távhőtermelőtől elvett nyereség egy bizonyos részét a távhőszolgáltatónak kell átadnia, miközben előbbiek utóbbiakkal azonos társadalmi csoportba tartoznak.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a távhőtermelők és a távhőszolgáltatók nem tartoznak homogén csoportba, ezért az indítvány ezen részét is elutasította.

V. Az indítványozók az Ártv. 1. § (2) bekezdés h) pontjának alaptörvény-ellenességét abban látták, hogy a szabály kiveszi az ártörvény hatálya alól a távhő árát, így nem vonatkoznak rá a legmagasabb ár meghatározására vonatkozó szabályok, és ez sérti a jogbiztonságot. Az Alkotmánybíróság fent megállapította, hogy az indítványozók alkotmányjogi panaszban az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének, azaz a jogállamiság követelményének sérelmére önmagában – Alaptörvényben biztosított jog megjelölése nélkül – nem hivatkozhatnak, ezért az indítvány ezen részét visszautasította.

A határozathoz Bragyova András párhuzamos véleményt fűzött. Álláspontja szerint az államnak a jogerős közigazgatási határozatokban biztosított jogok elvesztéséért vagy korlátozásáért kártalanítania kell a sérelmet szenvedetteket, vagy a megszüntetett szabályozási rendszert egyenértékű gazdasági előnyökkel járó másikkal kell pótolnia.

A határozathoz Kiss László párhuzamos véleményt fűzött. Álláspontja szerint a jogalkotónak bizonyítania kell a közérdekből fakadó jogkorlátozás szükségességét.

A határozathoz Pokol Béla párhuzamos véleményt fűzött. Álláspontja szerint az Alaptörvény által újrafogalmazott diszkrimináció-tilalom miatt az Alkotmánybíróság külön vizsgálat nélkül nem utalhatott volna a tárgyban született korábbi gyakorlatára. Álláspontja szerint az egyének alapjogai mindig csak a közösség fennállása és harmonikus létének biztosítása fényében, ennek alárendelten létezhetnek.

(a 2272/2012 AB határozat teljes szövege)

az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet és az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletek jegyzékéről szóló – a Magyar Közlöny 2005. június 16-i 80/II. kötetében közzétett —környezetvédelmi és vízügyi miniszteri közlemény

Az alkotmányjogi panaszként fenntartott indítvány benyújtója szerint a rendeletben szabályozott kijelölési eljárás során sérül a jogorvoslathoz való jog, valamint a tulajdonhoz való jog, illetve – kártalanítás hiányában – az Alaptörvény XIII. cikk (2) bekezdése, míg a jogegyenlőség és a törvény előtti egyenlőség sérelmét látta abban, hogy az állami tulajdonban lévő honvédelmi vagyonkezelésű területek kijelölésére eltérő szabályok vonatkoznak. Sérelmezte végül azt is, hogy a rendelet a Natura 2000 területté nyilvánított ingatlanok vonatkozásában a tulajdonjogot korlátozó szabályokat tartalmaz.

Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a panasz befogadását a panaszos közvetlen érintettségének hiánya képezi az akadályát, valamint az, hogy alkotmányjogi panasz olyan kérdéseket vet fel, amelyekben az Alkotmánybíróság már döntést hozott, ezért a megjelölt kifogások nem alapvető alkotmányjogi jelentőségűek.

(A IV/2657/2012. AB végzés teljes szövege)

az Európai  Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet 31. § (12) bekezdése és 33. § (4) bekezdése

Az indítványozó álláspontja szerint a szabályozás egyrészt diszkriminatív módon különböztet az egyes szaktanácsadók között, mert bizonyos szaktanácsadói szerződéseket nem fogad el a támogatás igénybevételére benyújtott kérelem elbírálása során, és ez sérti a vállalkozás szabadságát és a tisztességes gazdasági verseny feltételeinek biztosítására vonatkozó alkotmányos követelményt. Másrészt a rendeletnek a hiánypótlásra vonatkozó szabályai még a nyilvánvaló hiba javítását is lehetetlenné teszik, ami aránytalanul korlátozza az ügyfelek vállalkozáshoz való jogát [Alaptörvény M. cikk].

Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt. Az Alkotmánybíróság a visszautasítást tartalmilag nem indokolta, formailag álláspontja szerint a megjelölt kifogások nem alapvető alkotmányjogi jelentőségűek.

(A 2012/976. AB végzés teljes szövege)

1/1999. Büntető jogegységi határozat

Az indítványozó 2010-ben elkésett alkotmányjogi panaszát akkor absztrakt normakontrollra irányuló kérelemként fenntartotta. Az Alkotmánybíróságra vonatkozó új szabályozás szerint pedig, mivel absztrakt normakontrollra való jogosultságát az Alaptörvény alapján elveszítette, azt alkotmányjogi panaszként – határidőben, 2012 márciusában – ismét előterjesztette a folyamatban lévő ügyekre vonatkozó átmeneti szabályok alapján. Álláspontja szerint a Btk. keret-diszpozícióit kitöltő jogszabályi rendelkezések változásával kapcsolatos jogegységi határozat alkotmányellenes, mert lehetővé teszi azt, hogy az elkövetéskor hatályos törvény és joggyakorlat helyett, a jogegységi határozat alapján elbíráláskor súlyosabb büntetési tételű bűncselekményt alkalmazzanak, és így az elkövetéskor hatályos szabályozáshoz képest, figyelemmel a joggyakorlatra is, hátrányosabb helyzetbe hozzák a vádlottat.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadását visszautasította, mivel a panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől (2010. január 8.) számított hatvan napon belül lehet benyújtani, továbbá nem állapítható meg a panasz befogadásának kivételes – szintén határidőhöz kötött – esete, miszerint a jogegységi határozat közvetlenül, bírói döntés nélkül okozhatta volna az indítványozó által állított jogsérelmet.

Dr. Lévay Miklós alkotmánybíró különvéleményt csatolt, amely szerint az alkotmányjogi panaszt be kellett volna fogadni és érdemben el kellett volna bírálni, hiszen a folyamatban lévő ügyekre vonatkozó átmeneti szabályok alapján alkotmányjogi panasszá határidőben átalakított utólagos normakontroll-indítvány mindenben megfelelt az Alkotmánybíróságról szóló törvény rendelkezéseiben támasztott formai és tartalmi feltételeknek: így az indítványozó igazolta érintettségét (minthogy az alapügy terheltje volt), az állított alapjogi sérelem (a súlyosabb jogszabály visszaható hatályú alkalmazása) pedig alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés.

(a IV/2571/2012. AB végzés teljes szövege)

a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény több rendelkezése

Az indítványozó alkotmányjogi panaszában előadott álláspontja szerint a családok támogatásáról szóló törvény a családi pótlék visszamenőleges igénylésére túl rövid határidőt biztosít és az Alaptörvény több rendelkezését sérti azáltal, hogy a jogosultak egy része nem jut ellátáshoz, továbbá a szabályozás a felsőoktatási, illetve a középszintű intézmények között indokolatlanul megkülönböztet.

Az Alkotmánybíróság az indítványt visszautasította. A testület korábban indítványa kiegészítésére hívta fel az indítványozót, amely az alkotmányjogi panasz Alaptörvénynek való megfeleltetésére irányult. Mivel az indítványozó a kiegészítési kötelezettségének a megadott határidőig nem tett eleget, és beadványa csak a határidő letelte utáni harmadik napon érkezett az Alkotmánybírósághoz, azt a testület - az ügyrendjében megállapított határidő-számítási szabályok alapján - mint érdemi elbírálásra alkalmatlant visszautasította.

(a IV/977/2012. AB végzés teljes szövege)

Az indítványozó számos sarkalatos törvény és az Alaptörvény rendelkezésének megsemmisítését kezdeményezte, mivel azok összességükben sértik az Alaptörvény C) cikk (2) bekezdését, amely kimondja, hogy "senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom (...) kizárólagos birtoklására". az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni (ellenállási jog).

Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a panasz formai és tartalmi követelményeknek nem felel meg. A hivatkozott rendelkezések tekintetében nem állapítható meg az Indítványozó személyes, közvetlen és tényleges érintettsége, ezért az indítvány az Abtv. 26. § (2) bekezdésben meghatározott feltételnek nem felel meg, az valójában absztrakt utólagos normakontrollra irányuló indítvány, aminek benyújtására az indítványozó nem jogosult. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alaptörvény felhívott (vagy más) rendelkezéseinek vizsgálatára nem rendelkezik hatáskörrel.

Az AB-határozathoz Kiss László párhuzamos indokolást fűzött. Álláspontja szerint az Alkotmánybíróságnak az ellenállási jog értelmezésével meg kellett volna határoznia a tényleges, személyes és közvetlen érintettség kritériumait. Nem ért egyet a többség által megállapított ügyrenddel, amely így azt eredményezi, hogy az Alkotmánybíróság nem foglalkozik érdemben az alkotmányvédelem legfontosabb rendelkezésével, de érdemben bírálja el a mozgóbolti tevékenységgel együtt járó hangjelzés tiltását előíró norma és a diszkrimináció-tilalom összefüggéseire vonatkozó indítványt.

(A 2532/2012. AB határozat teljes szövege)

a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó árszabások megállapításáról szóló 28/2009. (VI. 25.) KHEM rendelet 2. számú melléklete

Az indítványozó számos okból is alaptörvény-sértőnek tekintette a támadott jogszabályi rendelkezést.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy korábbi határozatában - ugyan más jogszabály tekintetében - a felvetett kérdéseket már megvizsgálta, és az indítványt elutasította. Az ügy ugyan nem minősül ítélt dolognak, de az indítványozó új körülményre nem hivatkozik, a többiben az Alkotmánybíróság alkotmányossági álláspontját fenntartja, ezért a beadvánnyal érdemben nem foglalkozik.

(A tárgyban négy azonos tartalmú AB határozat született:
http://mkab.hu/files/abdont/2012_2530.pdf 
http://mkab.hu/files/abdont/2012_2548.pdf
http://mkab.hu/files/abdont/2012_2547.pdf
http://mkab.hu/files/abdont/2012_2560.pdf )

a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 5. § (7) bekezdése

Az indítványozó álláspontja szerint az Alaptörvény diszkrimináció tilalmára vonatkozó rendelkezésébe [XV. cikk (2) bekezdés] ütközik az, hogy a gyermek születése és örökbefogadása mellett a vér szerinti gyermek háztartásba kerülése esetén nem részesülhet lakáscélú támogatásban. Az indítványozó azt kérte a testülettől, hogy ez utóbbi esetben is biztosítsa számára a kedvezmény érvényesíthetőségét.

Az Alkotmánybíróság az indítványt visszautasította. Megállapította, hogy az indítvány nem jogszabályi rendelkezés megsemmisítésére, illetve alkalmazásának tilalmára, hanem gyakorlatilag jogalkotásra irányul. Ilyen hatásköre az Alkotmánybíróságnak ugyanakkor nincsen.

(a IV/2619/2012. AB végzés teljes szövege)

a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény  24. § (10)-(11) bekezdése, 119. § (3) bekezdése és 123. § (6) bekezdése

Az indítványozók a korábban utólagos normakontrollt előterjesztő szakszervezet elnöke, illetve tagjai szerint a magánnyugdíjpénztár-tagnak a tagsági jogviszonya fenntartási szándékáról történő nyilatkozattétel módja, annak személyes megjelenéshez kötése és határideje, valamint az adataik kezelése az Alaptörvény emberi méltóságot (II. cikk), személyes adatok védelmét (VI. cikk), valamint ezeken keresztül az alapvető jogok korlátozásának garanciáit [I. cikk (3) bekezdés] szabályozó rendelkezéseibe ütközik.

Az Alkotmánybíróság az indítványt visszautasította. Megállapította, hogy a megszűnt eljárást jogi személy (a szakszervezet) kezdeményezte, így a szakszervezet elnöke és tagjai, mint magánszemélyek a fenti rendelkezés alapján az alkotmányjogi panasz benyújtására nem rendelkeznek jogosultsággal.

(a IV/2658/2012. AB végzés teljes szövege)

a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló  1997. évi LXXXI. törvény 20. § (2) bekezdése

Az indítványozó magánnyugdíjpénztár-tag megítélése szerint a az, hogy a magánnyugdíjpénztár tagja részére a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben csupán a nyugdíj 75 %-os mértékére jogosult, sérti az Alaptörvényben biztosított emberi méltóságot (II. cikk), tulajdonhoz való jogot (XIII. cikk), valamint egyenlő bánásmód követelményét [XV. cikk (2) bekezdés].

Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt visszautasította. Megállapította, hogy az indítványozóval szemben a vitatott rendelkezés nem került alkalmazásra, így annak hatályosulása közvetlenül nem érintette és nem is érinthette. Jövőben várhatóan bekövetkező jogsérelemre nem lehet alkotmányjogi panaszt alapítani.

(a IV/2656/2012. AB végzés teljes szövege)

a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 94. § (2) bekezdés b) pontjának alkalmazásáról szóló 177/2009. (XII. 28.) FVM rendelet 1. § d) pontja

A kezdeményező Zala Megyei Bíróság (jelenleg Zalaegerszegi Törvényszék) még 2011-ben kezdeményezte a fent megjelölt rendelkezés alkotmányellenességének vizsgálatát és az előtte folyamatban lévő perben való alkalmazhatósága kizárásának a megállapítását. Az ügy közvetlen előzménye, hogy az Alkotmánybíróság már korábban, a 12/2011. (III. 23.) AB határozatában az érintett rendelkezés alkotmányellenességét megállapította és 2011. március 23-i, ex nunc hatállyal megsemmisítette. A tárgybeli bírói kezdeményezés alapján a bíróságnak az adott eljárásban az Alkotmánybíróság alkotmánysértőnek minősített jogszabály alapján kellene eljárnia, amely szükségszerűen alkotmányellenes döntéshez vezetne.

Az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. Az Alkotmánybíróság a 35/2011. (V. 6.) AB határozatában meghatározott követelményeket (lásd: Az Alkotmánybírósághoz fordulhat a bíróság akkor is, ha az adott jogszabály alkotmányellenességét már az AB megállapította) továbbgondolva arra a következtetésre jutott, hogy bár az alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló üggyel azonos ténybeli és jogi alapból származó peres eljárással párhuzamosan folyamatban lévő perek esetében utólag is biztosítani kell az alkalmazás kizárásának lehetőségét, ez a kötelezettség azonban kizárólag a konkrét normakontrollra és a bírói kezdeményezésre vonatkozik. Ennek megfelelően, ha az Alkotmánybíróság utólagos absztrakt normakontroll keretében csak a határozat kihirdetésével semmisíti meg az alkotmányellenes rendelkezést, és ennek során konkrét ügyre vagy ügyekre vonatkozóan - bár erre lehetősége lett volna - nem rendelt el semmiféle alkalmazási tilalmat, az Alkotmánybíróság egy-egy kiemelt ügyre ugyanezt nem teheti meg. Méghozzá azért, mert ezzel a hasonló ténybeli alapból származó, azonos jog alapján keletkezett jogviszonyok eltérő elbírálás alá esnének (attól függően, hogy bírói kezdeményezés született-e a kérdésben vagy sem), ami sértené a jogegyenlőség elvét.

(a III/501/2012. AB határozat teljes szövege)

Az indítványozó 2011. június 9-én alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság 2005. június hó 25. napján kelt  végzése ellen, mert álláspontja szerint az a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 2004. november 9-én megsemmisített 273. §-án alapult.

Az indítványozó keresetet indított a Legfelsőbb Bíróság ellen, kártérítés iránt, amelyet a 2011. április 11-én kézbesített ítélet jogerősen elutasított. 

Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítvány befogadását.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet benyújtani, a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság 2005. június hó 25. napján kelt végzése ellen nem volt jogorvoslati lehetőség, ezért a 2011. június 9-én, a kártérítési per jogerős elutasítását követően benyújtott alkotmányjogi panasz nyilvánvalóan elkésett.

(A IV/508/2012. AB határozat teljes szövege)

Az indítványozó a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által végrehajtási eljárásban foganatosított hatósági átutalási megbízás kibocsátásával összefüggésben nyújtott be alkotmányjogi panaszt, amelyben az adózás rendjéről szólótörvény egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte, mert álláspontja szerint e szabályok alapján az adóhatóság végrehajtható okirat nélkül, jogosulatlanul intézkedhetett vele szemben végrehajtási cselekmény foganatosítása érdekében.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadását visszautasította.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatósági vizsgálatának eredményeként megállapította, hogy az indítványozó nem igazolta, hogy az adóhatóság végrehajtási eljárása során végrehajtási cselekményként foganatosított hatósági átutalási megbízásával szemben igénybe vette a törvényben biztosított és a jogsérelem orvoslására szolgáló végrehajtási kifogást. Ebből következően az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 26. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt törvényi feltételnek, így nem fogadható be.

(A IV/2620-3/2012 AB határozat teljes szövege)

az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (Eht.) 132. § (2) bek. c) pontja, a 132. § (4)-(5) és (7) bekezdései, 144. § (4) bekezdés d) pontja

Az alkotmánybírósági eljárást kezdeményező bíró álláspontja szerint ellentétes az Alaptörvénnyel az Eht. 132. § (2) bekezdésének c) pontja, amely az előfizetői szerződés, a 132. § (4) bekezdése, amely az általános szerződési feltétel szolgáltató általi egyoldalú módosítását teszi lehetővé a törvényben meghatározott esetekben. Az indítványozó bíró álláspontja szerint az a rendelkezés is sérti az Alaptörvényt, amely szerint a határozott időre kötött szerződést az előfizető nem mondhatja fel további jogkövetkezmények nélkül. Az indítványozó bíró szerint ezek a rendelkezések sértik az Alaptörvénynek a tulajdonhoz való jogot meghatározó XIII. cikkét, a törvény előtti egyenlőséget meghatározó XV. cikkét és a gazdasági verseny tisztaságának elvéről és a fogyasztók védelméről rendelkező M) cikk (2) bekezdését.

Az Alkotmánybíróság döntésében kiemelte, hogy bár van hatásköre a már hatályon kívül helyezett jogszabályok alkotmányosságának vizsgálatára, azonban a vonatkozó ügyben ezen vizsgálat lefolytatásának a feltételei nem állnak fenn.

Az Alkotmánybíróság az M) cikk (2) bekezdésével kapcsolatos bírói kezdeményezést visszautasította, ugyanis a bírói indítvány bár nevesítette az M) cikk (2) bekezdésének megsértését, azonban az nem tartalmazott releváns alkotmányjogi érvelést ezzel összefüggésben. Mivel az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (Abtv.) 52. § (1) bekezdés e) pontja szerint az indítványnak indokolnia kell a támadott rendelkezés alaptörvény-ellenességét, ezért az AB az eljárást visszautasította.

Az Alkotmánybíróság a hivatkozott rendelkezéseknek az Alaptörvény XIII. cikkében meghatározott tulajdonhoz való jogba ütközésétel kapcsolatos kezdeményezést elutasította. A vizsgálni kért törvényi rendelkezések ugyanis az AB álláspontja szerint a tulajdonhoz való joggal nem állnak érdemi (tartalmi) elbírálást lehetővé tevő alkotmányos kapcsolatban. Az érdemi alkotmányossági kapcsolat hiánya – az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata értelmében – az indítvány elutasítását eredményezi.

A XIII. cikkbe ütközéssel kapcsolatban rögzítettekhez hasonlóan az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy az Eht. vizsgálni kért rendelkezései a a törvény előtti egyenlőség követelményével sem állnak értékelhető alkotmányossági kapcsolatban, mivel e törvényi szabályok az egymáshoz képest a szabályozás szempontjából eltérő körbe tartozó szolgáltatókat és előfizetőket szerződéses félként megillető jogosultságokról és kötelezettségekről szólnak. Ezért az Alkotmánybíróság – a vizsgálni kért jogszabályi rendelkezések és az Alaptörvény hivatkozott rendelkezése közötti érdemi alkotmányjogi összefüggés hiánya miatt, irányadó gyakorlatára is figyelemmel – az indítványnak az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdés első fordulatára alapított részét is elutasította.

Az Alkotmánybíróság visszautasította azt az eljárást annak a bírói kezdeményezésnek a tekintetében, amely alaptörvény-ellenes mulasztás megállapítását kérte. Erre ugyanis az Alaptörvény, az Abtv., valamint az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlata alapján a bíró által kezdeményezett eljárásokban nincs lehetőség.

(a III/66/2012. AB határozat teljes szövege)

 az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény (Áhtm.) 1. § (6) bekezdése

Az alkotmánybírósági eljárást kezdeményező bírák szerint az Áhtm. 1. § (6) bekezdése [amely szerint állami alapító által államháztartáson kívüli alapítóval közösen létrehozott alapítványt a bíróság az állami alapító kérelmére megszünteti, ha azt az állami alapító arra hivatkozással kéri, hogy az alapítvány céljainak megvalósítása máshogy hatékonyabban megvalósítható] azért alaptörvény-ellenes, mert lehetőséget ad arra, hogy az alapítványt az állami alapító egyoldalú kérelmére, az államháztartáson kívüli alapító és az alapítvány hozzájárulása nélkül, a vagyon más szervezet részére történő átadásával meg lehessen szüntetni. 

Az Alkotmánybíróság az indítványoknak helyt adott, a támadott rendelkezést megsemmisítette és a jogerősen le nem zárt eljárásokban kizárta alkalmazhatóságukat.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az állami alapító részére biztosított megszüntetési felhatalmazás az alapítványokra vonatkozó jogi szabályozás egész struktúráját megbontva, az államnak és a társadalomnak az alapítványok közös létrehozásában megnyilvánuló együttműködését figyelmen kívül hagyva, a magánjogi jogviszonyban irányadó egyenjogúságot és mellérendeltséget súlyosan sértve, az egyik fél magánjogi érdeksérelmén túl a demokratikus jogállamiság [Alaptörvény B. cikk (1) bekezdés] sérelmét is eredményezi.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alaptörvény I. cikk (4) bekezdése a jogalanyisággal rendelkező szervezetek számára, II. cikke pedig a természetes személyek számára biztosítja az önrendelkezés jogát. Mivel a törvényhozó a nem állami alapítók jogainak és törvényes érdekeinek védelmében a bírói utat nem biztosítja, e jog sérelmét eredményezően súlyosan sérül a közös alapítású alapítvány, valamint közalapítvány nem állami társalapítóinak és magának az alapítványnak, mint jogi személynek a cselekvési autonómiája azáltal, hogy a megszüntetésről hozandó döntésben nem vehetnek részt.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alapítvány egyoldalú megszüntetése a másik alapítónak a törvény szerinti alapítói jogait és az alapítvány működéséhez fűződő, jogos érdekként elismert „erkölcsi érdekét" sérti. Mivel e jogsérelem ellen az alapító és az alapítvány nem vehet igénybe bírósági jogorvoslatot, az alkalmazandó jogszabály pedig az elbírálhatóság szempontjából megfelelő mércét vagy szempontot nem tartalmaz (az támadott rendelkezés hatékonyságra való hivatkozása ezt a követelményt nem elégíti ki), annak alapján a bíróság az állított jogsérelem fennálltát vagy hiányát nem tudja megállapítani. Ezért a rendelkezés sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz való jogot is.

Az Alkotmánybíróság határozatához Pokol Béla különvéleményt fűzött. Álláspontja szerint a rendelkezés valóban alaptörvény-ellenes, de ennek orvoslását az Alkotmánybíróság a törvényhely alkotmánykonform értelmezésének előírásával és ennek keretében egy normatíva rögzítésével is el tudta volna a végezni. A megsemmisítés helyett a jogrendszer épségét és az igazságszolgáltatás biztosítását jobban szolgálta volna, ha az Alkotmánybíróság határozatában előírja, hogy a bíróságok a jövőben kötelesek felhívni az e törvény alapján, nemperes eljárásban megszüntetett közalapítványok államháztartáson kívüli alapítóit a megszüntető végzés bíróság előtti megtámadásának lehetőségére. Álláspontja szerint a bírói ítéletek felülvizsgálatával az Alkotmánybíróság ki tudná kényszeríteni a neki tetsző jogértelmezést, amelyet alkotmányos norma meghatározásával tehetne egyértelművé.

(A III/1458/2012. AB határozat teljes szövege)

Az indítványozó a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletével szemben benyújtott alkotmányjogi panaszában kezdeményezte az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 100. § (4) bekezdése alkotmányellenességének kimondását és megsemmisítését a jogszabály egyedi ügyben történő alkalmazhatósága visszamenőleges kizárásával együtt.

Az indítványozó értesítette az Alkotmánybíróságot, hogy a Kúria felülvizsgálati eljárásban hatályon kívül helyezte a támadott bírósági ítéletet.

Az Alkotmánybíróság megszüntette az eljárást. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az eljárás nyilvánvalóan okafogyottá vált, mert a panasz alapjául szolgáló bírói határozatot a Kúria hatályon kívül helyezte és egyúttal az alsóbb fokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Az Alkotmánybíróság döntésében azt is figyelembe vette, hogy az a alkotmányjogi panasz jogszabály alkotmányellenességének kimondására irányult.

Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ügyben az  indítványozónak a megismételt eljárás befejezését követően nyílik újabb lehetősége arra, hogy az Alaptörvényben biztosított jogának sérelme esetén ismételten alkotmányjogi panaszt nyújtson be.

(A IV/13/2012. AB határozat teljes szövege)

az Alaptörvény E. cikk (2) és (4) bekezdésének értelmezése

A Kormány nevében a közigazgatási és igazságügyi miniszter kérte „a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról” szóló, az Európai Tanács 2012. március 1-2-i ülésén aláírt szerződés kötelező hatályának elismerésével összefüggésben a két alaptörvényi rendelkezés értelmezését. Az indítvány egyrészt arra kívánt választ kapni, hogy milyen ismérvek alapján kell egy nemzetközi szerződést az Alaptörvény E. cikk (2) bekezdése szerintinek tekinteni, s így az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadni, másrészt a szerződés egyes jellegzetességeit kiemelve – de általános jelleggel – arra is rákérdezett, hogy ezek megalapozzák-e a minősítést.

Az Alkotmánybíróság egyhangú döntésével az Alaptörvény konkrét alkotmányjogi problémával összefüggő értelmezésére irányuló hatáskör gyakorlásának feltételeit maradéktalanul fennállni látta, így az értelmezést elvégezte. A rendelkező részben adott értelmezés szövege a következő:

„1. […] [A]z olyan nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére adott felhatalmazáshoz, amely az alapító szerződésekből fakadó jogok és kötelezettségek módosítására vagy kiegészítésére irányul, az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges, feltéve, hogy a szerződés az Alaptörvényből eredő további hatáskörök közös gyakorlására irányul. Ilyennek minősülhet különösen az olyan nemzetközi szerződés, amelynek Magyarország az Európai Unió tagállamaként részese más tagállamokkal együtt, és a szerződés az alapító szerződésekben foglalt tárgyköröket szabályoz, vagy amelynek célja az alapító szerződések végrehajtása vagy ennek felügyelete.

2. Nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére adott felhatalmazáshoz nem szükséges az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata, ha a szerződés nem eredményezné újabb, az Alaptörvényből eredő hatásköröknek az Európai Unió intézményeivel vagy más tagállamokkal való közös gyakorlását.”

Az Alkotmánybíróság – tekintettel arra, hogy a 143/2010. (VII. 14.) AB határozat az Alkotmány 2/A. §-ára vonatkozóan azonos tárgyú értelmezést már tartalmazott – általános megállapításokat tett az Alkotmány alapján hozott korábbi döntései érvényességéről, rögzítve, hogy az Alkotmánybíróságnak azokra az alapértékekre, emberi jogokra és szabadságokra, továbbá alkotmányos intézményekre vonatkozó megállapításai, amelyek az Alaptörvényben nem változtak meg alapvetően, érvényesek maradnak. Bármely elvi jelentőségű megállapítás továbbra is irányadó, ha a korábbi alkotmány és az Alaptörvény megfelelő szabályainak összevetése és mérlegelése alapján az alkotmányjogi szabályozás változatlan vagy jelentős mértékben hasonló. Ebben az esetben nem az alkotmánybírósági döntésben megjelenő jogelvek átvételét, hanem azok figyelmen kívül hagyását kell indokolni.

Mivel az Alkotmánybíróság szerint a konkrét ügyben az alkotmányi és az alaptörvényi rendelkezéseket tartalmilag megegyeznek, az előző Alkotmány 2/A. §-a értelmezésének a 143/2010. (VII. 14.) AB határozatban megjelenő eredményét az Alaptörvény E) cikkének értelmezésére is irányadónak tartotta. Ennek alapján a testület megerősítette, hogy minden olyan szerződéshez, amely Magyarország Alaptörvényben megjelölt hatásköreinek további – bármilyen csekély mértékű – átadásához vezet az Európai Unió intézményei útján történő közös hatáskörgyakorlás révén, az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával adott felhatalmazás szükséges. Azt, hogy milyen szerződést kell ilyennek tekinteni, a szerződés alanyai, tárgya, a szerződésből eredő jogok és kötelezettségek alapján lehet esetenként megállapítani. Szükséges, hogy a szerződésnek Magyarország tagállamként, más tagállamokkal együtt legyen részese. Az alapító szerződések kiegészítése mellett az azok végrehajtására és ennek felügyeletére irányuló új eszközök bevezetésére is alkalmazni kell a minősített többség követelményét. Nem szükséges viszont, hogy a hatáskör-transzfer már a szerződés hatályba lépésekor bekövetkezzék; elég, ha csupán feltételtől függő kötelezettséget jelent. Nem szükséges, hogy a szerződés önmagát európai uniós jognak minősítse, és az sem feltétel, hogy az Európai Unió alapító szerződései közé tartozzon.

Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy e hatáskörében a szerződés értelmezésére nincs módja, a kétharmadosság kérdésben a törvényjavaslatot előterjesztő Kormánynak, illetve az Országgyűlésnek kell majd állást foglalnia, az Alkotmánybíróság a tárgyban döntést csak a törvény előzetes normakontrollja esetén hozna. A testület ennek ellenére felhívta a figyelmet a szerződés egyes olyan lényeges tulajdonságaira, amelyeknek szerepük kell legyen a kétharmadosságról szóló döntésnél (lényegében egyértelműen állást foglalva a kétharmadossága mellett). E tulajdonságok a következők: a) a szerződés alanya 25 uniós tagállam, a tagállamkénti létrehozást a szerződés szövege kimondja, b) az eurózóna tagjaira a szerződést teljes körűen alkalmazni kell, s bár Magyarország nem használja az eurót, de a jövőbeli, feltételtől függő csatlakozásra kötelezettséget vállalt, c) a szerződés új kötelezettségeket ír elő a szerződő felek költségvetésével kapcsolatban, d) a szerződés kiterjeszti az alapító szerződések egyes cikkeinek alkalmazási körét, illetve új hatásköröket hoz létre uniós szervek számára, e) a szerződő felek vállalják, hogy államháztartási egyenlegüket egyensúlyban tartják, jelentős eltérés esetén automatikusan korrekciós mechanizmus lép életbe, f) a szerződéshez a Bíróság által kiszabható pénzügyi szankció kapcsolódik, g) a felek kötelezettséget vállalnak lehetőség szerint alkotmányos szintű adósságfék szabályok életbe léptetésére.

(a X/2349/2012. AB határozat teljes szövege)

a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 23. § (1) bekezdés b) pontja és a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 2. § (1) bekezdése és 17. §-a

Az indítványozó – alkotmányjogi panasz keretében – a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 23. § (1) bekezdés b) pontja, valamint a a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 2. § (1) bekezdése és 17. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte. Álláspontja szerint a támadott rendelkezések sértik az Alaptörvény törvény előtti egyenlőségre, a tisztességes eljáráshoz való jogra, a jogorvoslathoz való jogra, valamint a bírósági szervezetrendszerre vonatkozó rendelkezéseit azzal, hogy a bírósági jogkörben okozott károk elbírálását nem egy, az ítélkező bíróságoktól független külön bírósági szervezetre bízták.

Az Alkotmánybíróság az indítványt visszautasította. A testület korábban már több ízben, elvi jelentőséggel állást foglalt a bírósághoz fordulás alapjoga, a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos alapjog, a tisztességes eljáráshoz való jog és a bírósági jogkörben okozott károk elbírálására vonatkozó jogszabályok közötti alkotmányjogi összefüggések kérdésében. E döntéseiben kiemelte, hogy azon hatáskör-telepítés, amely szerint a bírósági jogkörben okozott kárral kapcsolatos perekben a megyei bíróságok (a törvényszékek jogelődjei) és a Legfelsőbb Bíróság (a Kúria jogelődje) ítélkezésében független tanácsai járnak el, összeegyeztethető az Alkotmánynak a tisztességes eljáráshoz való jogra vonatkozó rendelkezéseivel. Az AB kiemelte, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény támadott rendelkezéseivel kapcsolatban az indítványozó nem jelölte meg, hogy pontosan mely alkotmányos jogok sérelmével jár a szabályozás.

A testület megállapította mindezért, hogy az alkotmányjogi panasz nem tartalmaz olyan alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, amely érdemi alkotmánybírósági eljárásra okot adhatna. Az Alkotmánybíróság emellett nem észlelt bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet sem.  Mindezért megállapította, hogy a panasz nem felel meg az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény követelményeinek, ezért nem fogadható be.

(a IV/99/2012. AB végzés teljes szövege)

a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény 58. §-a

Az indítványozó – alkotmányjogi panasz keretében – a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény 58. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte. Álláspontja szerint a támadott rendelkezés a választottbírósági ítéletnek a rendes bíróságok ítéletével azonos hatályt tulajdonít, ezért az sérti a jogorvoslathoz fűződő alapvető alkotmányos jogot.

Az Alkotmánybíróság az indítványt visszautasította. A testület korábban már több ízben, elvi jelentőséggel állást foglalt a bírósághoz fordulás alapjoga, illetve a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos alapjog és a választottbíráskodásról szóló jogszabályok közötti alkotmányjogi összefüggések kérdésében. E döntéseiben a választottbírósági határozat ellen érvényesítendő jogorvoslat korlátozásának, vagy akár kizárásának megengedhetőségét is összeegyeztethetőnek tartotta az Alkotmánnyal. A testület megállapította mindezért, hogy az alkotmányjogi panasz nem tartalmaz olyan alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, amely érdemi alkotmánybírósági eljárásra okot adhatna. Az Alkotmánybíróság emellett nem észlelt bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet sem.  Mindezért megállapította, hogy a panasz nem felel meg az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény követelményeinek, ezért nem fogadható be.

(a IV/8/2012. AB  végzés teljes szövege)

a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 70/B. §-a

Az indítványozó - alkotmányjogi panasz keretében - a büntetőeljárásra vonatkozó azon rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítását kérte, amely az eljárás során keletkezett iratokról nem biztosít másolatkérési jogot az ügyben eljáró szakértőnek. Az indítványozó álláspontja szerint ez az Alaptörvény jogállamiság követelményét [B) cikk (1) bekezdés], illetve egyenlő bánásmód követelményét rögzítő [Xv. cikk (2) bekezdés] rögzítő passzusaival.

Az Alkotmánybíróság az indítványt visszautasította. Megítélése szerint a tárgybeli esetben az indítvány olyan törvényértelmezési kérdésre irányult, amely egyrészről semmilyen módon nem érintette az indítványozó alapvető jogait, másfelől az ügyben hozott esetleges tartalmi alkotmánybírósági döntésnek az ügy érdemi megoldására kihatása nem lenne. Végezetül az Alkotmánybíróság arra is rámutatott, hogy az indítványnak megfelelő döntés - megalapozottsága esetén is - alaptörvény-ellenes mulasztás megállapítása volna, amely alkotmányjogi panasz alapján nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe.

(A IV/1206/2012. AB végzés teljes szövege)

az Alaptörvény IX) cikk (2) és (3) bekezdése értelmezésének megtagadása

A Kormány nevében a közigazgatási és igazságügyi miniszter két érintett alaptörvényi rendelkezés értelmezését kérte a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvénynek (Smtv.) és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvénynek (Mttv.) a 165/2011. (XII. 20.) AB határozat által megsemmisített rendelkezései újraalkotásával összefüggésben. Az értelmezéshez szükséges konkrét alkotmányjogi kérdésként a IX) cikk (3) bekezdés esetében („[a] sajtótermékek felügyeletét ellátó szervre vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg”) a miniszter azt jelölte meg, hogy következik-e abból hogy a sajtótermékekre a közigazgatási jogi jellegű kötelezettségeket feltétlenül ki kell mondani. A sajtószabadságot elismerő IX) cikk (2) bekezdés esetében pedig abban látta az indítványozó a konkrét kérdést, hogy a sajtó szabadságát sérti-e, ha a médiaszolgáltatások, a sajtótermékek és a hírközlési piac felügyeletét ellátó szerv mellett a törvény a médiaszolgáltatásokkal és sajtótermékekkel összefüggő érdekek védelmére egy szűk jogkörű Biztost intézményesít. Az indítványozói értelmezés kibontása mellett lényegileg mindkét kérdés a 165/2011. (XII. 20.) AB határozat kibontására irányult.

Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt. Mindenek előtt megállapította, hogy az Alaptörvény értelmezésének hatáskörében történő alkotmánybírósági eljárásra az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény rendelkezései alapján is változatlan tartalommal irányadó az Alkotmányon és a korábbi alkotmánybírósági törvényen alapuló, a hatáskör korlátait megszorítóan értelmező gyakorlat. Így az Alaptörvény elvont értelmezésre irányuló hatáskörben akkor lehet eljárni, ha 1) az indítvány a jogosult szervtől vagy személytől származik; 2) nem általánosságban, hanem valamely konkrét alkotmányjogi probléma aspektusából kezdeményezték az eljárást; 3) az Alaptörvény konkrétan megjelölt rendelkezésének értelmezését kell kérni; 4) az adott alkotmányjogi problémának közvetlenül – más jogszabály közbejötte nélkül – levezethetőnek kell lennie az Alaptörvényből. A testület felidézte korábbi gyakorlatának azon elemét is, hogy az a kérdés, hogy köteles-e a törvényhozó bizonyos szabályok megalkotására, nem elvont alkotmányértelmezésnek, hanem e rendelkezések alkotmányosságának előzetes vizsgálatának értelmezhető.

Az Alkotmánybíróság egyik feltett kérdést sem látta a közvetlenül levezethetőnek az Alaptörvényből. Ezt a IX) cikk (3) bekezdésének értelmezésére irányuló kérdés esetében azzal indokolta, hogy az kifejezetten az Smtv. hatályának kiterjeszthetőségének megállapítására irányul. Az ezt alátámasztó indokolásban rögzítette ugyanakkor, hogy „[a]z Alaptörvény IX. cikk (3) bekezdése értelmezéséből nem következik a sajtótermékeket tartalmi szempontból korlátozó szabály szükségessége”. A IX) cikk (2) bekezdése esetében pedig az zárta ki az indítvány érdemi elbírálását, hogy a Mttv. szerinti Biztos léte vagy nemléte szintén nem közvetlenül az Alaptörvényből következik. Az elutasítást alátámasztó érvelés többször utal arra, hogy a felvetett kérdésekben alkotmányossági vizsgálatot konkrét szabályozási tartalom alapján, előzetes vagy utólagos normakontroll keretében folytathat le az Alkotmánybíróság.

(A X/2499/2012. AB határozat teljes szövege)

az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa a törvény, illetve egyes rendelkezéseinek megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.

Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt. Megállapította, hogy a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa által kezdeményezett eljárás az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 71. § (1) bekezdése alapján nem szűnt meg, mert ugyan az indítványozó az alapvető jogok biztosának helyetteseként már nem jogosult indítványozni, de jogutódja, az alapvető jogok biztosa igen. Az eljárás lefolytatásának azonban az Alkotmánybíróság két tartalmi feltételét látta.

Az egyik követelmény, hogy az ügy legyen az Alaptörvény rendelkezéseivel összefüggésben vizsgálható, tehát erre vonatkozó határozott kérelmet. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány ugyan megjelöli az Alaptörvény sérelmét, de az indítvány ezen része nem vehető figyelembe, mert a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa hatáskörében az alaptörvény-ellenesség megállapítását nem, csak az alkotmányellenesség megállapítását kezdeményezhette. Hiánypótlásra pedig a másik követelménnyel összhangban nincs lehetőség.

A másik követelmény, hogy a jogszabály az alapvető jogok biztosának álláspontja szerint is alaptörvény-ellenes legyen. Tekintettel arra, hogy az alapvető jogok biztosa kifejezetten kérte az eljárás megszüntetését, és szerinte az indítványban megjelölt alaptörvény-ellenesség sem áll fenn, ez a követelmény sem teljesül.

(A II/1475/2012. AB végzés teljes szövege)