Szerzőink

Baranyi Bertold
Gáli Csaba
Hoffman István
Ságvári Ádám
Sepsi Tibor


Ha szívesen jelentkeznél önkéntes szerzőnek, írj nekünk a Facebookon!

A blogot az Így írnánk mi blog szerzői szerkesztik

Alaptörvény-sértő mulasztás megállapításának indítványozására senkinek nincs jogosultsága

2012.06.08. 07:35 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 21. § (6) bekezdése, valamint a 35. § (1) bekezdésének harmadik mondata

Az indítványozó szerint a támadott rendelkezések sértik a tulajdonhoz való jogát, mert kotta jogosultjaként nem illeti meg a kotta másolása után reprográfiai díj. Álláspontja szerint sérti a diszkrimináció tilalmát is, hiszen más, másolható művek szerzői részesülhetnek reprográfiai díjban. 

Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt, mert a papíralapú többszörözésre vonatkozó szerzői jog gyakorlásával összefüggésben keletkezett díjigények érvényesítésének eszköze polgári jogi részletszabály, aminek nincs alapvető alkotmányjogi jelentősége.

Az indítványozó kérte mulasztás megállapítását is arra tekintettel, hogy a kották szerzői nem szerepelnek a reprográfiai díj jogosultjai között.

Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt. Elvi éllel megállapította, hogy mulasztás megállapítására irányuló indítvány az Alkotmánybíróságról szóló törvényben nem szerepel, az az Alkotmánybíróság határozatainak jogkövetkezménye. Erre tekintettel mulasztás megállapításának indítványozására senkinek nincs jogosultsága.

(A IV/2715/2012. AB határozat teljes szövege)

Címkék: befogadás elvi mulasztás visszautasított alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés

A bejegyzés trackback címe:

https://lexhungarorum.blog.hu/api/trackback/id/tr744572914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása