Az indítványozó a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által végrehajtási eljárásban foganatosított hatósági átutalási megbízás kibocsátásával összefüggésben nyújtott be alkotmányjogi panaszt, amelyben az adózás rendjéről szólótörvény egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte, mert álláspontja szerint e szabályok alapján az adóhatóság végrehajtható okirat nélkül, jogosulatlanul intézkedhetett vele szemben végrehajtási cselekmény foganatosítása érdekében.
Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadását visszautasította.
Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatósági vizsgálatának eredményeként megállapította, hogy az indítványozó nem igazolta, hogy az adóhatóság végrehajtási eljárása során végrehajtási cselekményként foganatosított hatósági átutalási megbízásával szemben igénybe vette a törvényben biztosított és a jogsérelem orvoslására szolgáló végrehajtási kifogást. Ebből következően az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 26. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt törvényi feltételnek, így nem fogadható be.