a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXIX. törvény, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 40. §-ának második mondata, illetve 43. § (5) bekezdése, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 32/A. §-ának a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXIX. törvény 1. §-ával módosított új szövege, valamint a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXIX. törvény 2. §-ával megállapított, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 70/I. § (2) bekezdése
Számos indítványozó – köztük pártok, jogászprofesszorok, ügyvédek – kérte, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg az Alkotmánynak a visszamenőleges adóztatást lehetővé tévő és az Alkotmánynak, valamint az Alkotmánybíróságról szóló törvénynek az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozására irányuló rendelkezéseit. Az indítványozók érvelése kétirányú: kiterjed egyrészt a hatáskör-korlátozás alkotmányellenességének, másrészt annak a megindokolására, hogy az Alkotmánybíróságnak van hatásköre érdemben elbírálni az Alkotmány módosítását.
Az alkotmánymódosítás alkotmányellenességét az indítványozók azzal indokolják, hogy az sérti az Alkotmány többi rendelkezését (elsősorban a jogállamiságot, illetve a tulajdonhoz való jogot), az Alkotmány szerintük érinthetetlen magját, a normavilágosságot, illetve nemzetközi kötelezettségvállalásainkat. Egy indítványozó szerint az érdemi vitát nélkülöző gyors módosítás miatt az alkotmánymódosítás az alkotmánymódosítás formai szabályait sem tartották meg, ezért az alkotmánymódosítás közjogilag érvénytelen.
Az Alkotmánybíróság érdemben vizsgálta az alkotmánymódosítások közjogi érvényességét. Megállapította, hogy alkotmánymódosításokkal kapcsolatos eljárás formailag megfelelt az Alkotmányban, illetve a jogalkotási törvényben lefektetett eljárási szabályoknak. Az Alkotmánybíróság megfogalmazta ugyan aggályait a rendkívül gyakori, egyeztetéseket is nélkülöző eljárásban történő alkotmánymódosítások miatt, de megállapította, hogy ezen aggályokkal összefüggésben nincs hatásköre. Ennek alapján az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt.
Az Alkotmánybíróság érdemben vizsgálta, hogy van-e lehetősége hatáskörét kiterjeszteni az Alkotmány és módosításainak felülvizsgálatára. A nemzetközi példák mind azt mutatják, hogy az Alkotmánybíróság szűk körben, akkor is csak az alkotmányozó felhatalmazásával vizsgálhatja felül az Alkotmányt. Ezzel összefüggésben – feltételes módban –megállapította, hogy az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése és az alkotmányellenesség alkotmánymódosítással történő orvoslása eszélyesen csökkenti a jogállamiságot és az alapjogok védelmét. Ennek ellenére is azt állapította meg, hogy az Alkotmánybíróság a jogállam ellenes magatartásra nem reagálhat jogállam ellenes magatartással, azaz saját hatáskörének – szintúgy alkotmányellenes – kiterjesztésével. Ez ugyanis azt jelentené, hogy az Alkotmánybíróság válna alkotmányozó hatalommá és korlátlan hatalommá. Ez alapján az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt.
Az Alkotmánybíróság visszautasította, és nem vizsgálta érdemben az alkotmánymódosítás nemzetközi szerződésbe ütközésnek kimondására irányuló indítványt, mert egyik indítványozó sem tartozott a felülvizsgálatot kezdeményezni jogosultak körébe, maga pedig hivatalból – a megsemmisítés elutasításával megegyező érvek miatt – nem kívánt eljárni.
Az Alkotmánybíróságról szóló törvénynek az Alkotmány módosításával megegyező tartalmú rendelkezéseinek megsemmisítését az Alkotmánybíróság elutasította, mert annak megsemmisítésével az Alkotmányt magát vizsgálta volna felül. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint – a hatályos Alkotmány alkalmazásának kötelezettsége miatt – az alkotmánymódosítás azon rendelkezése is az Alkotmányból származott, amely szerint a folyamatban lévő eljárások tekintetében is alkalmazni kell az Alkotmánybíróságról szóló törvény új szabályait.
A határozathoz Holló András párhuzamos indokolást fűzött. Álláspontja szerint nem elég éles a többségi döntés kritikai éle, és – legalább az indokolásban – alkotmányos követelményt kellett volna az Alkotmánybíróságnak meghatároznia az alkotmánymódosítások tekintetében., amely szerint az Alkotmány egészét, az alkotmányos alapelveket, az alkotmányos intézmények hatásköreit, az alapjogokat lényegesen érintő alkotmánymódosítások ne képviselői kezdeményezés, hanem kormányelőterjesztések formájában történjék.
A határozathoz Kovács Péter párhuzamos indokolást fűzött. Álláspontja szerint ha az alkotmánymódosítás egy vállalt, kiemelkedően fontos, jogilag vagy politikai összefüggései miatt felmondhatatlan nemzetközi jogi kötelezettséggel nyilvánvalóan szembekerülne, azt durván sértené és az ütközést alkotmányértelmezéssel sem lehetne feloldani, akkor az Alkotmánybíróság már elléphet a korábbi, számos határozatban megerősített és a jelen határozatban is követett álláspontjától, hogy alkotmánymódosítást nem vizsgálhat felül. Így az Alkotmánybíróság a pacta sunt servanda szabályt, amely szerint a nemzetközi kötelezettségeket teljesíteni kell, a vizsgálat alá vethető alkotmányos cikkely elé helyezheti, abból a vélelemből kiindulva, hogy az alkotmányozó hatalomnak nem állhatott szándékában a vállalt nemzetközi kötelezettségek teljesítésének ellehetetlenítése. A párhuzamos indokoláshoz Bihari Mihály csatlakozott.
A határozathoz Stumpf István párhuzamos indokolást fűzött. Álláspontja szerint az alkotmánymódosítási eljárással kapcsolatban absztrakt módon megfogalmazott kifogások, ha nem szolgálnak közjogi érvénytelenség megállapításának alapjául, akkor ezzel a követelménnyel való összhang vizsgálata és minősítése nem is látszik célszerűnek. Álláspontja szerint továbbá az Alkotmánybíróságnak – az Alkotmány egészének értelmezésére irányuló jogköréből fakadóan, az Alkotmány integritásának szem előtt tartásával – van lehetősége arra, hogy az Alkotmány egyedi rendelkezései (így pl. a visszamenőleges hatályú adóztatás lehetősége és a jogállamiság) közötti ütközést értelmezéssel feloldja. Álláspontja szerint téves azon többségi álláspont, hogy akár a nemzetközi kötelezettségek elismerésére irányuló alkotmányi rendelkezést a többi alkotmányi rendelkezés felé lehetne rendelni, és így az Alkotmánynak lennének megváltoztathatatlan részei, sőt a nemzetközi jogba ütközés alapján ki lehetne mondani az alkotmánymódosítás alkotmányellenességét.
A határozathoz Bragyova András különvéleményt fűzött. Nem ért egyet azzal, hogy az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre az alkotmánymódosítás alkotmányosságának vizsgálatára. Álláspontja szerint, mivel az Alkotmány módosításának van az Alkotmányban jogi korlátja – alkotmány módosítására vonatkozó hatásköri és eljárási szabály – az alkotmánymódosítás alkotmányellenességének vizsgálatára az Alkotmánybíróságnak is van hatásköre. Az Alkotmány bizonyos tartalmú alkotmánymódosításokra nem ad felhatalmazást, így az Alkotmány egyes normái jogilag az Alkotmány alapján megváltoztathatatlanok (a legfontosabb az Alkotmány 8. § (1) bekezdése, amely szerint „A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait.”). Mivel az alapvető emberi jogok az Alkotmány szerint „elidegeníthetetlenek és sérthetetlenek”, amelyek az Alkotmány csak „elismer”, nem az alkotmányozótól erednek, ezért az alapvető jogok alkotmánymódosítással sem korlátozhatók, az alapjogokat korlátozó alkotmánymódosító törvény az alapvető emberi jogok sérthetetlenségével ellentétes, és így az alkotmányos felhatalmazás túllépése miatt alkotmányellenes. Mivel az Alkotmányban vannak az alkotmánymódosítást korlátozó normák, az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett volna a 2010. évi CIX. és CXX. alkotmánymódosító törvény alkotmányellenességét.
A határozathoz Kiss László különvéleményt fűzött. Álláspontja szerint az alkotmányozó és az alkotmánymódosító hatalmat el kell határolni egymástól. Az alkotmánymódosító hatalom – mint konstituált hatalom – kötve van az Alkotmányhoz, jóllehet — ha a kötöttségeket betartja — jogosult az alaptörvény megváltoztatására, ami a változó társadalmi viszonyokra tekintettel az alkotmány normativitásának fenntartása érdekében feltétlenül indokolt is. Osztja az egyik indítvány azon érvelését, hogy az alkotmánymódosítás vizsgálatának mércéje az Alkotmány »lényeges magja«, amelyet az Alkotmányban foglalt kiemelkedő alapelvek körvonalaznak.” Az alkotmánymódosítás tartalmát illetően nem tartja megengedhetőnek, hogy a már elért alkotmányosság védelmi szintjét – „gazdasági szükséghelyzet” alapján –csökkentsék, ad absurdum a rabszolgaságot vezessék be alkotmánymódosítás útján. A nemzetközi példákat azért nem tekinti valóban relevánsnak, mert nálunk rendszert alkotnak a jogállamiság és az alapvető jogok védelmének húsz éven keresztül folyamatosan és szisztematikusan kiépített pilléreit megingató szándékok.
A határozathoz Lévay Miklós különvéleményt fűzött. Álláspontja szerint az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna állapítani, hogy az Alkotmány módosításáról szóló 2010. évi CXIX. törvény alkotmányellenességének vizsgálatára az Alkotmánybíróságnak van hatásköre. Osztja Kiss László álláspontját, valamint hozzáfűzi, hogy jelen ügyben a vizsgált alkotmánymódosító törvény az Alkotmány két fundamentális intézménye tekintetében idéz elő jelentős változást, ezért az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlata nem lehet irányadó, mert az Alkotmány „lényeges magjába” ütköző, értelmezéssel feloldhatatlan alkotmánymódosítás alkotmányellenes. Álláspotnja szerint tehát az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna állapítania a hatáskörét, de megsemmisítés helyett rá kellett volna mutatnia a jogállamiság elve és a módosítások közötti ellentmondásra és az Országgyűlést mint alkotmánymódosító hatalmat kellett volna felhívnia az ellentmondás megszüntetésére.
(a határozat teljes szövege)
