Lex Hungarorum

a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 187. § (1) bekezdés c) pontja és 237. § (4) bekezdése

Az indítványozó azt kifogásolta, hogy a bírósági végrehajtásról szóló törvény (Vht.) biztosítási intézkedésre vonatkozó szabályai egyrészt sértik a jogállamiság részét képező jogbiztonság elvét, ugyanis a peres fél számára nem látható előre és nem kalkulálható — pervesztessége esetén — a ténylegesen fizetendő összeg mértéke. Másrészt ezek a szabályok sértik a tulajdonhoz való jogot azzal, hogy egy elhúzódó peres eljárás alatt a végrehajtói letéti számlára befizetett vagyon az infláció következtében elveszíti reálértékét, amely az érintett adós vagyonának a csökkentését eredményezi. Harmadrészt a biztosítási intézkedés egyben hátrányos megkülönböztetést is jelent, mivel a jogalkotó önkényes különbséget tesz a — az indítványozó szerint — egyébként homogén csoportot alkotó peres felek között akként, hogy a végrehajtói letétbe tételre kötelezett fél vagyona után nem jár kamat, míg a biztosítási intézkedést kérő peres fél követelése után késedelmi kamatra lesz jogosult. Az indítványt alkotmányjogi panaszként nyújtotta be, de kérte, ha az alkotmányjogi panasz elbírálásának feltételei nem állnának fenn, akkor értelmezze azt Az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll iránti kérelemként.

Az Alkotmánybíróság az indítványt, mint alkotmányjogi panaszt visszautasította, s mint utólagos normakontroll iránti kérelmet elutasította.
Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt visszautasította, mivel alkalmazásának feltételei nem álltak fenn, ugyanis az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint alkotmányjogi panasz keretében kizárólag azokat a jogszabályokat vizsgálhatja, amelyeknek a jogerős határozatban történő alkalmazása során az indítványozó vélt jogsérelme bekövetkezett, ezért az alkotmányjogi panasz tárgya kizárólag az azzal megtámadott, a jogerős ítéletében alkalmazott jogszabályi rendelkezések lehetnek. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó által megjelölt jogszabályi rendelkezéseket a jogerős ítélet egyáltalán nem is tartalmazza, sőt hatáskör hiányában mellőzte is az azokkal kapcsolatos döntést.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Vht. vonatkozó rendelkezései nem sértik a jogbiztonságot, mivel a biztosítási intézkedés elrendelésének éppen az a fő rendeltetése, hogy biztosítsa az egyébként később bíróság által jogerősen és összegszerűen pontosan megállapítandó követelés kielégítését, az indítványozó által állított — a per kimeneteléből eredő — úgymond jogbizonytalanság pedig nem a jogalkotással, hanem a jogalkalmazással függ össze. A biztosítási intézkedés szabályai nem sértik továbbá a tulajdonhoz való jogot sem, ugyanis az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az Alkotmánynak a tulajdon védelmére vonatkozó 13. §-a a tulajdon értékállóságát nem garantálja alkotmányosan. A tulajdon értékcsökkenése gazdasági, konjunkturális, inflációs vagy egyéb okok miatt nem azonos a tulajdon elvonásával. A jelen ügyre vonatkozóan az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy a biztosítási intézkedés elrendelése éppen a tulajdonvédelmet szolgálja, nevezetesen a pénzkövetelés jogosultja tulajdonának a védelmét. A hátrányos megkülönböztetés megvalósulásával kapcsolatban az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy a támadott jogszabály kizárólag az adósok által a végrehajtói letéti számlán elhelyezett pénzösszegre vonatkozóan tartalmaz rendelkezést a végrehajtó számára, a biztosítandó pénzkövetelés jogosultjaira nézve nem, így nem állapítható meg a homogén csoportok közötti önkényes különbségtétel. Mindezen okok miatt az Alkotmánybíróság az utólagos normakontroll iránti kérelmet is elutasította.

(A határozat teljes szövege)