a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi C. törvény, különösen annak 11. § (1) bekezdése, 14. §-a, 15. § (1) bekezdés a) és c) pontja, 16. § (1) és (4) bekezdése, 17. §-a, 31. §-a, 33. §-a, 36. §-a és melléklete
Az indítványozók részben a törvény egészének alkotmányellenességét állították – formai alkotmánysértés és a kellő felkészülési idő hiánya miatt – a jogállamiság követelménye, a demokratikus hatalomgyakorlás [2. § (1)], a törvényalkotás alkotmányos szabályai és az országgyűlési képviselők alkotmányos feladata [20. § (2)], az egyházakkal való érdemi egyeztetés hiánya miatt a Kormánynak a társadalmi szervezetekkel szemben fennálló egyeztetési kötelezettsége sérelme, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményét sértő tartalom miatt a nemzetközi jog és a belső jog viszonyát kimondó alkotmányos rendelkezés megsértése miatt [7. § (1)]. A törvény rendelkezései közül tartalmi okból támadták az egyházi státuszról szóló kétharmados egyedi döntést biztosító törvényi szabályokat a jogállamiság, a lelkiismereti- és vallásszabadság [60. § (1)], az állam és egyház elválasztásának követelménye [60. § (3)], a jogorvoslathoz való jog [57. § (5)] és a jogegyenlőség követelményének [70/A. §] sérelme miatt. Szintén a lelkiismereti- és vallásszabadság és a jogállamiság részét képező jogbiztonság sérelmére alapozták a már működő egyházak e minőségének, illetve költségvetési támogatási jogosultságaik megszüntetését, valamint az egyházi jogállás megszerzésére vonatkozó tartalmi szabályokat támadó indítványokat.
Az Alkotmánybíróság érdemben a törvény elfogadásával összefüggő eljárási alkotmánysértés megállapítását kérő, a törvényjavaslat zárószavazás előtti módosító indítványokkal történt érdemi átírásával összefüggő indítványokat bírálta el.
a) A testület elvi éllel mondta ki az egyes parlamenti vitaszakaszokra vonatkozó szabályokat áttekintve, hogy zárószavazás előtti módosítók korlátaira vonatkozó házszabályi szabályok a jogállamiság, a demokratikus hatalomgyakorlás és az országgyűlési képviselők tevékenységét a közérdekhez kötő alkotmányi rendelkezéssel összefüggő garanciát képeznek. Ezek hiánya az Alkotmánybíróság szerint a törvényhozási eljárás ezt megelőző szakaszainak részét képező, a megfontolt és minőségi törvényalkotást szolgáló biztosítékainak kiüresedését eredményezheti, így e szabályok figyelmen kívül hagyása kiválthat az elfogadott törvény közjogi érvénytelenségének megállapítását megalapozó eljárási hibát. A testület szerint alkotmányos követelmény, hogy a képviselők az Országgyűlésben és a közvélemény részéről felmerült véleményekre és érvekre tekintettel, saját mérlegelésük és szabad belátásuk szerint tudjanak dönteni. Ebben a körben az Alkotmánybíróságnak a feladata, hogy a közügyek érdemi megvitatásának és a megfontolt képviselői mérlegelésnek keretet adó, a jogalkotás ésszerű rendjét biztosító alapvető szabályok betartását kikényszerítse.
b) Az Alkotmánybíróság a konkrét törvény kapcsán megvizsgálta a zárószavazás előtti módosító indítvány benyújthatóságára vonatkozó házszabályi rendelkezéseknek való megfelelést. Ennek eredményeképpen azt állapította meg, hogy az egységes javaslat tekintetében az inkoherencia módosító javaslatot benyújtó Alkotmányügyi bizottság ülésén elhangzott érvek alapján nem állt fenn, a zárószavazás előtti módosító javaslatok ennek ellenére a törvényjavaslat koncepcionális módosítására vezettek, sőt – az egyházi minőségüket elvesztő szervezetek sorsa tekintetében jogbizonytalanságot okozva – kifejezetten alkotmányellenes elemet is tartalmaztak.
Az Alkotmánybíróság ezért a törvény egészéről mondta ki, hogy az közjogi érvénytelenség miatt alkotmányellenes, így azt döntésének közzétételével egyidejűleg megsemmisítette. Az elfogadott törvény, illetve annak egyes rendelkezéseinek tartalmi alkotmányosságáról erre tekintettel az Alkotmánybíróság nem foglalt állást.
Bragyova András és Holló András párhuzamos indokolásai a Házszabály érintett rendelkezéseinek megsértéséből a többségi döntéshez képest – a parlamenti kisebbségi jogok, illetve a képviselői beszédjog sérelme miatt – más alkotmányi rendelkezések megsértését is levezették.
A különvéleményt csatoló, illetve ahhoz csatlakozó öt alkotmánybíró a törvényalkotási eljárást nem tartotta alkotmányellenesnek, így az indítványok tartalmi vizsgálatát tartotta volna szükségesnek.
Dienes-Oehm Egon a döntéssel azért nem ért egyet, mert – az Országgyűlés évtizedes gyakorlatára is tekintettel – nem látja megállapíthatónak a zárószavazás előtti módosítók házszabály- és alkotmányellenességét. Az egységes javaslaton belüli ellentmondást a törvényben nevesített 45 egyház és a később normatív szabályok szerint regisztrált további egyházak kettősségében véli megtalálni, a módosítók által eszközölt változásokat pedig összességében nem tekinti súlyos eljárási szabálytalanságot megalapozónak: ezen belül az elismert egyházak számának csökkenését csak mennyiségi kérdésnek tekinti.
Paczolay Péter elnök különvéleményében – Szalay Péter és Szívós Mária csatlakozása mellett – nem értett egyet azzal, hogy önmagában a Házszabály egy rendelkezésének sérelme tételes alkotmánysértés hiányában is megalapozhatná a formai okból történő megsemmisítést.
Pokol Béla különvéleménye szerint a többségi határozat elvi alap nélkül tér el attól az eddigi alkotmánybírósági gyakorlattól, amely a képviselőcsoportok közötti házszabály-értelmezési viták eldöntésétől tartózkodott. A döntés álláspontja szerint ez indokolatlan beavatkozást jelent a törvényhozás során keletkező különböző politikai és szakmai egyezetések sorozatába, melyek mindig az egyes társadalmi csoportok érdeksérelmeit és politikai küzdelmeit takarják; ehelyett ilyen esetekben az ügy eldöntését a törvényhozás belső mechanizmusaira, illetve végső soron a választók döntésére kellene hagyni. A házszabály-ellenességet – hivatkozva a zárómódosítók évtizedes gyakorlatára – annak ellenére sem tartja az alkotmányellenességet megalapozónak, hogy az a konkrét ügyben szerinte feltehetően kimagaslónak minősíthető.
