Az első fokon pernyertes, másodfokon pervesztes indítványozó a felülvizsgálati eljárásban hozott ítéletet támadta, mert álláspontja szerint a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezése és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása a tulajdonhoz való jogát [Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdés] sérti, mivel jogellenesen fosztotta meg őt tulajdonjogától.
Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt. Rámutatott arra, hogy alkotmányjogi panaszt csak az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés ellen lehet benyújtani. E feltételnek a kérelem nem tesz eleget: a támadott kúriai végzés egy, a jogerős, másodfokú ítéletet teljes egészében hatályon kívül helyező és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasító döntés. A Kúria tehát nem hozott érdemi ítéletet az ügyben, végzése pedig az eljárást befejező egyéb döntésnek sem minősül. Az alkotmányjogi panasz benyújtásának a lehetősége csak a megismételt másodfokú eljárásban – az ügy érdemét érintően – hozott döntés ellen nyílik majd meg.
3328/2012. (XI. 12.) AB végzés