a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 39. § (3) bekezdésének, 110. § (1) bekezdés 23. pontjának és 111. § (6) bekezdésének részleges megsemmisítése, a magyar állami ösztöndíjas és magyar állami részösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződésekről szóló 2/2012. (I. 20.) Korm. rendelet megsemmisítése, utólagos normakontroll
Az indítványozó alapvető jogok biztosa az új felsőoktatási törvénynek a hallgatói szerződés kötelező tartalmi elemeit, a szerződés nem teljesülése esetére irányadó eljárást, és a magyar állami (rész)ösztöndíjas hallgató által igénybe vett szakos képzés éves költségének meghatározását kormányrendeleti szintre utaló rendelkezéseket, valamint az ezek alapján kiadott kormányrendeletet formai és tartalmi szempontból is támadta.
A kormányrendeleti szintű szabályozás álláspontja szerint azért volt alaptörvénysértő, mert az munka és a foglalkozás szabad megválasztása, valamint a felsőoktatásban való részvétel alapjogát korlátozta, ezért a hallgatói szerződés alapvető részeit, feltételeit, a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályokat törvényben kellett volna szabályozni.
A szabályozás tartalmi elemei közül az ombudsman elsősorban a legalább részben államilag finanszírozott hallgatókat az oklevél megszerzését követő húsz éven belül a képzési idő kétszeresének megfelelő időtartamra hazai munkavállalásra kötelező szabályokat támadta. Ezeket azért tartotta alaptörvény-ellenesnek, mert a megjelölt alapjogoknak hallgatói szerződések útján történő korlátozását, azaz a meghatározott idejű hazai munkavállalás előírását ezt megalapozó alkotmányos indok hiányában szükségtelennek és aránytalannak vélte, emellett utalt ezek közösségi jogba ütközésére. A diszkrimináció tilalmára hivatkozva külön támadta az indítvány azt a kormányrendeleti rendelkezést, amely a katonaidőt a hazai foglalkoztatás idejének számítása során kétszeres mértékben vette figyelembe. Az indítványozó javasolta a támadott rendelkezések hatálybalépésének felfüggesztését.
Az Alkotmánybíróság a támadott törvényi rendelkezéseket és a kormányrendeletet formai szempontú vizsgálat alapján semmisítette meg, így tartalmi alkotmányossági vizsgálatot nem végzett el.
A korlátozott jogok tartalmát vizsgálva a mindenki számára hozzáférhető felsőoktatásra vonatkozó alkotmányos követelmény kapcsán az AB fenntartotta az Alkotmány vonatkozó rendelkezése alapján kialakított korábbi gyakorlatát: a felsőoktatásban való részvétel nem alanyi jog, abból elsősorban állami kötelezettség következik a mindenki számára képességei alapján, hátrányos megkülönböztetés nélkül hozzáférhető felsőoktatási intézményrendszer fenntartására. A korábbi gyakorlathoz képest szigorodott viszont a hallgatói juttatások jogszabályi szintjére vonatkozó követelmény, mivel az Alaptörvény kifejezetten törvény szerinti anyagi támogatására vonatkozó előírást tartalmaz.
A korlátozás megtörténtét vizsgálva az AB kimondta, hogy a hazai jogviszony létesítésére kötelező szabály – a szabad mozgáshoz való jogon keresztül – a foglalkozás megválasztására vonatkozó szabadság védelmi körébe tartozik, így a rendeleti szabályok a művelődéshez való jog mellett a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő jogot is közvetlenül érintik. A szabad mozgáshoz való jogot az Alkotmánybíróság annak közösségi jogi tartalma szerint védelemben részesítette, kimondva, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő jog értelmezése során nem hagyhatóak figyelmen kívül a vonatkozó uniós szabályok és az Európai Bíróság releváns joggyakorlata.
A korlátozás jogszabályi szintjét érintően az AB megállapította, hogy a kormányrendelet tartalmát tekintve nem végrehajtási rendelet, mivel az az államilag támogatott képzésben való részvétel alapvető feltételeit állapítja meg. Ezért a törvényhozó nem teljesítette azt az alkotmányos kötelezettségét, hogy a felsőoktatás állami támogatásának alapelmeit, az alapvető, intézményes kereteket törvényben határozza meg.
Bragyova András párhuzamos indokolása szerint a támadott szabályok tartalmi okból történő megsemmisítésének lett volna helye, mivel – általános tandíj-kötelezettség híján – a rendeleti szabályok nem felsőoktatás állami támogatására vonatkoztak. A megsemmisítést Bragyova alkotmánybíró nem a művelődéshez való jog, hanem – az álláspontja szerint a felsőoktatási felvétellel elsősorban összefüggő – foglalkozás szabad megválasztása sérelmére alapozta volna, a hallgatói szerződést pedig tartalma szerint nem tekinti valódi szerződésnek.
Lenkovics Barnabás – Balsai István és Szívós Mária által is osztott – különvéleménye szerint az indítvány elutasításának lett volna helye, fenntartva a rezidensképzés rendeleti szabályait támadó indítványt elutasító 2010 végi AB döntés (a 388/B/2010. AB határozat) következtetését, amely szerint a képzésben való részvétel feltételeire, illetve az anyagi támogatás részletszabályaira vonatkozó szabályozás nem igényel törvényi szintet. Lenkovics alkotmánybíró szerint a költségvetés fenntarthatósága és a diplomások elvándorlása a jogalkotótól a költségvetési és társadalmi hatások figyelembe vételét kívánta meg, a támadott szabályok pedig a jogalkotó mérlegelési lehetőségein belül esnek. Szerinte a hallgatói szerződés egy sajátos állami tanulmányi szerződés, mivel a főszabály valójában az önköltség viselése, a kormányrendelet szabályai pedig a többszintű szabályozási rendszeren belül valóban csak részletszabályok.
Pokol Béla különvéleménye szerint a többségi álláspont formalista értelmezése mellett elsikkadnak az Alaptörvénynek azok az előírásai, melyek az egyes állampolgárok felett az átfogó társadalmi közösség jövőbeli létét védik a migrációval elszívott diplomástömegek itthon tartásával, illetve fellépnek a magyar társadalomnak az Unión belüli perspektivikus feloldódásával szemben. A közösség és a nemzet iránti felelősséget megalapozó alaptörvényi szabályokat végrehajtó kormányrendeleti szabályok formai okból történő megsemmisítését így Pokol alkotmánybíró tartalmi okból gondolta elkerülendőnek, a szabályozás bevezetésének legalább egyéves csúszásától tartva.
Szalay Péter különvéleménye szerint a határozat formai alapú végkövetkeztetései tévesek, így az indítvány tartalmi mérlegelésen alapuló elbírálásának lett volna helye.
[a II/2655/2012 AB határozat teljes szövege]
