Szerzőink

Baranyi Bertold
Gáli Csaba
Hoffman István
Ságvári Ádám
Sepsi Tibor


Ha szívesen jelentkeznél önkéntes szerzőnek, írj nekünk a Facebookon!

A blogot az Így írnánk mi blog szerzői szerkesztik

Nem sérti az Alaptörvényt, hogy az igazolatlanul hiányzó gyermek szülője vagy törvényes képviselője pénzbírsággal sújtható

2012.06.24. 12:27 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 141. § (1) bekezdés c) pontja

Az indítványozó a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogerős végzésével szemben benyújtott alkotmányjogi panaszát tartotta fenn. Az indítványozó a jogsérelmet abban látta, hogy a szabálysértés objektív felelősségen alapul, illetve teljesen figyelmen kívül hagyja a szülő magatartását és felelősségét.

Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt. Álláspontja szerint a támadott tényállás ugyan nem tartalmaz konkrét elkövetési magatartást, azonban a tényállás szövegéből és az azt megelőző alcímből egyértelműen megállapítható, hogy az elkövetési magatartás a szülői felügyeletből vagy gyámságból fakadó kötelességek teljesítésének szándékos vagy gondatlan elmulasztása, amelynek eredményeként a gyermek a meghatározottnál több foglalkozást mulaszt igazolatlanul. A gyermek igazolatlan mulasztásai tehát nem alapozhatják meg automatikusan a szülő (törvényes képviselő) felelősségét. Erre tekintettel az indítványt nem tartalmaz sem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, sem a bírói döntést befolyásoló alaptörvény-ellenességet.

http://mkab.hu/files/abdont/2012_98.pdf

Címkék: felelősség befogadás szabálysértés visszautasított

A bejegyzés trackback címe:

https://lexhungarorum.blog.hu/api/trackback/id/tr494607841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása