a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 2. § (1) bekezdése, 5. § (1) bekezdése 6. §-a, 14-20. §-a,a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 41. § (4) bekezdése, 46. §-a, 139-143. §-a, 155. §-a, 175. §-a
I. Közjogi érvénytelenség
Az indítványozó szerint az Mttv. egynapos felkészülési ideje olyan rövid volt, hogy sértette a jogbiztonság alkotmányos elvét [2. § (1)].
Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt. Álláspontja szerint számos kérdésben, ahol a törvény a korábbi kötelezettségekhez viszonyítottan kedvezőtlen szabályozást hozott a címzettekre, méltányosan határozta meg az új rendelkezések alkalmazhatóságát. A szankcionálhatóságra 6 hónapos türelmi időt, egyes adatszolgáltatási kötelezettségekre 12 hónapos határidőt adott. Másrészt az Mttv. szabályai a piaci szereplők gazdasági-kereskedelmi mozgásterét több helyen is jelentősen bővítik. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy formálisan a kellő felkészülési idő alkotmányos követelménye nem teljesült, de mérlegelve, hogy alkalmanként a jogalkotó méltányos határidőt adott, a jogállamiság sérelmét nem állapította meg.
Az indítványozó szerint amiatt, hogy a médiaszabályozás új rendje képviselői önálló indítványként került benyújtásra az Országgyűlésbe, annak elmaradt a megfelelő előkészítése és társadalmi vitája, és ezért a törvény közjogilag érvénytelen [2. § (1)].
Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt. Álláspontja szerint az országgyűlési képviselő törvényjavaslat benyújtási jogosultsága az Alkotmányban biztosított jogkör, ahol az előzetes egyeztetések lehetősége korlátozott: az egyeztetés törvényi kötelezettségének, avagy a társadalmi vita megszervezésének elmaradása politikai felelősséget keletkeztet a jogalkotó oldalán, de nem eredményezi a törvény közjogi érvénytelenségét.
Az indítványozó szerint a számos elfogadott zárószavazás előtti módosító indítvány miatt az országgyűlési képviselők érdemi vita nélkül határoztak, és ez közjogi érvénytelenséget okoz.
Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt. Álláspontja szerint az egyik ilyen módosító indítvány által megállapított rendelkezés beépült egy módosított törvénybe, így hatályon kívül helyezésre került, hatálytalan jogszabályi rendelkezés alkotmányosságát pedig az Alkotmánybíróság nem vizsgálja (a határozat egyebekben mellőzi az elutasítás indokolását).
II. A különböző sajtótermékek egységes szabályozása
Az indítványozó szerint a nyomtatott sajtó és a világhálón elérhető sajtótermékek tekintetében az Smtv. 14-20. §-a sérti a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát [61. §].
Az Alkotmánybíróság a különböző sajtótermékekre irányadó új szabályozás alkotmányosságának megítéléséhez áttekintette a különböző sajtótermékek sajátosságait, és az Alkotmánynak a véleménynyilvánítási szabadságot kimondó rendelkezésének megváltozását. Eszerint az alkotmánymódosító hatalom a sajtószabadság korábban értelmezett tartalmát nem érintette, sőt az Alkotmány szintjén is rögzítette a véleménynyilvánítás szabadságának kettős (a tájékozódáshoz való joggal kiegészült) alkotmányos jelentését. Ez alapján az Alkotmánybíróság továbbra is alkotmányosan indokoltnak és indokolhatónak tartja a médiafogyasztókra legerőteljesebb hatást nyújtó és szűkös frekvencián működő audiovizuális médiaszolgáltatók erőteljesebb állami kontrollját. Az internetes sajtótermékek és a nyomtatott sajtótermékek tekintetében nagyobb a fogyasztói interaktivitás és nincs, illetve kisebb a közlési csatorna szűkössége, ezért a korlátozás nehezebben igazolható.
a) Arányos korlátozások
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének tiszteletben tartása (Smtv. 16. § első fordulat), valamint a gyűlöletkeltő médiatartalom közlésének tilalma (Smtv. 17. § (1)) olyan korlátozások, amelyek a különböző médiumok hatásmechanizmusától függetlenül alkotmányosan indokolhatóak. Fogalmilag kizárt ugyanis a demokratikus közvélemény kiépítésének, fenntartásának eszközeként az olyan médiatartalom, amely tagadja a demokrácia intézményes, alapvető jogokhoz kapcsolódó alapértékeit.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kiskorúak különleges védelme mind az Alkotmányban, mind a nemzetközi közösségben olyan “erkölcsi parancs”, amelynek a sajtószabadság korlátozása árán is érvényesülnie kell, ezért az ezt előíró rendelkezés (Smtv. 19. §) a nyomtatott és internetes sajtótermékek esetében sem aránytalan korlátozás.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kereskedelmi közlemények különböző médiaszolgáltatók tekintetében azonos szabályozása elsődlegesen a reklámozók kereskedelmi szóláshoz való jogát érinti, és csak áttételesen korlátozza a reklám közzétevőjeként fellépő médiumok sajtószabadságát, ezért a médiumok közötti különbségtétel ebben a tekintetben irreleváns. Az elfogadott alkotmányos célok érdekében a korlátozás ezért arányosnak minősíthető.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatásának tilalma (Smtv. 14. § (2)) azért minősül valamennyi médium esetében arányos korlátozásnak, mert az emberi jogok megsértésének olyan eseteit fedi le, amelyek súlyosan veszélyeztethetik az emberi méltóság intézménye tartalmának érvényesülését.
b) Aránytalan korlátozások
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az emberi méltóságot (Smtv. 14. § (1)) és az emberi jogokat (16. § második fordulat) sértő közlések tilalma a korábbiakhoz képest kiszélesíti a médiahatóság beavatkozási lehetőségét. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az audiovizuális média esetében szükséges és arányos korlátozás az effajta sajátos, nem az egyéni jogvédelmet, hanem az emberi méltóságban és az emberi jogokban meglévő értékeket védő hatósági fellépés; a hatásában ezektől eltérő nyomtatott és elektronikus sajtótermékek esetében azonban ez a fellépés aránytalannak minősül: a szükségesség fennáll, de a védelmet a személyes jogérvényesítést lehetővé tevő szabályok kellő mértékben biztosítják.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a nyilvánosságra szánt közlés jogosultjának a közléssel kapcsolatos jogai, valamint a magánélet védelme — olyan helyzetekben jogosítják a hatóságot a nyomtatott és az internetes sajtótermék tartalmának vizsgálatára, amelyekben az egyedileg azonosítható személy áll szemben a sajtótermék kiadójával, és amely viszonyban a személynek jól körülhatárolható és érvényesíthető alanyi jogai vannak, ezért a kiegészítő hatósági eljárás alkotmányosan nem indokolható, az a sajtószabadság aránytalan korlátozása.
Az Alkotmánybíróság - lehetőséget adva a jogalkotónak az alkotmányos tartalomkontroll megteremtésére - 2012. május 31-i hatállyal megsemmisítette az aránytalan korlátozásokra tekintettel az Smtv. “és kiadott sajtótermékre” fordulatát.
III. A sajtótermékek nyilvántartásba vétele
Az indítványozó szerint a nyomtatott és az internetes újságok, valamint a hírportálok esetében a deklaratív regisztráció is a sajtószabadság legitim alapot nélkülöző korlátozása, de a szabályozás valójában engedélyhez köti a lapalapítást.
Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt. Álláspontja szerint a sajtótermék kiadását nem akadályozva, a hatóság csak utólag folytatott hatósági eljárása keretében, és kizárólag formai, illetve a piaci szereplőket védő ok alapján juthat arra a következtetésre, hogy a nyilvántartásba vételnek nem álltak fenn a feltételei, és ezért a nyilvántartásba vételt vissza kell vonni. A nyilvántartás nem áll összefüggésben a tartalomszabályozással, nem nehezíti és kiváltképpen nem gátolja a sajtótermék kiadását. Ezzel szemben egyértelművé teszi a sajtótermék kiadójának, alapítójának kilétét, a sajtótermékért felelős személyt, megkönnyítve a sajtópiaci szereplők egymás közötti, valamint a sajtótermék és magánszemélyek közötti jogviták rendezését; így a sajtószabadság szükséges és arányos korlátozásának minősül.
IV. Forrásvédelem
Az indítványozó szerint az újságírói forrásvédelem szabályozása (Smtv. 6. §) sérti a véleménynyilvánítás szabadságát], mert nem biztosít kellő védelmet a források felfedésére kötelezés ellen.
Az Alkotmánybíróság részben helyt adott az indítványnak. Az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatát alapul véve megállapította, hogy forrásvédelem címén nem az információ vagy az információt átadó személy tarthat számot védelemre, hanem az információt átadó személy és az újságíró között fennálló bizalmi viszony. Nem élvez tehát forrásvédelem címén büntetőjogi felelőtlenséget a bűncselekményt elkövető újságíró, avagy forrása, de önmagában a közérdekre hivatkozás sem elegendő e bizalmi viszony áttörésére. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Smtv. forrásvédelme csupán deklaratív mindaddig, amíg a nyomozó hatóság által állított közérdek — fennállásának és súlyának előzetes felülvizsgálata nélkül — elegendő ahhoz, hogy az újságíró forrásának kilétét, a forrás kilétének azonosítására alkalmas, birtokában lévő dokumentumokat kiadja a hatóság számára.
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy
a) a minősített adat védelmének generálisan kimondott elsődlegessége (Smtv. 6. § (1)) a sajtószabadsággal szemben, az adott ügy körülményeit mérlegelő előzetes bírói felülvizsgálat hiányában a sajtószabadság aránytalan korlátozása;
b) az információ közzétételéhez fűződő közérdek bizonyítási kötelezettségének a médiatartalom-szolgáltatóra való terhelése (Smtv. 6. § (2) második fordulat) a sajtószabadság szükségtelen korlátozása;
c) a felfedési kötelezettség (Smtv. 6. § (3)) kivételességéhez érdemi garanciák nem társulnak, de a jogrendszer egészéből is hiányoznak a forrásvédelemmel kapcsolatos eljárási garanciák.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megsemmisítette az Smtv. 6. § (2) második fordulatát, és megállapította, hogy a sajtószabadság aránytalan korlátozására tekintettel mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet keletkezett azzal, hogy mind a jogrendben, mind a Mttv. 155. §-át tekintve a a szabályozás generális kötelezettségként, és nem a kivételesen indokolt esetekre, illetve egyéb módon meg nem szerezhető adatokra korlátozva, valamint független bírói felülvizsgálat nélkül írják elő a források feltárását bármely minősített adat illetéktelen átadása és nyilvánosságra hozatala esetén; e mellett önmagában a nemzetbiztonságra, a bűnfeltárásra, valamint a bűnmegelőzésre hivatkozással teszik lehetővé a nyomozó hatóság információforrásokhoz való hozzájutását.
V. A médiahatóság adatmegismerése
Az indítványozó szerint a személyes adatok védelmét [(59. § (1)] sérti, hogy az Mttv. 155. §-a a Hatóság adatmegismerési és adatkezelési jogát, a személyes adatokra célhozkötöttség és időbeli korlátozás nélkül biztosítja.
Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt. Álláspontja szerint a 155. § szerinti adatszolgáltatás kötelezettség nem kifejezetten személyes adatok kiszolgáltatására vonatkozik. Elkerülhetetlen, hogy a Hatóság a hatósági eljárás során személyes adatok birtokába jusson, azok kezelésére azonban a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályai szerint joga van. Értelemszerűen nem kezelheti a médiatartalom-szolgáltatók képviselőinek, alkalmazottainak magánéletére vonatkozó, szenzibilisnek tekinthető személyes adatait, az ilyen gyakorlat jogellenes, orvoslására azonban hatósági, bírósági és nem alkotmánybírósági út áll rendelkezésre.
Az indítványozó szerint a sajtószabadságot sérti, hogy az Mttv. 155. §-a a Hatóság adatmegismerési és adatkezelési jogát az üzleti titkokra kiterjedően, eljáráshoz kötöttség és időbeli korlátozás nélkül biztosítja.
Az Alkotmánybíróság részben helyt adott az indítványnak. Álláspontja szerint az ügyvédi titok megőrizhetősége tekintetében az Alkotmány jogorvoslathoz való jogot rögzítő 57. § (5) bekezdésébe ütköző mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idéz elő, hogy a Hatóság az ügyfelet az ügyvédjével, jogi képviselőjével folytatott bizalmas kommunikációt tartalmazó irat, dokumentum szolgáltatására is kötelezheti. A többi adat tekintetében azonban a sajtószabadság jogával összefüggésben sincs olyan specifikus, alkotmányos érdek, amely a gazdasági szereplők egymás közötti viszonyait érintő üzleti titok Hatóság előli elzárását indokolhatná, a Hatóság - a nyilvánosságra kerülés elleni - garanciákkal biztosított megismerési jogát korlátozhatná.
Az indítványozó szerint a személyes adatok védelmét és a sajtószabadságot sérti, hogy az Mttv. 175. §-a konkrét indok nélküli, készletre történő adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő.
Az Alkotmánybíróság helyt adott az indítványnak. Álláspontja szerint az Mttv. 175. §-a alapján szolgáltatott adatokat a Hatóság egyéb hatósági eljárásai során is megszerezheti, ezért nem állapítható meg olyan alkotmányosan elfogadható cél, érdek, amely igazolhatná az állami közhatalom folyamatos jelenlétét. Az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezést a határozatának kihirdetését követő naptól megsemmisítette.
VI. Média- és Hírközlési Biztos
Az indítványozó szerint a Média- és Hírközlési Biztos jogintézménye szükségtelenül korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát.
Az Alkotmánybíróság helyt adott az indítványnak. Megállapította, hogy a Biztos hatásköre alapján akár a szerkesztői szabadság körébe tartozó kérdéseket is vizsgálhat; az eljárását lezáró aktusok pedig a médiaszolgáltatókra jelentős hatással lehetnek. Erre tekintettel a Biztos fellépése a sajtó tevékenységébe való jelentős állami beavatkozásnak minősül. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a médiaszolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi kötelezettségek — köztük a közönség, a fogyasztók törvényben meghatározott jogainak és érdekeinek — érvényre juttatása érdekében különböző hatóságok által indítható hatósági eljárások mellett nincs alkotmányos indoka annak, hogy a Biztos a médiaszolgáltatókkal és a sajtóterméket kiadókkal szemben, pontosabban meg nem határozott „méltányolandó érdekek” sérelme vagy annak veszélye esetén külön fellépjen, ezért a médiaszolgáltatók és a sajtóterméket kiadók vonatkozásában, különösen a szerkesztői szabadságot érintő körben szükségtelenül, tehát alkotmányellenesen korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság - lehetőséget adva a jogalkotónak az alkotmányos újraszabályozásra - 2012. május 31-i hatállyal megsemmisítette a 139-143. §-okat.
Különvélemények
1. Pokol Béla nem ért egyet az Smtv. 2. § (1) bekezdésében “a kiadott sajtótermékre” fordulat megsemmisítésével. Álláspontja szerint a nyomtatott és internetes sajtó feletti tartalmi kontroll megsemmisítésének alapjául szolgáló elhatárolást a 90-es évek óta bekövetkezett technikai fejlődés indokolatlanná tette. Álláspontja szerint továbbá az egyedi bírósági döntések felülvizsgálata miatt az Alaptörvény hatálybalépésével az Alkotmánybíróság lesz köteles épp azokat a normatív mércéket lefektetni, amelyeket most a törvényalkotótól hiányolt.
Pokol Béla és a hozzá csatlakozó Lenkovics Barnabás nem ért egyet a Mttv. 175. §-ának megsemmisítésével. Álláspontja szerint nem az állam, hanem a szervezett magánhatalmak tömegmédiumok feletti uralma jelenti a legnagyobb veszélyt a demokratikus nyilvánosságra, és azért van szükség a folyamatos adatszolgáltatásra, hogy az állam kiszűrhesse a globálisan szervezett médiahatalmaknak a politikai befolyást célzó törekvéseit, az emberi méltóságot, a magánszférát, az erkölcsi rendet, a kiskorúak fejlődését, stb. sértő műsorait.
2. Balsai István nem ért egyet az Smtv. 2. § (1) bekezdésében “a kiadott sajtótermékre” fordulat megsemmisítésével. Álláspontja szerint az Alkotmánybíróság túlterjeszkedett a hatáskörén, amikor megállapította ugyan, hogy a nyomtatott és internetes sajtótermékek állami szabályozottságához is fűződik társadalmi igény, de a konkrét szabályozási megoldást alkotmányellenesnek minősítette. Álláspontja szerint az Alkotmánybíróság a törvény tárgyi hatályának részbeni megsemmisítéséről rendelkező döntésének eredményeképpen a határozatban alkotmányos rendelkezéseknek elfogadott szabályokat is megsemmisített, anélkül, hogy ezt alkotmányossági követelmény alátámasztotta volna.
(A 1746/B/2010. AB határozat teljes szövege)
