a Büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 274. § (1) bekezdése
Az indítványozó szerint a közokirat-hamisítás Btk.-ban meghatározott tényállásának pontatlan, illetve hiányos közokirati meghatározása, valamint az ahhoz kapcsolódó Legfelsőbb Bírósági értelmezés sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből a büntető tényállások meghatározására irányadó követelményeket.
Az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. A testület következetes gyakorlata szerint nem állapítható meg a jogállamiság és az annak részét képező jogbiztonság sérelme pusztán amiatt, hogy az adott normaszöveg a jogalkalmazás során értelmezésre szorul: a jogbiztonság elvéből nem következik a jogalkotónak olyan kötelezettsége, hogy minden fogalmat minden jogszabályban külön meghatározzon. A normavilágosság sérelme miatt az alkotmányellenesség akkor állapítható meg, ha a szabályozás a jogalkalmazó számára értelmezhetetlen, vagy eltérő értelmezésre ad módot, és ennek következtében a norma hatását tekintve kiszámíthatatlan, előre nem látható helyzetet teremt a címzettek számára, illetőleg a normaszöveg túl általános megfogalmazása miatt teret enged a szubjektív, önkényes jogalkalmazásnak. Az alkotmányos büntetőjog követelményei szerint az vizsgálandó, hogy a tényállás a büntetendő magatartások körét nem jelöli-e ki túl szélesen, és elég határozott-e. Az Alkotmánybíróság nagy jelentőséget tulajdonít ugyanakkor annak is, hogy rendelkezésre áll-e olyan kialakult bírói gyakorlat, amely a jogalkalmazót a jogbiztonság érvényesüléséhez elengedhetetlenül szükséges mértékben segíti, mint jelen esetben a közokirat-hamisítás tárgyának, a bűncselekmény megvalósítására alkalmas közokiratnak megítélésében mutatkozó eltérések megszüntetése és az egységes jogalkalmazói gyakorlat biztosítása érdekében kiadott büntető jogegységi határozat.
