a Somogy Megyei Bíróság 2. Bkf.41/2008/2. számú végzésének és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 74. § (1) bekezdés c) pontja szövegében a „kirendelt” szó alkotmányellenessége
irányuló alkotmányjogi panasztAz alkotmányjogi panaszt benyújtó indítványozó - egy őt felmető ítélettel összefüggésben - a pótmagánvádlónak a panaszost képviselő védő díja és kiadásai megtérítését elutasító bírósági határozatot, illetve a büntetőeljárási törvénynek azt a rendelkezését támadta, amely szerint csak a kirendelt védő díja és kiadásai képezik a bűnügyi költség részét. Az indítvány az Alkotmány 70/A. §-ának sérelmére, a jogegyenlőség megsértésére alapult.
Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította, mivel a panaszos indítványának elutasítása, ezzel az előlegezett költségek általa történő viselése nem a támadott rendelkezésen, hanem a büntetőeljárási törvény két másik szabályán alapult. Abból, hogy ennek a költségnek a viselését bűnügyi költségként kell-e viselnie valakinek, nem következik a kötelezett személye. Erre tekintettel a támadott rendelkezés és a jogegyenlőség között nincs alkotmányosan értékelhető összefüggés, a kapcsolódó rendelkezések alkotmányossági felülvizsgálatát pedig a testület indítvány hiányában nem végezte el.
Azzal tehát, hogy a) az alkotmányjogi panaszból kimaradt két (logikailag amúgy a támadottal szoros egységet képező) rendelkezés felhívása, b) utólagos normakotrollal nem támadták a rendelekzést, c) az AB pedig nem élt a vizsgálati kör kiterjesztését lehetővé tevő értelmezési vagy eljárási intézkedéssel, az érdemi vizsgálat elmaradt.
A 458/D/2008. határozat teljes szövege.