a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény 3. § (2) bekezdés második mondata, utólagos normakontroll és mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapításra irányuló indítvány
Az indítványozó, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kérte, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg az sztrájktörvény azon rendelkezését, amely szerint az államigazgatási szerveknél a Kormány és az érintett szakszervezetek megállapodásában rögzített sajátos szabályok mellett gyakorolható a sztrájk joga, mivel ez ellentétes az alapjogokkal összefüggő törvényalkotási tárgykörre vonatkozó követelménnyel, a sztrájkhoz való joggal, valamint – az „államigazgatási szerv” szövegrész bizonytalan tartalma miatt – a jogbiztonság követelményével,. Álláspontja szerint nem lehet a Kormány és az érintett szakszervezetek megállapodás tárgya a munkabeszüntetés gyakorolhatósága, mivel a sztrájkhoz való jog lényeges tartalmát kizárólag törvényben lehet korlátozni.
Az ombudsman emellett kérte mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítását amiatt, hogy a sztrájktörvény nem határozza meg egyértelműen a sztrájkjog gyakorlására jogosultak körét, nem tartalmazza a szolidaritási sztrájkra, a sztrájk előtti egyeztetési eljárás garanciáira, valamint a sztrájk bejelentésének időpontjára és módjára vonatkozó szabályokat. Ez álláspontja szerint szintén a jogbiztonságot, az alapjogi tárgykör törvényi szintű szabályozását és a sztrájkhoz való jogot sérti.
Az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Az AB az elbírálás során a korábbi Alkotmány alapján kialakított gyakorlatát változatlan formában vette alapul, mivel megállapította, hogy az indítvány által érintett alkotmányos rendelkezésekben – ideértve az Alaptörvénybe kodifikált formában átvett alapjogi tesztet is – nincs a korábbi gyakorlat átvételét megakadályozó változás. Ennek alapján fenntartotta a rendészeti és honvédelmi foglalkoztatottak sztrájktilalmának alkotmányosságával összefüggő 2006-os határozat [a 88/B/1999. AB határozat] azon megállapításait, hogy a sztrájkjog nem alanyi jog, annak korlátozása széles jogalkotói mérlegelést enged, ám a sztrájkjog gyakorlásából való kizárásnak csak alkotmányos indokból, valamely alkotmányos jog, alkotmányos érték, cél védelme érdekében van helye. A testület szerint a végrehajtó hatalom feladatait ellátó államigazgatási szervek zavartalan és folyamatos működéséhez fűződő érdek alapos indoka a sztrájkjog korlátozásának, önmagában a sztrájk gyakorlása valamennyi részletszabályának a megállapítása nem csak törvényi szinten lehetséges. Ezért az a tény, hogy a kormány és a szakszervezetek közötti megállapodásra utalta a törvény a részletes feltételek megállapítását, nem sérti a felhívott alkotmányos rendelkezéseket. A jogbiztonságot a testület szerint nem sérti az „államigazgatási szervek” fogalom alkalmazása, mivel ennek definícióját más törvények tartalmazzák.
Az Alkotmánybíróság a mulasztás megállapítására vonatkozó indítvány egészét is érdemben elbírálta, tekintettel arra, hogy a fenntartott indítvány benyújtásakor az országgyűlési biztos kezdeményezhette a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását. Az Alkotmánybíróság azonban itt is a 88/B/1999. AB határozatnak a sztrájktörvény alkotmányosságára vonatkozó megállapításaiból indult ki, valamint figyelembe vette, hogy a törvény indokolása szerint a nemzetközi gyakorlattal összhangban „csak a legáltalánosabb kérdéseket érinti, ugyanis a részletekbe menő szabályozás szükségképpen jogalkalmazási problémákhoz vezetne”. Az elvégzett vizsgálat alapján egyetlen, az ombudsman által mulasztásként értékelt szabályozási bizonytalanságot sem talált az Alkotmánybíróság olyan súlyúnak, amely alkotmányellenes helyzetet eredményezett volna.
Kovács Péter párhuzamos indokolásában – Balogh Elemér, Holló András és Lévay Miklós csatlakozása mellett – az indítványt szorosan összefüggőnek tekinti azzal a problémával, hogy a sztrájktörvény és a Kormány és a szakszervezetek közötti, az indítványban közvetetten támadott megállapodás nemzetközi jogi kötelezettségeinkkel ellentétes tartalmú, mivel a sztrájkjogot az Európai Szociális Charta és a strasbourgi gyakorlat által megengedettnél szélesebb körben korlátozza, és álláspontjuk szerint ezt az Alkotmánybíróság hivatalból vizsgálhatta volna.
Bragyova András – Paczolay Péter és Stumpf István csatlakozásával benyújtott – különvéleménye szerint helye lett volna a támadott törvényi rendelkezés megsemmisítésének, mivel azzal, hogy a Kormány-szakszervezetek megállapodás tartalmát nem korlátozza, a törvény nem a sztrájk feltételeit szabályozza, hanem a sztrájk feltételeinek szabályozását, ezzel pedig sérti az Alaptörvény által kifejezetten törvényben meghatározott korlátok szerint érvényesülni rendelt sztrájkjogot. Emellett Bragyova alkotmánybíró szerint – történeti értelmezése alapján a szöveg keletkezésekor alkalmazott szocialista államjogi terminológiából kiindulva – az ombudsmani indítvány abban is megalapozott, hogy az államigazgatási szerv fogalma a jogbiztonságot sértő bizonytalanságot hordoz.
Kiss László különvéleménye szerint is helyt kellett volna adni az indítvány megsemmisítésre vonatkozó, illetve részben – az eljárás garanciái tekintetében – a mulasztás kimondására irányuló részében is, mivel álláspontja szerint a megállapodás joghatása, mindenekelőtt az, hogy önmagában annak megtartása jogszerűvé teszi-e a sztrájkot, bizonytalan, a Kormány pedig nem rendelkezik megfelelő alkotmányos legitimitással a megállapodás megkötésére. Emellett Kiss alkotmánybíró szerint is nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettséget sért az elbírált rendelkezések tartalma.
