Szerzőink

Baranyi Bertold
Gáli Csaba
Hoffman István
Ságvári Ádám
Sepsi Tibor


Ha szívesen jelentkeznél önkéntes szerzőnek, írj nekünk a Facebookon!

A blogot az Így írnánk mi blog szerzői szerkesztik

Az indítványban paragrafus-számmal megjelölve és tartalmilag ugyanazokat a rendelkezéseket kell támadni

2012.09.22. 23:10 | Kelsen és Coase | Szólj hozzá!

a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 270. § (1)-(2), 273. §

Az indítványozó szakaszszám szerint megjelölve a polgári perrendtartás felülvizsgálatra vonatkozó rendelkezéseit támadta azzal az indokolással, hogy a bírák kizárására vonatkozó indítványról a bíróság egyfokú eljárásban a felek meghallgatása nélkül határoz, és így tisztességes eljáráshoz, illetve a jogorvoslathoz való jogának sérelmével megfosztották törvényes bírájától.

Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt. Az indítvány ugyanis szakaszszám szerint a felülvizsgálat általános szabályait hivatkozza, tartalmilag pedig a kizárásra és az eljáró bíró kijelölésére vonatkozó szabályokat kifogásolja. Az Alkotmánybíróság kizárólag az indítványban megjelölt alkotmányossági kérdést vizsgálhatja, a szakaszszám szerint hivatkozva támadott jogszabályi rendelkezésekkel kapcsolatban pedig az indítványozó alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést nem vetett fel.

(IV/1554/2012. AB végzés teljes szövege)

Címkék: formai követelmények visszautasított

A bejegyzés trackback címe:

https://lexhungarorum.blog.hu/api/trackback/id/tr184796655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása