a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet 8. § (2) bekezdése, 22. § (3) bekezdése, valamint 4. számú melléklete
Az indítványozó a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjére vonatkozó, a helyiségek természetes és mesterséges megvilágításának, másfelől a szabadtéri munkahelyek megvilágításának rendeleti szabályozását támadta, részben azért, mert az nemzeti szabványra hivatkozva határozza meg a világítás mennyiségi és minőségi jellemzőit és így ellentétben áll a nemzeti szabványosításról szóló törvénnyel [Alkotmány 37. § (3) bekezdés], és a jogállamiság követelményével [Alkotmány 2. § (1) bekezdés], részben pedig azért, mert a jogalkotónak figyelembe kellett volna vennie a megvilágítás térbeli és időbeli egyenletességét, a káprázáskorlátozást, a színhőmérsékletet, valamint a színvisszaadási fokozatot is, ennek elmulasztása pedig balesetveszélyes helyzethez, azaz a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog [Alkotmány 70/D. §] - mulasztásban megnyilvánuló - sérelméhez vezethet.
Az Alkotmánybíróság az indítványokat elutasította. Határozatában a testület kifejtette, hogy a nemzeti szabványosításról szóló törvénnyel összhangban szabályoz a rendelet, amikor a világítási követelményeknek való megfelelést nem egy konkrét szabványt megjelölve, kötelező voltának előírásával teremti meg, hanem a nemzeti szabványokban megfogalmazott irányok, elvek, értékek és adatok elérését tűzi ki megvalósítandó célként. Azaz a norma címzettje nemcsak akkor tud eleget tenni a jogszabálynak, ha egy adott szabványt kötelezően betart, hanem abban az esetben is jogszerű magatartást tanúsít, ha az adott műszaki területen érvényes szabványokban foglaltaknak más módon tesz eleget, illetve bizonyítja, hogy a szabványoknál szigorúbb követelményeknek is meg tud felelni. Így a rendelkezés nem törvényellenes, továbbá nem is sérti a jogállamiság követelményét, hiszen a minimális követelmények mindenki által való betartatásának szándékával - egyfajta minőségbiztosítási, fogyasztóvédelmi szerepet betöltve - a jogbiztonságot és a kiszámíthatóságot erősíti.
Az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség elbírálása során vizsgálta a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmét. A testület megállapította, hogy ezen alkotmányi rendelkezés csak egészen szélső esetekre korlátozottan határozhatja meg az állami intézményvédelmi kötelezettség kritikus nagyságát, vagyis azt a szükséges minimumot, amelynek hiánya már alkotmányellenességhez vezet. A szélső eseteken túl azonban ennek nincs alkotmányos mércéje. A lehető legmagasabb testi és lelki egészséghez való jog tehát önmagában alanyi jogként értelmezhetetlen. Az Alkotmánybíróság az adott rendelet tekintetében ilyen szélsőséges körülményeket nem állapított meg, így álláspontja szerint az indítványozó által hiányolt szempontokkal való kiegészítés nem következik kényszerítőleg az Alkotmányból.
