Szerzőink

Baranyi Bertold
Gáli Csaba
Hoffman István
Ságvári Ádám
Sepsi Tibor


Ha szívesen jelentkeznél önkéntes szerzőnek, írj nekünk a Facebookon!

A blogot az Így írnánk mi blog szerzői szerkesztik

A Fővárosi Közgyűlés a havi bérletek érvényességi tartamára vonatkozó szabályokat a Pp. határidő számítási szabályaitól függetlenül alkothatja meg

2011.07.10. 19:01 | sagvariadam | Szólj hozzá!

a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság hatósági árformába tartozó viteldíjainak legmagasabb hatósági árként való megállapításáról és azok alkalmazási feltételeiről szóló 83/2007. (XII. 28.) fővárosi közgyűlési rendelet 1. § (2) bekezdése


Az indítványozó alkotmányjogi panaszában az – időközben hatályon kívül helyezett – önkormányzati rendelet havibérletek érvényességi idejére vonatkozó szabálya alkotmányellenességének megállapítását kezdeményezte, mivel álláspontja szerint az a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényben (Pp.) foglalt határidő számítási szabályokkal ellentétes. A Pp. vonatkozó szakasza kimondja ugyanis, hogy a hónapokban megállapított határidő azon a napon jár le, amely elnevezésénél vagy számánál fogva megfelel a kezdőnapnak. Ezzel szemben a BKV Zrt. havibérleteinek érvényességére vonatkozó szabályok szerint azok az adott hónap adott napjától a következő hónapnak a kezdőnapot megelőző napjáig használhatók, illetve a hónap 1-jei kezdőnap esetén a hónap utolsó napjáig érvényesek. Az indítványozó szerint a támadott rendelkezés így magasabb szintű jogszabályba ütközik, illetve egyúttal ellentétes a jogállamisággal is.


Az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét csak kivételesen vizsgálja. Mivel azonban az indítvány – az ebbe a kivételes körbe tartozó – alkotmányjogi panasz volt, az Alkotmánybíróság az indítvány benyújtásakor hatályos jogszabályi rendelkezések alapján folytatta le vizsgálatát, amely végén az indítványt elutasította. A támadott rendelet felhatalmazó rendelkezéseit figyelembe véve a testület álláspontja szerint nem állapítható meg az abban foglalt szabályoknak a Pp. rendelkezéseivel való összhangjának kötelezettsége. Emellett a polgári ügyek körében felmerült jogviták eljárási cselekményeire alkalmazott határidő számítási szabályok célja körébe se tartozik a bérletek – szolgáltatás-nyújtási logikát követő – érvénytartamának szabályozása.

(a határozat teljes szövege)

Címkék: jogállamiság elutasított

A bejegyzés trackback címe:

https://lexhungarorum.blog.hu/api/trackback/id/tr373055558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása