az Alaptörvény E. cikk (2) és (4) bekezdésének értelmezése
A Kormány nevében a közigazgatási és igazságügyi miniszter kérte „a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról” szóló, az Európai Tanács 2012. március 1-2-i ülésén aláírt szerződés kötelező hatályának elismerésével összefüggésben a két alaptörvényi rendelkezés értelmezését. Az indítvány egyrészt arra kívánt választ kapni, hogy milyen ismérvek alapján kell egy nemzetközi szerződést az Alaptörvény E. cikk (2) bekezdése szerintinek tekinteni, s így az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadni, másrészt a szerződés egyes jellegzetességeit kiemelve – de általános jelleggel – arra is rákérdezett, hogy ezek megalapozzák-e a minősítést.
Az Alkotmánybíróság egyhangú döntésével az Alaptörvény konkrét alkotmányjogi problémával összefüggő értelmezésére irányuló hatáskör gyakorlásának feltételeit maradéktalanul fennállni látta, így az értelmezést elvégezte. A rendelkező részben adott értelmezés szövege a következő:
„1. […] [A]z olyan nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére adott felhatalmazáshoz, amely az alapító szerződésekből fakadó jogok és kötelezettségek módosítására vagy kiegészítésére irányul, az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges, feltéve, hogy a szerződés az Alaptörvényből eredő további hatáskörök közös gyakorlására irányul. Ilyennek minősülhet különösen az olyan nemzetközi szerződés, amelynek Magyarország az Európai Unió tagállamaként részese más tagállamokkal együtt, és a szerződés az alapító szerződésekben foglalt tárgyköröket szabályoz, vagy amelynek célja az alapító szerződések végrehajtása vagy ennek felügyelete.
2. Nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére adott felhatalmazáshoz nem szükséges az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata, ha a szerződés nem eredményezné újabb, az Alaptörvényből eredő hatásköröknek az Európai Unió intézményeivel vagy más tagállamokkal való közös gyakorlását.”
Az Alkotmánybíróság – tekintettel arra, hogy a 143/2010. (VII. 14.) AB határozat az Alkotmány 2/A. §-ára vonatkozóan azonos tárgyú értelmezést már tartalmazott – általános megállapításokat tett az Alkotmány alapján hozott korábbi döntései érvényességéről, rögzítve, hogy az Alkotmánybíróságnak azokra az alapértékekre, emberi jogokra és szabadságokra, továbbá alkotmányos intézményekre vonatkozó megállapításai, amelyek az Alaptörvényben nem változtak meg alapvetően, érvényesek maradnak. Bármely elvi jelentőségű megállapítás továbbra is irányadó, ha a korábbi alkotmány és az Alaptörvény megfelelő szabályainak összevetése és mérlegelése alapján az alkotmányjogi szabályozás változatlan vagy jelentős mértékben hasonló. Ebben az esetben nem az alkotmánybírósági döntésben megjelenő jogelvek átvételét, hanem azok figyelmen kívül hagyását kell indokolni.
Mivel az Alkotmánybíróság szerint a konkrét ügyben az alkotmányi és az alaptörvényi rendelkezéseket tartalmilag megegyeznek, az előző Alkotmány 2/A. §-a értelmezésének a 143/2010. (VII. 14.) AB határozatban megjelenő eredményét az Alaptörvény E) cikkének értelmezésére is irányadónak tartotta. Ennek alapján a testület megerősítette, hogy minden olyan szerződéshez, amely Magyarország Alaptörvényben megjelölt hatásköreinek további – bármilyen csekély mértékű – átadásához vezet az Európai Unió intézményei útján történő közös hatáskörgyakorlás révén, az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával adott felhatalmazás szükséges. Azt, hogy milyen szerződést kell ilyennek tekinteni, a szerződés alanyai, tárgya, a szerződésből eredő jogok és kötelezettségek alapján lehet esetenként megállapítani. Szükséges, hogy a szerződésnek Magyarország tagállamként, más tagállamokkal együtt legyen részese. Az alapító szerződések kiegészítése mellett az azok végrehajtására és ennek felügyeletére irányuló új eszközök bevezetésére is alkalmazni kell a minősített többség követelményét. Nem szükséges viszont, hogy a hatáskör-transzfer már a szerződés hatályba lépésekor bekövetkezzék; elég, ha csupán feltételtől függő kötelezettséget jelent. Nem szükséges, hogy a szerződés önmagát európai uniós jognak minősítse, és az sem feltétel, hogy az Európai Unió alapító szerződései közé tartozzon.
Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy e hatáskörében a szerződés értelmezésére nincs módja, a kétharmadosság kérdésben a törvényjavaslatot előterjesztő Kormánynak, illetve az Országgyűlésnek kell majd állást foglalnia, az Alkotmánybíróság a tárgyban döntést csak a törvény előzetes normakontrollja esetén hozna. A testület ennek ellenére felhívta a figyelmet a szerződés egyes olyan lényeges tulajdonságaira, amelyeknek szerepük kell legyen a kétharmadosságról szóló döntésnél (lényegében egyértelműen állást foglalva a kétharmadossága mellett). E tulajdonságok a következők: a) a szerződés alanya 25 uniós tagállam, a tagállamkénti létrehozást a szerződés szövege kimondja, b) az eurózóna tagjaira a szerződést teljes körűen alkalmazni kell, s bár Magyarország nem használja az eurót, de a jövőbeli, feltételtől függő csatlakozásra kötelezettséget vállalt, c) a szerződés új kötelezettségeket ír elő a szerződő felek költségvetésével kapcsolatban, d) a szerződés kiterjeszti az alapító szerződések egyes cikkeinek alkalmazási körét, illetve új hatásköröket hoz létre uniós szervek számára, e) a szerződő felek vállalják, hogy államháztartási egyenlegüket egyensúlyban tartják, jelentős eltérés esetén automatikusan korrekciós mechanizmus lép életbe, f) a szerződéshez a Bíróság által kiszabható pénzügyi szankció kapcsolódik, g) a felek kötelezettséget vállalnak lehetőség szerint alkotmányos szintű adósságfék szabályok életbe léptetésére.
